Az életrajzok a naptárból nyithatók meg.

JÚLIUS

Július 4.

Boldog Frassati Péter György

(harmadrendi világi domonkos)

Péter György az olaszországi Torinóban született 1901. április 6-án egy előkelő családban. Édesapja diplomata volt. Bányamérnöknek tanult az egyetemen, ahol megismerkedett a Domonkos Renddel. Jó humorú, eleven fiatalember volt és nagyon kedvelte a hegymászást. Szokásává vált, hogy síelés előtt szentmisére ment, visszaérkezésekor pedig szentségimádásra. Szeretett egyedül lenni Istennel a hegycsúcsokon. Mindennap részt vett a szentmisén és órákat töltött el az Oltáriszentség imádásában.

 

Sokat tevékenykedett különféle katolikus szervezetekben. Elkötelezett Mária-tisztelő volt. Hitét nyíltan megvallotta. Mindezt összhangba tudta hozni egyetemista életével. Társai között igen népszerű volt. Tanulmányozta a domonkos szentek életét. Gillet általános rendfőnök 1922. május 28-án vette fel a világi domonkos közösségbe. Péter György ekkor a Girolamo nevet választotta magának Girolamo Savonarola iránti tiszteletből. Odaadó szeretettel végezte a szegények és a betegek gondozását, miközben rengeteg dologról lemondott értük. Saját cipőjét és ruháit is elajándékozta. A család jó anyagi helyzete ellenére szerény zsebpénzt kapott, de azt is a rászorulókra költötte. Jótetteiről családja és barátai mit sem sejtettek.

 

Kiállt antifasiszta politikai nézeteiért és az Egyház szociális tanításának megvalósításán fáradozott. Rendkívül fontosnak tartotta a fiatalok önképzését. Azt szokta mondani, hogy „nem elegendő a karitász munka, szociális reformra van szükség!” Ennek érdekében időt szakított egy katolikus napilap megalapítására, amelynek alapja XIII. Leó pápa társadalmi tanítást adó Rerum Novarum kezdetű enciklikája volt. Hősiesen, nyilvánosan kiállt katolikus hite mellett.

 

A szegények gondozása közben megbetegedett gyermekbénulásban. Ezt a betegséget padlásszobában lakó kedves szegényeinél szerezte, akiket naponta látogatott és támogatott. 1925. július 4-én, 24 éves korában meghalt. Temetése igazi meglepetést okozott a családjának, akik arra számítottak, hogy a torinói elit, politikusok és Péter György barátai fognak ott megjelenni. Gyászoló tömegek lepték el az utcákat, amerre csak a gyászmenet haladt. Rengeteg szegény és szükséget szenvedő gyászolta, akiken önzetlenül segített 7 éven át. Ők is meglepődtek, mert a temetésen derült ki számukra, hogy az általuk ismert Girolamo testvér milyen rangos családból származott.

Ezek a szegények fordultak azután a torinói érsekhez és kérvényezték Péter György szentté avatását. II. János Pál pápa avatta boldoggá 1990. május 20-án. Sírja abban a torinói templomban található, ahol a Szent Leplet őrzik.

 

Július 4.

Boldog Jarrige Katalin

(szűz, harmadrendi világi domonkos)

Katalin a család hetedik gyermekeként született 1754-ben, Alvernia Doumis nevű falujában. Fiatalságát falusi otthonában töltötte.

Körülbelül húsz éves korától csaknem hatvan éven át Mauriac városában élt a szegények, betegek, árvák, foglyok körében, folyamatosan irgalmasságot cselekedve köztük. A Franciaország átalakulását jellemző zűrzavarok (1789-1799) idején sok papot segített, akik nem esküdtek fel a polgári alkotmányra. Mauriac környékén menedékhelyet és élelmet szerzett nekik, valamint kenyeret és bort a szentmiseáldozat bemutatásához. Erdei rejtekhelyükről éjjelente a szentségek segítségére szoruló családokhoz vezette őket. Nagy bátorsággal és okossággal, ügyes fortélyokkal elkerülte a veszélyeket, de vállalta az elháríthatatlan válságos helyzeteket. 1794-ben elítélték és börtönbe zárták, de hamarosan szabadon engedték a nép lázongása miatt. Ő maga megvetette a halált: azt mondta, hogy az akasztófán forradalmi körtáncot fog járni, minthogy fiatal korában jól megtanulta az auvergne-i néptáncot.

