Az életrajzok a naptárból nyithatók meg.

AUGUSZTUS

Augusztus 2.

Boldog Aza Janka

(Szent Domonkos édesanyja)

Szászországi Boldog Jordán a Rend kezdeteiről írt „Könyvecské”-jében (amely magyar nyelven is olvasható hiteles mű a kezdetekről) Szent Domonkos apját Félixnek, anyját Jankának nevezi. Jankának három fia volt. Közülük az első állítólag előző házasságából. Rodericus Cerratensis tanúsága szerint „hittel eltelt” és „nagyon könyörületes” asszony volt. Fiait is igen jól nevelhette, mert Domonkos testvére, Mannesz is pap lett és belépett a Domonkos által alapított Rendbe. „Tisztességes, szemérmes és okos, a nyomorultakkal és szerencsétlenekkel nagyon együttérző, a vidék minden asszonya között kitűnt kivételesen jó hírnevével.

Janka, mielőtt Domonkost foganta, látta, hogy szájában égő fáklyát vivő kutyát hordoz méhében, és ez onnan kijőve úgy látszott, hogy az egész világot lángra gyújtja.” Ez jelképesen már akkor előre jelezte, hogy kiváló prédikátort fog szülni, aki tüzes beszédeivel lángra fogja gyújtani az elhidegülőben lévő szeretetet a világban.

A 13. század elején halt meg. Calaruegában temették el, azután Szent Péter Guimel de Isan-i templomában volt a sírja, majd Penafieldben. Most újra Calaruegában, Burgos tartományban nyugszik. XII. Leó pápa 1828. október 1-jén megerősítette tiszteletét.

 

Augusztus 3.

Boldog Kazotic Ágoston

(domonkos testvér, püspök)

Ágoston a dalmát tengerparton fekvő Trogirban született 1260 körül és fiatalon belépett a Domonkos Rendbe. Boldog XI. Benedek pápa (aki domonkos volt) 1303-ban zágrábi püspökké nevezte ki, majd 1322-ben Olaszországban lucerini püspökké, mivel a király a korábbi püspököt elűzte székhelyéről. Buzgó pásztorként „a szegények atyja és védelmezője” a hatalmasokkal szemben. Sok utat gyalog tett meg, amikor népét látogatta. Számára az üdvös életmód szabálya „az állandó szemlélődés az isteni misztériumok felett és a halálról való elmélkedés” volt. Az éjszakákat imádsággal töltötte, mint Szent Domonkos, hogy kiesdje Isten irgalmát. Védőszentjétől, Szent Ágostontól, „aki ismeri a jó imádkozást”, jól „megtanulta a jó élet mesterségét”. 1323. augusztus 3-án halt meg. XII. Ince pápa 1700. július 17-én megerősítette tiszteletét.

 

 

Augusztus 8.

Szent Domonkos

(rendalapító, áldozópap)

Kevés olyan szent van az Egyházban, akiről ilyen sok hiteles dokumentum maradt fenn. Életét megismerhetjük a szentté avatási per anyagából, a testvérek tanúságtételeiből. Olvashatjuk ezeket magyar nyelven is Vladimir J. Koudelka OP: Domonkos – Isten igéjének hirdetése című könyvében. Szászországi Boldog Jordán Libellus, azaz Könyvecske a Prédikátorok Rendjének kezdeteiről című írása is rendelkezésre áll magyarul. Ez a mű hiteles forrás Szent Domonkos kortársának a tollából. Prof. Mehrle Tamás OP: Szent Domonkos életének tanítása című könyve segítségével pedig elmélkedve végiggondolhatjuk életének részleteit. Alább közölni fogjuk Szent Domonkos legfontosabbnak tartott mondásait, az általa használt imamódokat és két rendi imádságot.

Még arcvonásait is ismerhetjük két forrásból. Boldog Cecília leírása szerint „Domonkos középmagas volt, tagjai finomak, arca enyhén rózsás, szép szemekkel, haja és szakálla vörösesszőke. Homlokából és szeméből olyan kisugárzás áradt, amely mindenkiből tiszteletet és rokonszenvet váltott ki. Ha egy embertársának szükségét megtapasztalva éppen nem a szánakozás töltötte el, általában derűs volt és szívélyesen baráti. Kezei hosszú ujjúak és szépek, hangja erőteljes, jóhangzású és szépen csengő. Nem kopaszodott, tonzúrájának hajkoszorúja ép és teljes volt, itt-ott ősz hajszálak tarkították.” (Koudelka könyve 67. oldal) Fehér kőből faragott mellszobra eredeti vonásait őrzi. Ezt a szobrot koponyája alapján készítették, amikor földi maradványait áthelyezték a díszes síremlékbe. A szobor síremléke előtt látható Bolognában.

