A Domonkos Rend 800 éves jubileumára készülünk

Világi domonkos közösségek

 

 

 

  ...........................................................        

Az életrajzok a naptárból nyithatók meg.

FEBRUÁR

Február 3.

Cambiani vagy Ruffiai Boldog Péter

(domonkos testvér, áldozópap, vértanú)

Péter 1320 körül született. Gondosan gyakorolta az inkvizítori hivatalt az észak-itáliai valdensek körében. 1365. február 2-án csalták tőrbe és gyilkolták meg az eretnekek Susában. IX. Piusz pápa erősítette meg tiszteletét 1856. december 4-én.

 

Február 3.

Pavoni Boldog Antal

(domonkos testvér, áldozópap és vértanú)

Antal 1326 körül született Saviglianóban, Torinó mellett. Ruffiai Péter utódja volt az inkvizítori hivatalban. 1374. április 9-én ölték meg az eretnekek. IX. Piusz pápa erősítette meg tiszteletét 1856. december 4-én.

 

Február 3.

Cerveri Boldog Bertalan

(domonkos testvér, áldozópap és vértanú)

Bertalan 1420-ban született az olasz Saviglianóban. A teológia professzora volt a torinói egyetemen. Több alkalommal volt torinói házfőnök. Nagy hírnévre tett szert teológiai tanításával és apostoli buzgóságával. 1459-ben inkvizítori tisztséggel tüntették ki. Serényen küzdött a hit védelméért, és hosszú ideig ragyogóan hirdetett tanítását 1466. április 21-én vértanúságával erősítette meg. Cervere közelében ölték meg eretnekek. Boldog IX. Piusz pápa 1853. szeptember 22-én jóváhagyta tiszteletét. Holttestét Cerverébe vitték át.

 

Február 4.

De Ricci Szent Katalin

(szűz, harmadrendi domonkos nővér)

Katalin 1522-ben született nemesi családból. A keresztségben az Alexandra nevet kapta. Édesanyját négyéves korában elvesztette. Már gyermekkorában nagy szeretet lángolt benne a megfeszített Krisztus iránt. 12 éves korában belépett a domonkos nővérek Szent Vincéről nevezett kolostorába Pratóban és a Katalin nevet ott vette fel. A Szentlélek tüzétől lángra gyúlva, szüntelenül az Úr dicsőségét keresve, sokat tett a szerzetesi élet megújításáért Savonarola útmutatása szerint, akit hálásan tisztelt.

 

Szívében égő vággyal szemlélve Krisztus szenvedését, kiérdemelte, hogy misztikus úton saját testében is elevenen átélje azt. Kétszer volt elöljárónő, rendkívüli okossággal és jósággal kormányozta a közösséget. A mennyei Jegyes ajándékaival elárasztva és az isteni szeretetre támaszkodva, a lelkiélet tudományának csodálatos tanújeleit hagyta az utókorra. Különösen érdemes megemlíteni azokat a leveleit, amelyeket kiváló és szent kortársaihoz írt, például Néri Szent Fülöphöz, Borromeo Szent Károlyhoz, de’ Pazzi Szent Mária Magdolnához. Pratóban halt meg 1590. február 2-án. XIV. Benedek pápa 1746. június 29-én a szentek sorába iktatta.

 

Február 10.

Magyarországi Boldog Pál

(domonkos testvér, áldozópap és vértanú)

Pált, a magyarországi domonkos tartomány alapítóját rendtartományunk pártfogójaként tiszteljük. Két világi domonkos közösség is viseli a nevét: egy Székesfehérváron és egy Budapesten. Ősi hagyományaink szerint boldogjaink között tartjuk számon, bár az Egyház hivatalosan nem avatta boldoggá.

Pál a 12. század végén, Imre király korában születhetett nemesi család tagjaként. A magyar iskolák elvégzése után a tehetséges fiatalember Bolognába ment jogot tanulni, majd ott maradt jogot tanítani. Pálnak több jogi és erkölcstani munkája maradt fenn; s egyik kiváló történészünk az akkori idők legnagyobb magyar jogtudósának tartja.