A domonkos világi közösségbe lépve Sziénai Szent Katalint követte, különösen az Oltáriszentség iránti égő szeretetében és üldözött szolgáinak támogatásával. Rendíthetetlenül állhatatos maradt a hit megvallásában és az Egyház szeretetében.

1836. július 4-én hunyt el, és a Mauriac-i templomban temették el. II. János Pál pápa 1996. november 24-én boldoggá avatta.

 

Július 7.

Boldog XI. Benedek

(domonkos testvér, pápa)

Boccassini Miklós az észak olasz Trevisóban született 1240-ben egy szegény család gyermekeként. Plébános nagybátyja támogatta tanulmányait. Miklós igen tehetségesnek bizonyult. 14 évesen felvették a velencei domonkos kolostorba, ahol tovább folytatta a tanulást. Már fiatalon tanár lett belőle és irodalmi munkásságot is folytatott.

Emellett természetesen az imádságot sem hanyagolta el. Hamarosan rábízták a kolostor vezetését, majd a lombardiai rendtartomány főnöke lett. Azután megválasztották általános rendfőnöknek. Két és fél éven át vezette a Rendet, ezalatt folytonosan látogatta a kolostorokat. Mindig gyalog járt, vállalva az út nehézségeit, fáradalmait. Szent Domonkost követte apostoli munkájában, és a szegénység vállalására buzdította testvéreit. Szentéletűnek ismerték már ekkor. 1299-ben bíborosi kinevezést kapott a pápától. Megrendülve ezt mondta ekkor: „Szentséges atya, miért raktál a vállamra ekkora terhet?” A pápa prófétai válasza így hangzott: „Isten egykor még súlyosabbat fog mérni rád.” Ezután különféle politikai feladatokat is kapott.

VIII. Bonifác pápa 1301-ben felelősségteljes megbízatással küldte Magyarországra Miklóst, mint pápai követet. A magyar trónkérdésben igyekezett egységre segíteni a magyar főurakat Károly Róbert útját egyengetve. 1304-ben pápává választották, és XI. Benedek néven uralkodott, mindössze 8 hónapig. Ez alatt a rövid idő alatt sokat tett az egyházért, például helyreállította a békét a pápai állam és a francia király között. Szelídségét, igazságszeretetét és szegénységét mindvégig megőrizte.

1304. július 7-én halt meg, a feltevések szerint megmérgezték. 1736. április 24-én avatták boldoggá.

 

Július 8.

Boldog Fortescue Adrián

(családapa, harmadrendi világi domonkos,

vértanú)

Adrián 1476-ban született Angliában. Férj és családapa, Boleyn Anna unokatestvére volt. A Római Katolikus Egyházhoz való hűségéért VIII. Henrik kivégeztette. 1539. július 8-án halt vértanúhalált Londonban. 1895. május 13-án avatták boldoggá.

 

Július 9.

Kölni Szent János

(domonkos testvér, áldozópap)

és társai vértanúk

Heer János, a katolikus igazság és a lelkipásztori szeretet hiteles tanúja, Németországban született a 16. század elején. A kölni domonkos zárdában élt és állhatatosan kérte elöljáróit, hogy Hollandiába mehessen a súlyos kálvinista üldözéstől sújtott katolikusok segítségére. Amikor ott azután a hornari egyházközség plébánosaként működött, az eretnekek fogságába esett és vértanúhalált szenvedett. 1572. július 8-áról 9-ére virradó nap éjfélkor kivégezték 18 másik, nagyrészt a közeli Gorkum városából származó pappal és szerzetessel együtt amiatt, hogy hű maradt az Oltáriszentségre és a római pápának az Egyházon belüli elsőségére vonatkozó katolikus igazsághoz.

