A Domonkos Rend 800 éves jubileumára készülünk

Világi domonkos közösségek

 

 

 

  ...........................................................        

Az életrajzok a naptárból nyithatók meg.

NOVEMBER

November 3.

Porres Szent Márton

(domonkos testvér)

Márton a perui Limában született 1579-ben János spanyol lovag és Anna Velasquez fekete bőrű felszabadított rabszolganő gyermekeként. Az Újvilágban fájdalmasan megalázott fekete bőrű nép tanúságtevője a szentek sorában.

 

Borbélysegéd volt, amikor Szent Domonkos Rendjébe kérte felvételét és a limai Rózsafüzér Királynője kolostor segítő testvérei közé osztották be. 1603-ban tett ünnepélyes örökfogadalmat. Csodálatos volt egyszerűsége, ártatlansága és hite. Sok megalázó munkát kellett végeznie. Isten azonban mennyei ajándékokkal és karizmákkal jutalmazta. Az Oltáriszentség misztériuma és a Megváltó szenvedése iránt a legnagyobb fokú áhítattal volt.

 

Teljesen a szegények, különösen a betegek iránti szeretet cselekedeteinek szentelte magát, sőt még az állatokat sem zárta ki szeretetéből. Méltó arra, hogy a segítő testvérek mennyei pártfogója legyen. A böjt, a kemény vezeklés és az imádság jellemezte. Jézus példájára sokat virrasztott. Éjszakai imáiban sokat elmélkedett a keresztény tanításon. 1639. november 3-án halt meg Limában. Márton mind Észak-, mind Dél-Amerika minden lakosának szívéhez közel áll, nemcsak egészen kivételes alázatossága miatt, ami már önmagában is vonzó, hanem azért is, mert személye jellé vált. XVI. Gergely pápa 1837-ben boldoggá, majd XXIII. János pápa 1962. május 6-án szentté avatta.

 

November 4.

Boldog János*

(domonkos testvér, püspök)

Wildeshausenben született 1180 körül. János, akit a kortársai Johannes Teutonicusnak – ‘Német János’ – neveztek, egyházi pályára készült, s különösen az egyházjog érdekelte. Bolognában az alapító Szent Domonkos (lásd augusztus 8-án) kezéből öltötte magára a rendi ruhát 1220-ban. 1225–27-ben a keresztes háború prédikátora, 1230-ban a pápai legátus, Odo del Carcere Tullianus bíboros tanácsadója és kísérője volt. 1231-ben megválasztották a magyar domonkos provincia vezetőjévé, majd diakóvári püspök lett. Mint boszniai püspök (1233–37) megtérítette Minoslav bánt. 1237-ben pápai legátusként a bolgár fejedelemhez küldték. 1238-40-ig Lombardia provinciálisa volt, majd az 1241. évi párizsi általános káptalanon rendfőnökké választották. A testvérek „püspök magiszter testvérnek” hívták. Öt nyelven tudott prédikálni. Nagy tekintélye volt a pápai udvarban is. IX. Gergely annyira kedvelte, hogy egyik kérésére minden további nélkül így válaszolt: „Azonnal bullába foglalom”. Rendi káptalant tartott Párizsban, Bolognában, Kölnben (1245), Montpellier-ben (1246), Treviriben (1247), Londonban (1250) és Metzben (1251). A következő káptalant Budára hirdette meg, de azt már utóda vezette. Kormányzása alatt a vezetést megosztotta: Párizs kezéből kivette a felsőoktatás egyeduralmát, és Montpellier-ben, Bolognában, Kölnben és Oxfordban a párizsihoz hasonló teológiai fakultást szervezett. Szorgalmazta a domonkos rítus egységesítését. 1245-ben IV. Incénél elérte, hogy a domonkos testvérek csak a generális magiszter engedélyével fogadhassanak el egyházi méltóságot. Halála a domonkos rend első, arany korszakának végét hozta. Gyönyörű sírját a protestánsok elpusztították.