1220-ban jelent meg először olyan könyv, amely egy domonkos testvér önálló írása volt. Bolognában adták ki. Szerzője Magyarországi Boldog Pál volt, a könyv címe: „Summa de poenitentia”. Ez a bűnbánat szentségéről szóló tanulmány.

Pál Bolognában hallotta meg Szent Domonkos lelkesítő beszédét és kedvet kapott Krisztus igazságának a hirdetésére. A bolognai egyetem híres jogtanárát az alapító öltöztette be a rendi ruhába 1221-ben.

 

Bolognában 1221 pünkösdjén volt a Domonkos Rend második nagykáptalanja (kevéssel Szent Domonkos halála előtt), amelyen Domonkos elnökölt. Ez a káptalan, egyéb intézkedései között, egész Európát – lehetőleg nemzetiségek szerint – a Rend szempontjából tartományokra osztotta, amelyeknek megalapítását és azonnal megkezdendő benépesítését szintén elhatározta.

 

Szent Domonkos az elsők között vett fel Rendjébe magyar tagokat. Nemsokára ugyancsak ő tette meg a magyar rendtartomány első főnökévé Boldog Pált, a bolognai zárda akkori elöljáróját. Szent Domonkos küldte vissza Pált hazájába, hogy szervezze meg a magyar tartományt és induljon a kunok megtérítésére.

Pál négy társával indult útra. Számuk hamarosan megnövekedett, mert alig értek magyar földre, már Győrben három nemes fiatalember csatlakozott hozzájuk, és ők nyolcan megkezdték a kolostorok alapítását: Székesfehérváron, Veszprémben, majd Pesten.

 

Az első pesti domonkos kolostort (1229-1231) Szent Antal tiszteletére szentelték a mai Erzsébet híd közelében. Ennek helyére, falaira épült a most ott látható ortodox templom a Veres Pálné utca és a Szerb utca sarkán. Budán (a Szent Miklós zárda, amelynek a romjai a Hilton szálló területén találhatók és megtekinthetők) és ugyanabban az időben Esztergomban (1231), Kassán és Nagyváradon (1235), Pécsett (1238), Nagyszebenben is már 1241 előtt volt zárda. A budai zárdát Pál a bolognai mintájára, amelynek az elöljárója volt, Szent Miklós püspök védelme alá helyezte. Úgy látszik, olyan hasznos munkásságot fejtettek ki mindjárt letelepedésük idején, hogy a király, valamint a nemzet bizalma és szeretete nagymértékben feléjük fordult. A budai kolostor lett a központjuk. Itt lakott a tartományfőnök. Ebből a zárdából indult el Juliánusz barát is Magna Hungaria felkutatására. A rendtagok száma is folyton szaporodott. Horvátország területén Csázmán már 1225-ben épült zárda, ugyanebben az évben Raguzában is. 1228-ban Zára városban, 1241 előtt Zágrábban. A zágrábi és a csázmai domonkos elöljárókat a pápa felszólította, hogy a tatárok elől menekülő IV. Béla királyról gondoskodjanak. A testvérek száma olyan nagy lett, hogy amikor 1226-ban VI. Lipót osztrák herceg Bécsben, majd Kremsben kolostort alapított, az első házakat magyar tagokkal népesítette be.

Amikor a magyarországi Domonkos Rend a zárdákban eléggé megerősödött, akkor a tartományfőnök megkezdhette legfontosabb működését: a még mindig pogány s éppen emiatt folyton zavargó, lázadozó kunok megtérítését. Annál is kedvesebb foglalkozás volt ez Pálnak, mivel Szent Domonkos egyik kedves terve a kunok megtérítése volt. Domonkos maga akart idejönni a vértanúság elnyerésének reményében. A kunoknak akarta Krisztust hirdetni, de ezt a tervét megakadályozta a fent említett nagykáptalan után két hónappal bekövetkezett halála.

