Az életrajzok a naptárból nyithatók meg.

DECEMBER

December 1.

Vercelli Boldog János

(domonkos testvér, áldozópap)

János a 13. század elején született az észak-olasz Vercelliben. Kánonjog tanár volt Párizsban, amikor Szászországi Boldog Jordánt (lásd február 13.) megismerve belépett a Rendbe. Bolognában (ahol Szent Domonkos sírja található) kezdte a rendi tanulmányokat, majd hamarosan szülővárosába küldték kolostort alapítani egy társával együtt. Ő lett az első házfőnök ott. Később Humbert rendfőnök helyetteseként járt Magyarországon is. 1255 és 1257 között János volt a bolognai kolostor elöljárója, majd 1264-ben megválasztották a Rend általános főnökének. Alázatosságában sokszor kérte, hogy mentsék fel e tisztsége alól, de a testvérek ragaszkodtak hozzá. Csakúgy, mint Szent Domonkos, ő is állandóan úton volt valahol Európában és ő is gyalog járt. Útközben is szigorúan megtartotta a böjtöket, nem kímélte magát. Természetfölötti világosságtól vezérelt bölcsessége és életszentsége áldást hozott a Domonkos Rendnek. A pápák egész sorát szolgálta hűséges tanácsadóként, sőt pápajelölt is volt, és közben mégis meg tudott maradni egyszerű, fegyelmezett szerzetesnek. Szent Domonkos nagy tisztelője és hű követője volt. Ő készíttette a rendalapító gyönyörű síremlékét.

 

1283. november 30-án halt meg a Dél-Franciaországi Montpellier-ben lévő domonkos kolostorban. A templomot, amelyben sírja volt, a kálvinisták 1562-ben elpusztították. 1903. szeptember 7-én avatták boldoggá.

 

 

December 8.

Boldog Bánfi Buzád*

(domonkos testvér, áldozópap, vértanú)

Magyarországon született 1200 körül. Életéről így ír Hevenesi Gábor a 17. század végén: „Buzád az egész Magyarországon leghatalmasabb Bánfi családból származott. Már felnőtt volt, amikor a mulandó gazdagságot és hírnevet megvetve fiaira hagyta rangját, és 1233 körül nagy buzgósággal a domonkos rendben kezdett szerzetesi életet. Mivel a világi tudományokban már korábban jártasságot szerzett, hamarosan Isten igéjének fáradhatatlan hirdetője lett. Mikor a tatárok Magyarországra törtek, s különös kegyetlenséggel pusztították Isten szolgáit, a prior megparancsolta szerzeteseinek, hogy meneküljenek, de Buzád, nem törődvén az életveszéllyel, kérte, hogy maradhasson és vigasztalhassa a keresztény népet. Oly állhatatosan kérte, hogy végül engedélyt kapott a maradásra. Miután társai már biztonságban voltak, Buzád elindult, hogy meghaljon Krisztusért, s ugyanerre buzdította a népet is. Mikor a tatárok csapata már a közelben volt, a maroknyi nyájat üdvös intelmekkel a Krisztusért elviselt dicsőséges halálra lelkesítette. Ő maga a templomban, mintha feszületen lenne, kitárt karokkal imádkozott az oltár előtt. Így ajánlotta föl magát egészen elégő áldozatul, s így ölték meg 1243. december 8-án. A barbárok elvonulása után visszatérő testvérek lefejezve és lándzsákkal átszúrva találták, és nagyon bánkódtak miatta.

 

Az egyik testvér már három napja étlen és szomjan siratta Buzádot, amikor elragadtatásba esett, s hallotta, amint a siratott vértanú mondja neki: »Nemde szenvednie kellett Krisztusnak, és így bemennie dicsőségébe? A jelen idő szenvedései nem arányosak az eljövendő dicsőséggel«. Erre a testvér többet már nem siratta, hanem örvendezett.”

(* Részlet a Szent István Társulat által 2009-ben kiadott Szentek élete című könyvből.)

 

December 16.

Maggi Boldog Sebestyén

(domonkos testvér, áldozópap)

Sebestyén Bresciában született nemesi családban 1414-ben. Fiatalon belépett a Domonkos Rendbe, ahol azután több kolostorban is elöljáróként működött, és a lombardiai rendtartomány főnökévé választották. A 15. századi rendi megújulásnak és a szerzetesi fegyelem visszaállításának kiemelkedő alakja volt. Jó vezetői képességekkel rendelkezett, és roppant szigorú aszkéta volt. A kolostort alamizsnából tartották fenn, és ő is járt koldulni. Nagy szeretettel és türelemmel ápolta a betegeket, olyan boldogan, mintha magát Jézust ápolta volna.