Hevenesi Gábor a 17. század végén így ír róla: „János az osnabrücki egyházmegyében lévő Wildesheim városából való. Ifjúkorában kiváló tehetsége miatt filozófiát, polgári és kánonjogot tanult, s doktor lett. II. Frigyes római császár szeretetét és jóakaratát élvezte, s a pápa előtt is igen nagy tekintélye volt, annyira, hogy penitenciáriusa lett. A fejedelmi kegynél azonban Isten kedvét többre becsülte, amikor magára öltötte a domonkos rend ruháját, melyet Isten Anyja mutatott neki. Ezután csak Istennek akart szolgálni. Másokkal is meg akarta ismertetni Istent, ezért fölgyulladt benne a vágy, hogy a magyaroknak hirdesse az evangéliumot. Ezt oly buzgósággal és hozzáértéssel tette, hogy a domonkos rend magyar tartományának provinciálisa lett. A tartományt szeretettel, szelíden és éberen kormányozta, s főként példájának erejével lelkesített a keresztény hit terjesztésére. Mikor a híre elért Rómába, IX. Gergely pápa parancsára – jóllehet János tiltakozott ellene – boszniai püspökké tették. Püspökként oly nagy szeretettel volt a szegények iránt, hogy kedves barátja, Cantipratanus tanúsága szerint évi 8000 ezüst márka jövedelméből csak a legszükségesebb részt tartotta meg magának, a többit mind a szegényekre költötte. Elfáradván a lelkipásztori gondokban, sokszor kérte, engedjék visszatérni a szerzet nyugalmába. Mikor végre erre engedélyt kapott, tevékenységet cserélt, és nem pihent meg továbbra sem. Mikor ugyanis a püspökségről való távozásában nyilvánvalóvá vált életszentsége, közkívánatra a domonkos rend generálisává választották. 1241-től mint negyedik generális 12 éven át kormányozta a rendet. 1253. november 4-én Augsburgban hívta el Isten az örök nyugalomba. Életében és halálában sok csodával tündökölt.”

†Strassburg, 1252. november 4.

(*Részlet a Szent István Társulat által 2009-ben kiadott Szentek élete című könyvből)

 

November 5.

Ballachi Boldog Simon

(domonkos testvér)

Simon 1250 körül született nemesi családban Rimini közelében. Katonai pályára készült gyermekkora óta, ezért tanulmányai kizárólag a fegyverforgatásra terjedtek ki. Nagy szenvedéllyel élte tipikusan evilági életét. 27 éves korában viszont más hivatást kapott az Úrtól. Tisztán felismerte a lelke üdvét fenyegető veszélyeket, ezért felhagyott korábbi életével és belépett a Domonkos Rendbe, ahol szerény segítő testvér lett. A kert gondozása volt a feladata és szívesen besegített a házimunkába. A sok munka mellett kevés ideje maradt az imádságra, ezért inkább lemondott az alvásról az ima kedvéért. Kemény életmódjával vezekelt korábbi léha életéért. 57 éves korában megvakult. Életszentségét rendkívüli természetfölötti események is tanúsították. 1319. november 3-án halt meg Riminiben. 1820. március 14-én avatták boldoggá.

 

November 6.

Navarrete Boldog Alfonz

(domonkos testvér, áldozópap, vértanú)

Alfonz 1571-ben született és 1617. június 1-jén Japánban a keresztényüldözés alatt vértanúhalált halt. Sok társáról, akik szintén Japánban szenvedtek vértanúságot 1617 és 1628 között, e napon emlékezünk meg. 1867. július 7-én avatták boldoggá őket.

 

November 6.