 

Boldog Pál elindult társaival a kunok közé. Úgy tudott prédikálni, hogy a „dux verbi” „a szó mestere” nevet kapta. A térítés ennek ellenére eleinte nehezen ment. Volt részük üldözésben, megvetésben, nélkülözésben.

 

Az egyik fejedelem, Barc és fia, Membrok, hajlandók lettek a keresztség felvételére. Pál a nagyobb ünnepélyesség kedvéért, de a lassan meginduló kun egyház rendezése végett is, Róbert esztergomi érsekkel akarta a keresztelést elvégeztetni. Az érsek éppen akkor a Szentföldre készülődött, de erre a hírre Erdélybe ment. Barc is átjött oda és mintegy 15 000 alattvalójával együtt megkeresztelkedett. A fejedelemnek maga II. Endre király lett a keresztapja, akit fia, IV. Béla helyettesített. Milyen nagyszerű lehetett ez a hatalmas keresztelő! Nyomában kialakulhatott volna a keresztény Kunország. A magyar Theodorik testvért 1228-ban az érsek megtette a kunok püspökének. Theodorik megszervezte az egyházmegyét, ennek ellenére az apostolkodás nem ment akadályok nélkül, több testvérünk vértanúhalálát követelte.

 

Az 1241-es tatárjárás mindent elpusztított. Magyarországon ebben az időben a Domonkos Rendnek tizenkét férfi kolostora és egy női kolostora volt. A tatárjárás a fiatal magyar rendtartományt erősen megtépázta. Több kolostora elpusztult, de különösen tagjaiban szenvedett óriási kárt.

 

A vad tatár támadás valósággal legázolta a kunok ellenállását és Pált 90 társával együtt elfogták. Egy részüket agyonnyilazták, a többieket pedig lassú tűzzel emésztették halálra. Végsőnek maradt Boldog Pál. Az oltártól buzdította társait kitartásra, és ott döfték át lándzsával és fejét kettéhasították. Így lett számára valóságos áldozati hellyé az Isten Bárányának fehér oltára. Húszévi munkájának, Krisztusért végzett fáradozásának a díja a vértanúság elnyerése lett. 1241-ben halt meg.

 

Február 12.

Orleans-i Boldog Regináld

(domonkos testvér, áldozópap)

Regináld 1180 körül született az orleans-i egyházmegyében, Franciaországban. Jogi doktor lett, a párizsi egyetemen tanított, és a Saint-Aignan káptalan kanonokja volt. Az orleans-i püspököt kísérve, Rómán keresztül akart a Szentföldre utazni. Rómában kapcsolatba került Hugolin bíborossal (a későbbi IX. Gergely pápával) és rajta keresztül Szent Domonkossal.

 

Az evangéliumi szegénység üzenete, amelyet a Prédikátorok új Rendje annyira radikálisan valósított meg, nagy hatással volt Regináldra. Korának vallási problémáira nyitott emberként, megérezte az ellentmondást kifinomult életstílusa és a IV. Lateráni Zsinat megújulásra szólító felhívása között. Rómában hirtelen megbetegedett; Szent Domonkos személyes látogatása, végül pedig a Szűzanya csodás megjelenése (aki megmutatta neki a Rend teljes ruházatát) legyőzött benne minden ellenállást. Regináld megígérte, hogy amikor visszatér a Szentföldről, belép a Rendbe. Így is tett.

 

1218 decemberében Szent Domonkos Bolognába küldte mint helyettesét. Az egyetemi városban ékesszólásával és személyes varázsával sok diákot és tanárt vonzott a Rendbe. 1219-ben Domonkos Párizsba küldte, hogy az ottani Szent Jakab kolostor életét lendítse fel. Itt is olyan hatékonyan működött, mint előzőleg Bolognában. Regináld Párizsban halt meg, 1220. február 12-én. A NotreDame-des-Champs templomban temették el. IX. Piusz pápa hagyta jóvá tiszteletét 1875. július 8-án.

 

Február 13.