Mindannyiukat felakasztották, testüket pedig darabokra szaggatták. X. Kelemen pápa 1675. november 24-én Jánost és társait ünnepélyesen boldoggá avatta. IX. Piusz pápa 1867. július 29-én szentté nyilvánította őket.

 

Július 13.

Varazzei Boldog Jakab

(domonkos testvér, püspök)

Jakab 1230-ban született a Genova melletti Varazze-ban. Genovában lépett be a Domonkos Rendbe 14 éves korában. Tanult szerzetes, jó prédikátor és kora egyik legképzettebb egyházi írója vált belőle. A Szentírást ő fordította le először olasz nyelvre. Prédikációinak gyűjteményét nagyra becsülték. Ő a szerzője a népszerű „Legenda aurea”, azaz „Arany legenda” című szentek életének, ami még a könyvnyomtatás feltalálása előtt közismertté vált, több nyelvre lefordították. A kolostor elöljárója lett, majd a lombardiai rendtartomány vezetőjévé választották. 19 éven át szolgált ebben a tisztségben.

1288-ban IV. Miklós pápa kényes megbízatást adott Jakabnak: a pápa nevében oldozza fel Genovát az egyházi átok és egyéb büntetések alól. Feladatát olyan különös tapintattal és gyengédséggel végezte, hogy emiatt nagyon megszerették és megválasztották püspöküknek. Nehéz kötelességek várták itt Jakabot, mivel ekkor már vagy ötven éve polgárháború dúlt Genovában. Véres ütközet készült, és az emberek aggódva figyelték a fejleményeket. Jakab ekkor isteni sugallatra ünnepi püspöki miseruhában kiment az emberek közé az utcára és szelíd, de komoly megjelenésével lecsillapította az ellenfeleket. Félszázad után békét hozott a városra. Atyai jósággal gondoskodott a templomokról, a kórházakról, a szegényekről és a szorongattatásban lévőkről.

1298. júl. 13-án halt meg Genovában. Testét abban a genovai domonkos kolostorban temették el, amelyikben belépett a Rendbe. Sírja 1974 óta a varazzei Szent Domonkos templomban van. Boldoggá avatták 1816. máj. 11-én.

 

Július 17.

Lengyelországi Boldog Ceszlausz

(domonkos testvér, áldozópap)

Ceszlausz 1180 körül született Lengyelországban, Szent Domonkos Rendjének egyik első tagja volt. Amikor Lengyelországi Jácinttal együtt Rómába kísérte a krakkói püspököt, megragadta őket Szent Domonkos élete és jelleme. Mindketten magukra öltötték a Rend ruháját. Ceszlausz az igehirdetésre és a Rend terjesztésére kapott küldetését apostoli buzgalommal teljesítette. Részt vett a Lengyelországi domonkos rendtartomány, különösen a bo

roszlói zárda alapításában. 1242. július 15-én halt meg. Ereklyéit Boroszlóban (Wroclawban) őrzik, a második világháború alatt csodálatosan épen maradt kápolnában. XI. Kelemen pápa 1712. augusztus 27-én megerősítette tiszteletét.

 

Július 18.

Boldog Fernandes Bertalan

(domonkos testvér, püspök)

Bertalan 1514. május 3-án Lisszabonban született. 1528. november 11-én lépett be a Domonkos Rendbe. 1559-ben püspökké szentelték. 1561 és 1563 között részt vett a trienti zsinaton, majd egyházmegyei zsinatot tartott. Mint püspök elkötelezett lelkipásztori munkát végzett. A szegények és a betegek nagy pártfogója volt. 1582-ben lemondott hivataláról és visszavonult a Viana do Castellóban lévő Szent Keresztről nevezett domonkos kolostorba. Itt halt meg 1590. július 16-án. 2001. november 4-én avatták boldoggá.

 

Július 24.