Boldog Ilona*

(másodrendi domonkos apáca)

A 13. század elején született. Ilona a veszprémi domonkos kolostor priórája és hét éven át Árpád-házi Szent Margit (lásd január 18-án) nevelője volt. Lelki életét komoly misztikus élmények határozták meg, élete végén megjelentek testén Krisztus sebei, a stigmák. A kolostor kormányzásában jó gyakorlati érzékről tett tanúságot. Veszprémben halt meg valószínűleg 1270. november 15-én. Halála után tizenkét évvel holttestét a kolostortemplomban készített ékes síremlékbe helyezték át. Tisztelete kérdésében a Szentszék még nem nyilatkozott. Ünnepét a rendben november 6-án ülik.

 

Életéről így ír Hevenesi Gábor a 17. század végén: „Ilona magyar nemzetségből származott. Veszprémben a Szent Katalin tiszteletére 1222-ben emelt domonkos apácakolostorban tette le szerzetesi fogadalmát. IV. Béla király leányának, Boldog Margitnak volt mesternője az erényekben, és csodálatos életszentségben élt. Krisztus bizonyságot akart adni élete szentségéről, ezért míg Ilona az ő keserves kínszenvedéséről elmélkedett, sebeinek stigmáit csodálatos módon kezeibe és jobb oldalába írta. Gyakran megtörtént, hogy imádság közben – hosszasan szokott imádkozni – teste a levegőbe emelkedett, mennyei muzsikát hallott, s annyi vigasztalás töltötte el, hogy teste ezt nem tudván befogadni, elveszítette érzékelését és erőit. A szenteket oly gyengéd szeretettel tisztelte, hogy eljöttek és társalogtak vele. Egy éjszaka a cellájában elragadtatásban imádkozott, és a keresztről Krisztus leszállt hozzá az érc corpusban, s nővértársai semmi erővel nem tudták kibontani Ilona öleléséből mindaddig, míg a következő nap dél körül magához nem tért és vissza nem tette ő maga a helyére. Az Úr szentséges Testének és Vérének misztériuma iránt igen nagy áhítattal viseltetett. Ha olykor a gyóntatójától nem kapott engedélyt a szentáldozásra, vágya úgy fellobogott, hogy maga Krisztus látható alakban nyújtotta neki az Eucharisztiát. Megkapta a prófétálás lelkét, s a gyógyítás adományának birtokosaként érintéssel futamította meg a betegségeket; elszáradt virágok érintésére újra kivirultak, de nehogy a többiek fölfigyeljenek rá, mindjárt széjjeltépte őket. Mikor haldoklott, Krisztus jött elébe a szentek nagy csapatával, és 1270. november 9-én elszólította a boldog halhatatlanságba, majd halála után sok csodával dicsőítette meg.”

(*Részlet a Szent István Társulat által 2009-ben kiadott Szentek élete című könyvből)

 

November 7.

Domonkos Mindenszentek

 

Ezzel az ünneppel megemlékezünk mindazokról, „akik Szent Domonkos Családjában előttünk jártak, és magatartásukkal példát, közösségükkel társaságot, közbenjárásukkal támogatást nyújtanak nekünk”, hogy „buzgón kövessük őket és hivatásunkban megerősödjünk”. November 8-án pedig megemlékezünk a Domonkos Rend minden elhunyt tagjáról.

 

November 14.

Liccio Boldog János

(domonkos testvér, áldozópap)