Szászországi Boldog Jordán

(domonkos testvér, áldozópap)

Jordán a 12. század végén született a vesztfáliai Burgbergben. 1219 nyarán ismerte meg Szent Domonkost. A Rendbe Boldog Regináld (lásd február 12.) vette fel 1220 februárjában Párizsban. 1221 júniusában a bolognai káptalanon Lombardia tartományfőnökévé, Szent Domonkos halála után pedig a Rend általános főnökévé, Szent Domonkos első utódjává választották 1222. május 23-án Párizsban. 15 éven keresztül szolgálta a testvéreket és a nővéreket szavaival, személyes példájával, leveleivel.

 

Megszerkesztette a rendi szabályzatot, a Rendet nagy szelídséggel irányította, és életszentségének, valamint különlegesen jó szónoki tehetségének köszönhetően azt igen hatékonyan terjesztette. Állandóan úton volt, bejárta szinte egész Európát, végiglátogatta a domonkos közösségeket és számos kolostort alapított. Olyan hatásosan prédikált, hogy például Párizsban egy alkalommal egyszerre 60 diák kérte a felvételét a Rendbe. Összesen körülbelül 1000 új rendtagot vett fel.

 

Szent Domonkos után kétségtelenül Jordánnak volt a legnagyobb szerepe a Rend szellemiségének, szervezetének és törvényhozásának a kialakításában. A domonkos nővérekkel is szeretetteljes testvéri kapcsolatot tartott fenn, ahogy Boldog Dianához és a bolognai domonkos kolostorban élő nővértársaihoz írt leveleiből is kitűnik.

 

Bizalommal teli szeretettel tekintett a Boldogságos Istenszülőre, kinek tiszteletére elrendelte a Salve Regina éneklését minden Kompletórium (a napot késő este befejező imaóra) után.

 

„Libellus de principiis Ordinis Praedicatorum”, azaz „Könyvecske a Prédikátorok Rendjének kezdeteiről” című írása felbecsülhetetlen értékű. Hála a Gondviselésnek, fennmaradt ez a tömören, tényszerűen megfogalmazott könyvecske, amelyből hitelesen megismerhetjük a rendi életet. Magyar nyelven is hozzáférhető. Jordán személyesen ismerte Szent Domonkost és az első testvéreket. A Libellus tehát nem Szent Domonkos legendája akar lenni, hanem történeti elbeszélés a Rend kezdeteiről. Ez teszi a Rend történetére és Szent Domonkos életére vonatkozóan az egyik legfontosabb forrássá.

 

Így ír: „Tehát úgy határoztam, hogy mindezeket sorrendben leírom, én, aki bár nem voltam jelen a Rend kezdeteinél, mégis beszéltem az első testvérekkel, és magát boldog Domonkost is nemcsak még világiként, hanem rendtagként is sokat láttam, barátként ismertem, neki gyóntam, az ő kívánságára szenteltek diakónussá, bár a rendi ruhát csak négy évvel a Rend alapítása után kaptam meg. Ezért tehát úgy határoztam, hogy mindazt, amit személyesen láttam és hallottam, és amit az első testvérek híradásából megtudtam a Rend kezdeteiről, a boldog férfinak, Domonkos atyánknak életéről és csodáiról, és egyes más testvérekről is, azt amint eszembe jut írásba foglalom, nehogy a később születő testvérek ne ismerjék a Rend kezdeteit, és akkor kívánják hiába megtudni, amikor az idő túlságos előrehaladta miatt nem lehet majd olyan embert találni, aki a Rend kezdeteiről biztosat tudna mondani.” (Libellus 3)

 

A szentföldi domonkos tartomány látogatásáról hazatérőben a szíriai partoknál hajótörést szenvedett két társával együtt 1237. február 13-án. Holttestét megtalálták és a jelenleg izraeli területen található Akkóban temették el a domonkos templomban. Már közvetlenül halála után nemcsak rendtársai, hanem a hívek is nagy tisztelettel vették körül. 1826. május 10-én XII. Leó pápa engedélyezte tiszteletét.