Orvietói Boldog Janka

(szűz, harmadrendi világi domonkos)

Janka 1264-ben született Orvieto mellett és már ötévesen árva lett. Élete azonban csak a külső szemlélő számára látszott szomorúnak, mert elhagyatottsága a gondviselő Isten felé irányította figyelmét. Rövid időn belül vigasztalásra talált őrangyalánál. Az angyalok iránti mélységes bizalma és rendkívüli tisztelete, szeretete egész életén át jellemezte Jankát. Sugallatukra szüzességet fogadott. Már nagyon fiatalon férjhez akarták adni hozzátartozói, akik nem tudtak fogadalmáról. A zaklatások elől egy távolabb élő barátnőjéhez menekült és ott belépett a domonkos harmadrendbe.

Szent Domonkos apostoli eszméjének követése, azaz a lelkek megmentése és a szegénység nagyon fontos volt számára. Az anyagi javakhoz egyáltalán nem ragaszkodott, lelke szabad volt. Krisztus szenvedésén sokat elmélkedett és az mindig óriási hálára indította. Janka életének utolsó kilenc évében – egy kivétellel – minden nagypénteket elragadtatásban töltött, lelkét Krisztus beavatta a kínszenvedés misztériumába. Ilyenkor látszólag élettelenül, kereszt alakban elterülve fogadta a megfeszített Jézus ajándékait.

Életszentségét sok kiváltságos nagy kegyelem kísérte, amit igyekezett az emberek elől elrejteni. Nagy bűnösnek tartotta magát, és ezért fájdalmat okozott neki, ha megkülönböztetett tisztelettel bántak vele. Hősies türelemmel viselte a megaláztatásokat és a kísértéseket. Élete vége felé szent életű lelkivezetőt kapott Bevagnai Boldog Jakab domonkos testvér személyében, aki abban az időben az orvietói kolostorban élt.

Boldog Janka a legnagyobb bizalommal és a betegek szentségével megerősítve készült a halálra. 1306. július 23-án halt meg. Sírja az orvietói Szent Domonkos templomban található. 1754. szept. 11-én avatták boldoggá.

 

Július 24.

Biellai Boldog Fangi Ágoston

(domonkos testvér, áldozópap)

Fangi Ágoston nemesi családban született 1430-ban az itáliai Piemont területén található Bugellában. Szentéletű szerzetes volt, akinek életét csodák kísérték. Szigorú böjtök és állandó ima jellemezték. Szent Domonkoshoz hasonlóan megkapta a könnyek adományát. Kiváló prédikátorként híres lett, de annyira alázatos volt, hogy lemondott mindenféle dicséretről és tiszteletről. Emiatt megkérte elöljáróit, hogy helyezzék át egy másik kolostorba, ahol nem ismerik őt. Így Velencében folytatta szerzetesi életét, de egy idő után ott is közismert lett.

Élete végén súlyos betegségében sokat szenvedett, és azt szótlan tűrte, felajánlva a lelkek javára. Nagy lelkierővel rendelkezett és boldogan készült a halálra. Halálos ágyán feltérdelt és utolsó szavaival így kiáltott: „Dicsőség Istennek, dicsőség a Magasságbelinek!” 1493. július 22-én halt meg Velencében. 1973-tól a biellai Szent Jakab templomban van a sírja. 1872. szept. 5-én avatták boldoggá.

 

Július 27.

Boldog Nutter Róbert

(domonkos testvér, áldozópap és vértanú)

Boldog Róbert az egyik azon 85 pap, szerzetes és világi hívő közül, akik Nagy-Britanniában a 16. században vértanúhalált szenvedtek hitük, valamit a katolikus Egyházhoz és a pápai tanítóhivatalhoz való ragaszkodásuk megvallása miatt. Róbert 1557-ben született. Pappá szentelése után száműzték. Miután visszatért hazájába, két évig végezte papi szolgálatát, míg 1585-ben elfogták és 15 évre börtönbe zárták. Ott elhatározta, hogy fogadalmat tesz a Domonkos Rendben. Vitát folytatott a reformáció teológusaival Lancaster várában. Itt szenvedte el a vértanúságot: 1600. júl. 26-án ágas villára akasztották fel, testét darabokra szaggatták. II. János Pál 1987. nov. 25-én Róbertet vértanútársaival együtt ünnepélyesen boldoggá avatta.