Liccio János a szicíliai Caccamóban született egy nagyon szegény családban. Édesanyja a szülés után nem sokkal meghalt, így a gyermeket dajkára kellett bízni, hogy életben maradhasson. Nyomasztó, nehéz gyermekkora volt. 15 évesen Palermóban járt és meggyónt Jeremiás Boldog Péter domonkos atyánál (lásd október 25.), akit aztán jobban megismert, és hatására belépett a Domonkos Rend palermói Szent Zita kolostorába. Szent életű elöljárója nagy hatással volt lelki fejlődésére. János az imádságon kívül minden idejét a lélekmentésre fordította: sokat gyóntatott és prédikált. Gyermekkorának fájó emlékei ellenére is – vagy talán éppen ezért – elhatározta, hogy kolostort épít szülőfalujában, bár nem rendelkezett az ehhez szükséges anyagiakkal. Az volt a célja ezzel, hogy a domonkosok lelki vezetése által javuljon az ottani emberek hitélete. Bízott abban, hogy Isten meg fogja mutatni, hogyan váltsa valóra tervét. Elöljárói engedélyével két testvérrel együtt útnak indultak Caccamóba. A Gondviselés csodálatos módon úgy rendezte a dolgokat, hogy mindig előteremtődött az, ami éppen kellett az építkezéshez, és minden akadály elgördült az útból, felépült a kolostor a lelkek hasznára. János lett a kolostor első elöljárója. Lelkiéletében a legfontosabb a szenvedő Krisztus szeretete volt, ezért szokták kereszttel a kezében ábrázolni. 1511. november 14-én halt meg szülőfalujában, a szicíliai Caccamóban. Sírja az Angyalos Szűz Mária templomban található. 1753. április 25-én avatták boldoggá.

 

November 14.

Broccadelli vagy Narni Boldog Lúcia

(harmadrendi domonkos nővér)

Lúcia 1476. december 13-án született az olaszországi Narniban. Gyermekkorától kezdve szoros kapcsolat fűzte Jézushoz, aki misztikus módon el is jegyezte őt. Lúcia szüzességet fogadott, de szülei férjhez akarták adni. Az esküvő előtt a Szűzanya megnyugtatta, hogy csak bátran engedelmeskedjen, a házasságban nem fogja megszegni fogadalmát. Férje megengedte neki, hogy folytassa korábbi életmódját. Szépen ellátta háziasszonyi teendőit, és szabad idejében folytatta bensőséges imaéletét. Négy év házasság után – isteni sugallatra – megkérte férjét, hogy engedje el, és visszaköltözött szülei házába, majd kevéssel ezután 1494. április 30-án belépett a domonkos harmadrendi nővérek közé. Egy éven át a római kolostorban élt, majd Viterbóba küldték új kolostor alapítására. Egy újabb év elteltével pedig Ferrarába küldték szintén alapítási céllal, és őt jelölték ki az ottani kolostor vezetésére. Nem volt nyugodt, csendes így az élete, ráadásul férje nem tudott belenyugodni elvesztésébe, ezért állandóan unszolta, hogy térjen vissza elhagyott otthonába. De Lúcia állhatatossága győzött végül. Olyan meggyőzően sikerült a férje lelkére beszélnie, hogy az elfogadta döntését, sőt maga is belépett a ferencesek közé, és ott élte le szentül az életét.

 

Lúcia életében folytatódtak a természetfölötti események. 1496. február 25-én megkapta az Úr szent sebeit. Megismerte a sebek fájdalmát és sok testi-lelki kínban, vigasztalanságban volt része. Egy alkalommal Lúciának – mint főnöknőnek – meg kellett büntetnie néhány nővért szabályellenes viselkedésük miatt. Ekkor azok megsértődtek, haragra gerjedtek, elvakultságukban Lúcia ellen fordultak és megrágalmazták. Kétségbe vonták sebhelyeit, csalónak nevezték. Ennek következtében végül is megfosztották főnöknői hivatalától, sőt az utolsó helyet kellett elfoglalnia az általa alapított és a vezetésére bízott kolostorban. Még szavazati jogát is megvonták, valamint megtiltották, hogy a házat elhagyja és a világiakkal szóba álljon. Isten megengedte, hogy a szent életű Lúciát félreismerjék rendtársai, és ettől sokat szenvedett, de alázattal viselt el minden megpróbáltatást. Még lelkiatyjától is megfosztották, és egy ellene hangolt papot rendeltek gyóntatójául. Gyakori betegségeiben senki sem ápolta, teljesen magára hagyták. Lúcia 38 éven át viselte mindezt türelemmel, vállalva Jézusért minden szenvedést ebben az ellenséges, elvakult, rosszindulatú környezetben. Isten nem hagyta magára, hanem megengedte, hogy Sziénai Szent Katalin (lásd április 29.) és Racconigi Boldog Katalin (lásd szeptember 4.) megjelenjen neki lelki vigasztalást nyújtva.