 

Február 16.

Paglia Boldog Miklós

(domonkos testvér, áldozópap)

Miklós a 12. század végén született az itáliai Giovinazzóban. Bolognában mint egyetemi hallgató találkozott Szent Domonkossal. Prédikációit hallgatva felvételét kérte a Rendbe. Domonkosnak hűséges társa lett apostoli útjai során. Miklós is apostoli buzgóságtól hajtott és ékesszóló prédikátor lett, nagy hatással volt a fiatalokra. Kétszer töltötte be a római tartomány főnökének tisztét. Művelt és előrelátó férfi volt, aki előmozdította rendtársai körében a Szentírás tanulmányozását és a biblikus konkordanciák készítését. Perugiában halt meg 1256-ban. XII. Leó pápa hagyta jóvá tiszteletét 1828-ban.

 

Február 18.

Fiesolei Boldog János Angelikusz

(Fra Angelico)

(domonkos testvér, áldozópap, festőművész)

Eredeti nevén Guido di Pietro, az itáliai Mugello völgyében, a Firenze közelében lévő Vicchióban született 1387-ben. Guidót és bátyját, Benedettót apjuk festőnek taníttatta. Ez megbecsült, jól jövedelmező mesterség volt abban az időben. Divatban volt a templomok, kolostorok, közéleti termek falait freskókkal kifestetni, így bőven akadt munka a festők számára.

 

A testvérek a mesterség kitanulása után rövid ideig Firenzében működtek, majd mindketten beléptek a Szent Domonkos Rend fiesolei kolostorába, amelyet nem sokkal azelőtt az eredeti szigorú szerzetesi fegyelemhez visszatérve alapított Boldog Dominici János. Guido a szerzetesi ruhával együtt az ő nevét is felvette 1420-ban. Dominici a nagy nyugati egyházszakadás idején a törvényes pápa támasza volt és szentéletű szerzeteseket akart nevelni Fiesoléban. Igazi hivatása lehetett a két testvérnek, ha éppen ebbe a kolostorba kívántak belépni. Igazolja ezt életük szentsége.

 

Fra Angelico pappá szentelése után két alkalommal a kolostor helynökeként, utóbb elöljárójaként működött. A szerzetesi kötelezettségekhez szigorú hűséggel ragaszkodott. A kolostor lelki légköre, a szemlélődés új távlatokat nyitott művészete számára is. Így felkészülve, jó prédikátor testvérként képes lett másoknak átadni szemlélődésének gyümölcsét: ecsetjével beszélte el üdvösségünk isteni történetét. Fiesoléban oltárképeket festett. Firenzében pedig Szent Antonin elöljáró atya kérésére a kerengőt és káptalantermet, a cellákat és a folyosókat díszítette freskókkal.

IV. Jenő pápa Rómába hívta. Itt két kápolnát festett ki a Szent Péter templomban és a vatikáni palotában. V. Miklós pápa rendeletére pedig, aki kifogástalan élete és nagyszerű erényei miatt igen nagyra becsülte őt, annak magánkápolnáját és olvasófülkéjét díszítette (1445-1449). Cortonában, a Szent Domonkos kolostorban (1438) és a civitavecchiai székesegyházban (1447) is dolgozott. A IV. Jenő pápa által felajánlott firenzei érsekséget alázatosan visszautasította, azzal a javaslattal, hogy ezt a méltóságot kapja inkább Szent Antonin.