Amikor 1496-ban hivatalos látogatásra érkezett a genovai kolostorba, már nagyon beteg volt. Érkezésekor azzal köszöntötte a testvéreket, hogy náluk marad immár végső pihenőre. 1496 novemberében ott is halt meg Genovában. Sírja a Szűz Mária Kastélya nevű templomban található. 1760. április 15-én avatták boldoggá.

 

Szabó Bertalan OP:

Árpád-házi Boldog Konstancia

(domonkos harmadrendi)

A domonkos harmadrend elfelejtett alakja Boldog Konstancia. Egy lengyel történésznek, Piotr Stefaniaknak (Piotr Stefaniak: Árpád-házi Boldog Konstancia, Budapest, 2000) köszönhetően egy kicsit jobban kezdjük megismerni. IV. Béla király leányáról van szó. Testvérei között mindenképpen meg kell említeni Szent Margitot, Szent Kingát és Boldog Jolánt. Egyike azoknak a magyar szenteknek, akik életük nagy részét hazánktól távol töltötték. Ez lehet az oka annak, hogy olyan hiányosak az ismereteink vele kapcsolatban. Ennek ellenére egyénisége nagyon is sokat mond nekünk, Szent Domonkos mai követőinek.

1238-ban születetett, valószínűleg Esztergomban. A Konstancia név állhatatosságot jelent. Erre az erényre szüksége is volt küzdelmes élete folyamán. Egész kicsi korában élte át a tatárjárás borzalmas tragédiáját: emlékei biztosan voltak a dalmáciai meneküléssel és egyik testvérének korai halálával kapcsolatban. Gondos nevelésben részesült: a nevelői figyeltek értelmi képességeire és arra is, hogy jámbor legyen. Gyermekkorában tanúja volt Magyarország újjáépítésének, ami IV. Bélának köszönhetően ment végbe. De nemcsak anyagi értelemben, hanem lelki értelemben is folyt az újjáépítés, mégpedig a domonkosok és a ferencesek segítségével. Húgát, Margitot szülei domonkos nővérnek nevelték.

Konstanciát már tizenhárom éves korában férjhez adták. A kor szokásai szerint, politikai megfontolások alapján történt meg a házasság. Férjének pontos kilétét mind a mai napig homály fedi: csak annyit tudunk, hogy egy halicsi fejedelem vette feleségül, akinek szövetségére a magyar királynak nagy szüksége volt. Lembergen élt 1264-ig, férjének haláláig. Lemberg akkor a rutének legfontosabb városa volt, ahol jórészt pravoszlávok éltek. Konstanciának sikerült ingatag és a pogány szokásokat követő férjét a keresztény hitre elvezetnie. Jelentős szerepet vállalt a rutén nép evangelizációjában lengyel és magyar domonkosok segítségével. Nagy példaképéhez, Szent Erzsébethez hasonlóan, irgalommal fordult a szegény és nélkülöző emberekhez. Többször is közbenjárt férjénél elítélt bűnösök érdekében. Már ekkor sokan felfigyeltek arra, hogy milyen sokat imádkozik, vezekel és böjtöl.

Miután özvegyen maradt, Krakkóba ment a nővéréhez, Kingához. A rutén népet azonban nem felejtette el, mert többször is visszatért Lembergbe, hogy az ottani evangelizációt segítse. 1270-ben jelen volt az új lembergi domonkos kolostor megalapításánál. 1280-ban nővérét, Kingát az ószandeci klarissza kolostorba is követte. Nem lett belőle klarissza szerzetes, mint Kingából, hanem visszatért Lembergbe és ott női harmadrendi domonkos közösséget alapított. A Rendnek ez az ága csak 1285-ben nyerte el végleges státuszát. A nővérek együtt éltek, imádkoztak, bűnbánó életet éltek. Mivel nem monasztikus jellegű életforma volt ez, sokat tudtak a városban apostolkodni: árvákat gondoztak, leányokat oktattak, szegényeket karoltak fel és foglyokat is látogattak. Konstancia különösképpen kitűnt az imádságban, a böjtben és a szegények iránti nagylelkűségben. A feljegyzések szerint sok éjszakát virrasztott át egy Máriakép mellett a templomban. 1301-ben halt meg. A lembergi domonkosoknál, a Keresztelő Szent János templomban temették el.

Boldog Konstancia szentség hírében halt meg, tisztelete azonban az idők folyamán elhomályosult. A krakkói Isteni Irgalmasság Bazilikában megtalálható a képe. Boldog volta jelenleg nincsen hivatalosan elismerve. Mindezek ellenére egy példamutató domonkos harmadrendit fedezhetünk fel benne. Sok megpróbáltatáson ment keresztül. A katolikus hitet nagyon szerette és annak buzgó terjesztője volt. Boldog Konstancia bátran indult el olyan emberek felé, akik a hitet nem ismerték vagy más vallást gyakoroltak.