 

Csak Lúcia halálakor nyílt meg rendtársai szeme, amikor látták, hogy tényleg nagy örömmel indul az útra és közben angyalok énekét hallották. Végre felismerték Lúciában a szentet és nagy tisztelettel temették el. 1544. november 15-én halt meg Ferrarában. Sírját 1935-ben áthelyezték Narniba. 1710. március 26-án avatták boldoggá.

 

November 15.

Nagy Szent Albert

(domonkos testvér, püspök, egyháztanító)

Albert a 12. század végén vagy a 13. század elején született Lauringenben, Svábföldön. Páduában fejezte be tanulmányait (1223) és Szászországi Boldog Jordán (lásd február 13.) ott vette fel őt a Domonkos Rendbe. 1242-től 1248-ig Párizsban tanított. A legszorgalmasabb tanítványa Aquinói Szent Tamás (lásd január 28.) volt. A különböző országokból Párizsba gyűlt diákokat Albert az egyetemesség szellemében tanította az új tudományra, tudniillik az arisztotelészi fizikára a zsidó és az arab értelmezés szerint. 1248-ban az újonnan alapított rendi főiskola (studium generale) igazgatója lett Kölnben. Tamás követte oda. Albert azután különböző tisztségeket töltött be. Később Teutonia tartományfőnökévé (1254-1257) választották. A ferences Bonaventurával együtt szorgalmasan védte a kolduló rendeknek az egyetemi tanításhoz való jogát. 1260-ban regensburgi püspökké szentelték.

Tisztségéről két év múlva lemondott, mert arra méltatlannak érezte magát. Ismét a tanulmányoknak szentelve idejét bejárta Würzburgot, Strassburgot, Kölnt. A szentek bölcsességét csodálatosan ötvözte az emberi tudománnyal. Írásaiban és tanításában kiemelkedően világosan fogalmazott, erkölcsiségében és lelkipásztori szeretetében pedig ragyogó volt. Különösen kitűnt az Oltáriszentség és az Istenszülő Szűz iránti kivételes tiszteletében, aki a hagyomány szerint megerősítette őt szent elhatározásában.

Kiváló műveket hagyott maga után a szent tudományban és más tudományokban is: méltó volt rá, hogy „nagynak” és „egyetemes tanítónak” nevezzék.

1280. november 15-én halt meg Kölnben. Egyszerű, de méltóságteljes síremléke a kölni dóm közelében lévő domonkos templom altemplomában található. II. Piusz pápa Albertet 1459-ben egyháztanítóvá nyilvánította. XI. Piusz pápa 1931. december 16-án szentté avatta, és XII. Piusz pápa pedig a természettudományok valamennyi művelőjének pártfogójául rendelte.

 

November 19.

Benfatti Boldog Jakab

(domonkos testvér, püspök)

Jakab a 13. században született az olaszországi Mantovában. Rendi tanulmányai alatt jó barátságba került Boldog Boccassini Miklós domonkos testvérrel (lásd július 7.), akit később domonkos rendfőnöknek választottak, azután pedig XI. Benedek néven pápa lett. Jakab hűséges tanácsadója volt XI. Benedek pápának, és utódja, XIII. János pápa is megbecsülte őt, és kinevezte Mantova püspökévé. Igazságszerető, bölcs egyházi vezető volt, aki sokat törődött a szegényekkel. Egy pestisjárvány idején maga is ápolta a betegeket. 18 éven át vezette az egyházmegyét. A „szegények atyja”-ként említi a mantovai püspökök életéről szóló könyv. 1332. november 19-én halt meg Mantovában. Sírja 1813 óta a katedrálisban van. Amikor sok évvel halála után a templom felújításakor felnyitották sírját, testét épen találták, romlatlan állapotban. Sok csoda történt ott Boldog Jakab közbenjárására. 1859. szeptember 22-én avatták boldoggá.