 

János testvér – a csodálatos festői tehetséggel megáldott művész – egyszerű és egyenes ember volt, szegény és alázatos, festményeiben pedig angyali, díszes és könnyed. Életszentsége átsugárzik művein. Fra Angelico (e név jelentése: angyali testvér) néven vált ismertté, és festményei révén halála után világhírnévre tett szert. Művészetét a lelki tisztaság, a földöntúli szépség és a misztikus fényhatás jellemzi, mindamellett reális szemlélettel rendelkezik. A festményein ábrázolt alakok szeméből istenszeretet és áhítat tükröződik. Képei témáját a vallásos lélek mélysége diktálta, de a képek kialakulásához már erősen hozzájárult a környezet és a korszellem. A reneszánsz lendülete magával ragadta. Mindig az adott helynek és témának megfelelően tudta alkalmazni festői tehetségét. Lelkiségének meghatározó motívumai két úton jutnak kifejezésre művészetében: nyugalmat sugárzó derű és leírhatatlan báj sugárzik Mária-képeiről, drámai hangulatú feszületábrázolásai az Úr Jézus szenvedése miatt érzett fájdalmáról tanúskodnak.

Legjelentősebb freskói a Szent István vértanú legendájából és a Szent Lőrinc életéből vett jelenetek, a Vatikán Szent Miklós kápolnájában láthatók. Képei megtalálhatók a firenzei, a párizsi és a berlini képtárakban, valamint Fiesole, Firenze, Róma és más olasz városok templomaiban és kolostoraiban.

A firenzei Szent Márk kolostor káptalantermében található legnagyobb freskója: a Kálvária. A kereszt körül látható Szent Péter, Aquinói Szent Tamás, Szent Ferenc és Szent Domonkos alakja. Egy másik kisebb freskón a feszület lábánál ott térdel Szent Domonkos, osztozva a megfeszített Jézus fájdalmában. Egyik kedves freskóját a vendégek celláihoz vezető folyosó bejárata felett láthatjuk: Krisztus szegény vándor alakjában szállást kér. Két domonkos testvér elé lépve szeretettel fogadja a fáradt Üdvözítőt.

 

Fra Angelico halhatatlansága életszentségében gyökerezik. Nem különc volt, hanem apostol, aki mielőtt munkához látott, először mindig imádkozott, Színes fantáziájú festőművész, aki az ecsetjével prédikált. (Fenyvessy J. OP Fra Angelico című műve nyomán.)

 

„Van-e művészi alkotás hit nélkül?” ezt a kérdést teszi fel Eugenio Martino OP a „NOVA ET VETERA” című katolikus lapban. A cikk magyar fordítása a Magyar Kurírban jelent meg, innen idézünk részleteket. Mint írja, a nagy reneszánsz festőkre és szobrászokra, Michelangelóra, Berninire, Caravaggióra gondolva, természetesnek látszik, hogy nemmel válaszoljunk. … Az a festő, aki legjobban egyesítette magában a világi és egyházi művész alakját, Fra Angelico volt... Már életében „beato”-nak, boldognak, „angyali”-nak nevezték.

Rendtársai örömére a kolostor celláinak falait is kifestette, a firenzei nép pedig csodájára járt a Szent Márk templomot díszítő gyönyörű nagy freskóinak. Különösen a keresztre feszített Jézust, a Szűzanyát és a szenteket ábrázoló képei indítottak áhítatra. Emellett Fra Angelico minden művében megjelent az új kor, a reneszánsz világossága, amely a kis részletekben nyilvánult meg. Tarka, virágos mezőn állnak a szentek, szökőkút csobog a vár udvarán, az egyik ajtónyílásból kíváncsi szolgáló nézi a jelenetet. Szent Miklós történetét három egymás után következő kép mutatja be. Látjuk születését, gyermekkorát, majd püspökként búzával látja el az éhező várost. Végül a híres jelenetet, amint a három szegény leánynak álmukban hozományt, három aranyalmát dob be az ablakukon. Fra Angelico olyan természetes egyszerűséggel festette meg a jeleneteket, hogy szinte életre kelnek az alakok.