 

November 24.

Delgado Szent Ignác Kelemen

(domonkos testvér, püspök),

a békéről nevezett Le Quang Liem Szent Vince

(domonkos testvér, áldozópap),

Pham Trong (An) Kham Domonkos

(családapa, harmadrendi világi domonkos)

és 114 társuk, 18-19. századi vietnami vértanúk

Észak-Vietnamba Domonkos-rendi spanyol misszionáriusok vitték el a keresztény hitet a 17. század végén. Történelmi dokumentumok bizonyítják, hogy a világi domonkos közösségek számszerűleg szépen növekedtek, és a lelkipásztorok támogatásában aktívan tevékenykedtek. A 19. században vallásüldözés tört ki Vietnamban, aminek következtében 117-en szenvedtek vértanúhalált, közülük 38 domonkos. Ma is nagy tisztelettel emlékeznek rájuk, és ez komoly motiváló erőt jelent számukra, különös tekintettel a közelmúlt politikai helyzetére Vietnamban. Amikor 1954-ben a kommunista Ho Si Minh magához ragadta a hatalmat Észak-Vietnamban, sok keresztény menekült Dél-Vietnamba, köztük fiatal világi domonkosok családjaikkal együtt, akik aztán Dél-Vietnamban alapítottak új közösségeket.

1975-ben, amikor Dél-Vietnam is kommunista kézre került, ez újra próbára tette a keresztények hitét. A kommunista állami hatóságok betiltották az egyházi összejöveteleket. Összesen két világi szervezetet minősítettek ideológiailag „veszélytelennek”: a templomi kórusokat és a harmadrendi világi domonkos közösségeket, amelyeket az északi hatóságok egyszerűen csak „rózsafüzért imádkozó öregasszonyoknak” neveztek.

 

Visszatekintve láthatjuk, hogy micsoda tévedés volt ez! A vietnami püspökök hamar felismerték, hogy ebben óriási missziós lehetőség rejlik, ezért minden támogatást megadtak a világi domonkos közösségeknek egyházmegyéikben. Ezekben az évtizedekben tehát, ha egy vietnami katolikus hívő elkötelezett, aktív vallásos életet akart élni, akkor erre csak úgy volt lehetősége, ha csatlakozott egy világi domonkos közösséghez.

 

1987-ben adta hivatalos jóváhagyását a Domonkos Rend általános főnöke a világi domonkos közösségek megújított szabályzatára. Ez nagy lendületet adott a vietnami közösségek apostoli munkájához, az Evangélium hirdetéséhez. Az 1990-es évek végén enyhülni kezdett az egyházüldözés Vietnamban.

A világon jelenleg összesen 150.000 világi domonkosról tudunk, akik közül 105.000 Vietnamban él. A templomokban naponta háromszor tömegesen imádkozzák a zsolozsmát. Reggel és este ott vannak köztük a dolgozó felnőttek is, míg délben csak az idősek, akik nem járnak munkába.

 

Ezt a 117 szent vértanúból álló csapatot, akikről november 24-én emlékezik meg a Domonkos Rend, és akiket II. János Pál pápa 1988. június 19-én ünnepélyesen szentté avatott, igen kegyetlen módon ölték meg Krisztus nevéért a 18-19. században a mai Vietnam területén. Kilencvenhat közülük vietnami, tizenegy spanyol és tíz francia; 58-an a Párizsi Missziótársulathoz tartoztak, 59-en pedig a Domonkos Családhoz.

 

Ezen testvéreink közül egyesek püspökök voltak: tudniillik Delgado Ignác Kelemen († 1838), Henares Domonkos (†1838), Diaz Sanjurjo József Mária (†1857), García-Sampedro Menyhért (†1858), BerrioOchoa Bálint (†1861) és Hermosilla Jeromos (†1861).

 

Mások pedig áldozópapok: Gil de Federich Ferenc (†1745), Leciniana Máté Alfonz (†1745), Castańeda Jácint (†1773), a békéről nevezett Le Quang Lięm Vince (†1773), Dô Yęn Vince († 1838), Fernandez József (†1838), Nguyęn Van Hanh (Dięu) Domonkos (†1838), Nguyęn Van Tu Péter

(†1838), Tuóc Domonkos (†1839), Tinh Vięt Du Tamás

(†1839), Nguyęn Van (Doŕn) Xuyęn Domonkos (†1839), Dô Quang Hien József (†1840), (Doâi) Trach Domonkos (†1840), Mâu Domonkos (†1858), Tuân József (†1861), Almató Péter (†1861).

 

Ismét mások Szent Domonkos harmadrendi papi közösségének tagjai voltak: Schoeffler Ágoston (†1851), Câm Domonkos (†1859), Khuông Tamás (†1861).

 

Néhányan világi harmadrendi domonkosok voltak: Hoŕng Luong Canh József (†1838), Nguyęn Dính Uyęn József

(†1838), Nguyęn Van Dę Tamás (†1839), Hŕ Trong Máu Xavéri Ferenc (†1839), Nguyęn Van Mói Ágoston (†1839), Bůi Van Uy Domonkos (†1839), Nguyęn Van Vinh István (†1839), Toán Tamás (†1839), Pham Trong (An) Kham Domonkos (†1859), Nguyęn Duy Khang József (†1861).

 

Huszonöten pedig a vietnami domonkos missziókból való keresztények voltak.

 

Különbözőképpen végezték ki őket: hetvenötöt lefejeztek, huszonkettőt megfojtottak, hatot megégettek, ötnek a tagjait szétmarcangolták, kilencet a börtönben halálra kínoztak. Holttestüket névtelenül temették el, de a nép körében mindig áldottnak tartott emlékük elevenen fennmaradt.

 

Remélnünk kell, hogy közbenjárásukra a világ békét és az Egyház szabadságot nyer.

 

November 27.

Savoyai Boldog Margit

(özvegy, másodrendi domonkos apáca)

Margit főrangú családban született, a savoyai herceg egyetlen lánya volt. Férjével együtt erényes életet éltek, és Ferrer Szent Vince domonkos atya (lásd május 5.) prédikációit hallgatva még jobban elkötelezték magukat a jóra, pártfogolták a szegényeket és támogatták az egyházi intézményeket. Szent Vince lett Margit lelki vezetője. Amikor 15 év házasság után férje meghalt, Margit lemondott vagyonáról, örökös tisztaságot fogadott, és visszavonult életet kezdett Albában. Semmiféle zaklatás ellenére sem volt hajlandó újra férjhez menni, hanem Istennek szentelte az idejét. Benső sugallatra belépett a Domonkos harmad-rendbe, majd másodrendi szemlélődő kolostort alapított Manfréd atya segítségével. Sok követője lett a fiatal özvegyasszonynak. Albában hatvan társnőjével együtt tett fogadalmat. Sok rendkívüli esemény kísérte életét, gyakran olvasott az emberi szívekben és imáival sok beteget meggyógyított. Halálos ágyán, a betegek szentségének felvételekor egy idegen apáca volt segítségére, akiben kolostorának tagjai Sziénai Szent Katalint (lásd április 29.) sejtették. Az utolsó percekben azt kérte társnőitől, hogy tegyék le a földre Krisztus lába elé. Teljesítették kívánságát, bár nem láttak semmit. Ekkor fénybe borult a kis cella és angyalok énekét hallották. Margit boldogan halt meg 1464. november 23-án Albában. 1669. október 9-én avatták boldoggá.

 

 

 

 

 

       

Last updated 22 február, 2015 by Nikolett Muranyi