 

A második nagy kérdés, amely a művészettörténészek között sok vitára adott alkalmat, Guido di Pietro, a világi festő és a domonkos szerzetes-festő kapcsolata. Még ma is vannak kritikusok, akik nem hajlandók túljutni Fra Angelico festészetének formális, ikonográfiai elemzésén. Értékelik a vonalvezetést, a rajz biztonságát, a távlatok, a térképzés, a fény, a színek hatását, az alakok mozdulatait, a történelmi hátteret. Így azonban Fra Angelico festészetét „kívülről” nézik, nem hatolnak be az életmű belső lelki jelentésébe, amely a hitből táplálkozik. Más műtörténészek, mivel nem tudják kizárni Fra Angelico üdvtörténettel, szentekkel foglalkozó, mély hitet sugalló freskóit a kezdeti firenzei humanizmusra jellemző újító irányzatból, amelyet előítélettel „laikusnak”, világinak fogadnak el, odáig mennek, hogy egy bizonyos előrehozott „ellenreformációról”, egyházi művészetről, katolikus humanizmusról beszélnek. Nyilvánvaló, hogy nem látják világosan Fra Angelico morális-művészi személyiségének felbonthatatlan egységét. A festő hivatásából bontakozott ki a domonkos szerzetesi hivatás, amely a prédikátor és a teológus karizmáját az Egyházban elsősorban nem a szószékről vagy a tanári katedráról fejtette ki, hanem a szépségben meglátott isteni szemléléséből.

A 16. századi festő és műtörténész, Giorgio Vasari megértette, hogy a Domonkos Rendbe való belépés Angelico életének döntő elhatározása volt. Vasari feltételezte, hogy a festő a kolostor csendjében találta meg kettős hivatásának összeegyeztetését. Szerény, világi hívságok nélküli, mélyen hívő szerzetes volt, akit sem a siker, sem a pénz nem érdekelt. Keresetét, jövedelmét sem tartotta meg magának, mindent a kolostornak adott. Fra Angelico, a kortársak fennmaradt feljegyzései szerint, mielőtt festeni kezdett volna, imádkozva Isten áldását kérte munkájára. Ha Jézus keresztre feszítését kellett ábrázolnia, munka közben könnyezett, annyira átélte Urunk szenvedését. Nem javított soha képein, mert úgy érezte, Isten akaratából fest, amelyen nem lehet változtatni. Valóban, az angyalokat, szenteket, Jézust, a Szűzanyát és a szentek történeteit ábrázoló freskóin soha nem fedezhető fel javítás nyoma. Ezzel magyarázható az a frissesség, amely egyedülállóvá teszi műveit. Fra Angelico elsősorban szerzetesnek tekintette magát. Buzgón részt vett a közösségi imákon, a szertartásokon és nagyhatású prédikátor volt.

A 20. század pápái, XII. Pius, VI. Pál és II. János Pál Fra Angelicót mesterként és példaképként állították a művészek és Isten népe elé. A szentatya 1982. október 3-án kelt levelével „boldog”-nak nyilvánította a már addig is boldognak tartott festőt. Ugyanezt megerősítette 1999. április 24-én a művészeknek írt levelében, hangsúlyozva: Boldog Fra Angelico műveit mintaképnek tekinthetjük: beszédes példái annak, hogy az esztétikai szemlélődés miként magasztosul fel a hitben. (forrás: VR/MK)

 

1455. február 18-án halt meg Rómában. A Santa Maria sopra Minerva (jelentése: Minerva fölötti Mária) domonkos templomban temették el, amelynek helyén az ókori győztes hadvezér, Pompeius a háború és a bölcsesség istennőjének: Minervának épített templomot a Mars-mezőn. Az ehelyett épült templom 1275-ben a domonkos apácáké lett. Érdekesség, hogy ez Róma egyetlen gótikus temploma. Építését 1453-ban fejezték be. A főoltárnál látható a Domonkos Rend másik híres alakjának, Sziénai Szent Ka-talinnak a sírja. Fra Angelico fehér márvány domborművel borított egyszerű sírja szerényen húzódik meg a főoltártól balra, a templom padozatában.

1982. október 3-án II. János Pál pápa engedélyezte liturgikus tiszteletét az egész Domonkos Rend számára; 1984-ben pedig a művészek védőszentjévé nyilvánította.

 

Február 19.

Cordobai Boldog Alvarus

(domonkos testvér, áldozópap)

Alvarus a hispániai Zamorában született a 14. század közepén. 1368-ban lépett be a Domonkos Rendbe. Prédikációs körútjain bejárta Hispániát és Itáliát. Cordobában megalapította a Scala caeli kolostort, ahol hathatósan előmozdította a reguláris obszervanciát, azaz támogatta azt a reformot, amely által a testvérek visszatértek a szigorúbb, komolyabb szerzetesi élethez. Lelkes prédikátor volt.

Állhatatosan elmélkedett az Úr szenvedéséről, és nyugaton elterjesztette a keresztút imádkozását. 1430 körül halt meg, február 19-én. XIV. Benedek pápa hagyta jóvá tisztelelét 1741-ben.

 

Február 20.

Milánói Boldog Kristóf

(domonkos testvér, áldozópap)

Kristóf Milánóban született 1410 körül, és a San Eustorgio kolostorban lépett be a Rendbe. Mantovában novícius-mester lett. A novíciusok számára írta a „De servitute Dei” („Isten szolgálatáról”) című művét. Később Ferrer Szent Vince példájára a vándorprédikációnak szentelte magát és szinte egész Itáliát bejárta. Kitűnt szigorú életével, Krisztussal való szoros egységével és a lelkekért való buzgóságával. Így méltán írta róla a régi krónika: „Valóban Kristóf (a név jelentése: Krisztus-hordozó) volt, mert Krisztust hordozta nemcsak nevében, hanem szívében és száján is.” Az általa alapított taggiai kolostorban halt meg 1484 márciusában. IX. Piusz pápa 1875. április 3-án hagyta jóvá emberöltőkön átívelő tiszteletét.

 

Február 24.

Fabrianói Boldog Konstantin

(domonkos testvér, áldozópap)

Konstantin a 15. század elején született az itáliai Fabrianóban, szerény körülmények között. Tizenöt éves korában lépett be a Rendbe. Teológiai tanulmányait Bologná-ban végezte. Ebben az időszakban a Domonkos Rend legjobbjainak energiáját a Rend reformja kötötte le. Boldog Konstantin valószínűleg Szent Antonin közvetlen tanítványa volt, de az biztos, hogy ugyanolyan lelkesedéssel dolgozott a reformon, és méltán tartották őt a reform egyik leghatékonyabb egyéniségének. Több kolostorban volt elöljáró. Apostoli tevékenységét a békéltető karizma jellemezte.

Szent Domonkoshoz tette hasonlóvá a szüntelen ima iránti szeretete. Ascoli Picenóban halt meg 1481. február 24-én. VII. Piusz pápa avatta boldoggá 1811-ben.

 

Február 24.

Jézus Szívéről nevezett

Boldog Goni Nicol Ascensión

(szűz, harmadrendi domonkos nővér)

Nicol 1868. március 14-én született Tafallában, Spanyolország Navarra tartományában. Tizenhét éves korában lépett be Huescában a domonkos nővérek közé, akiknél előzőleg iskolai tanulmányait végezte. Huszonnyolc évi tanítónői munka után egy domonkos missziós püspök kérésére többedmagával Peruba utazott. 1915-ben az őserdők mélyén, Porto Maldonadóban nővértársaival együtt iskolát szervezett szegény leányok számára, valamint beteg-otthont a minden segítséget nélkülözőknek. 1918ban a domonkos általános rendfőnök felszólítására a helyi püspökkel megalapította a Rózsafüzérről Nevezett Domonkos Missziós Nővérek Kongregációját. A továbbiakban a kongregáció kinevezett főelöljárója volt. Állandó imádságban élte rendíthetetlen keresztény életét. Isten jelenlétét elsősorban a szegényekben, a betegekben, a fiatalokban és az asszonyokban tapasztalta meg. 1940. feb. 24-én hunyt el. 2005. máj.14-én avatta boldoggá XVI. Benedek pápa.

 

       

Last updated 22 február, 2015 by Nikolett Muranyi