 

Domonkos Calaruegában, Spanyolországban született 1170-71-ben. Édesapja Guzmán Félix, édesanyja Aza Janka (lásd augusztus 2.), akit boldogként tisztelünk. Domonkos születését csoda előzte meg. Édesanyja álmában úgy látta, hogy egy kiskutyát szül, aki a szájában égő fáklyával az egész világot lángba borítja. A kutya már Szent Domonkos kora előtt is a prédikátor szimbóluma volt, ahogy a bárány a híveké, a farkas pedig az eretnekeké. Firenzében egy freskó témája a prédikátorok missziója az Egyházban. A kép alsó részén látható Szent Domonkos, amint kis fekete-fehér kutyákat küld szét a világba. Ezek megtámadják és széttépik a kis bárányokra támadó farkasokat. A kutya prédikációs jelképként bekerült a rendi címerbe.

 

Szent Domonkos Mária-tiszteletét édesanyjától, Boldog Jankától tanulhatta, aki kisgyermekkorában magával vitte őt zarándokútjaira Silosba, a híres Mária-kegyhelyre, oda, ahol Silosi Szent Domonkos (született 1010 körül, meghalt 1073. december 20-án) bencés szerzetes, prior, későbbi apát élt. A kolostor, ahol meghalt, ma az ő nevét viseli: „Santo Domingo de Silos”. Szülei az iránta való tiszteletből adták fiuknak ezt a nevet. A szülőknek Szűz Mária és a többi szent iránti tisztelete meghatározó lehetett gyermekeik életében. Jól gondoskodtak vallásos nevelésükről. Mannesz nevű testvére is belépett a Rendbe és őt is a boldogok között tartjuk számon (lásd augusztus 18.). Domonkos nevelését pap nagybátyjára bízták. Később pedig Palenciában teológiai tanulmányokat folytatott és kitűnt a szegények iránti könyörületességben, mint osmai kanonok a buzgó imádságban, és mint elöljáró-helyettes (1201) szépen haladt előre mások okos vezetésében. Az igehirdetés szorgalmas munkása lett az albi eretnekség által felforgatott toulouse-i vidéken (1206) és III. Ince pápa jóváhagyásával a hit terjesztésének új módját vezette be az evangéliumi szegénység példájával és a tanításban a testvéri példabeszéddel. A nők szerepét is igen nagyra értékelte az evangelizálás munkájában. Ezért kolostort alapított nekik a Dél-Franciaországi Prouille-ban (1206), hogy az számukra a lelki fejlődés helye legyen. Az igehirdetésben vele együtt működő néhány társa fogadalmát elfogadva, Toulouse-ban megalapította (1215) az első testvéri közösséget, és ezzel egy új szerzetesrend alapját vetette meg. A kanonoki szabályozott életet Szent Ágoston Regulája alatt apostolivá fejlesztve, a maga és Rendje nevében vállalta az igehirdetés szolgálatát, ami akkoriban csak a püspökök kiváltsága volt. III. Honóriusz pápa 1216. december 16-án engedélyezte a Prédikátorok Rendjének működését. Domonkos Rómában 1217. január 18-án biztos értesülést kapott a Rend egyetemes jóváhagyásáról. Amint Jézus küldte az apostolokat, úgy Domonkos – Isten kegyelmében bízva és a Boldogságos Szűz Mária pártfogására támaszkodva – szétküldte kettesével a testvéreket 1217. augusztus 15-én egész Európába, hogy misszionáljanak. Magának tartotta fenn Olaszország északi, katar eretnekségtől veszélyeztetett nehéz missziós részét. Míg buzgó igehirdetéssel Istent adta az embereknek, az imádság erejével az embereket vonzotta Istenhez. „Mindenütt, szóban és cselekedetben, evangéliumi emberként viselkedett, testvéreivel senki nem volt nála közvetlenebb vagy kedvesebb. Nagyszerű és a legfőbb vigasztaló volt”.

 

Minden erejét az igehirdetésre és a testvérek látogatására fordította. Mivel mindig gyalog járt és önmagával nem sokat törődött, 50 éves korára fizikai ereje megfogyatkozott. Ezért és alázatból is le akart mondani a Rend vezetéséről. A testvérek nem fogadták el lemondását, viszont abba beleegyeztek, hogy a káptalant (rendi nagygyűlést) a definitórium, a kiválasztott testvérekből álló testület bonyolítsa le helyette. Domonkos alázatát mutatja, hogy bár akarata ellenére volt, mégis engedelmeskedett a testvérek kérésének, és továbbra is vállalta a vezetésüket.

Domonkos 1221-ben Bolognában súlyosan megbetegedett, és azt akarta, hogy ott, a szőlőkről nevezett Szent Miklós templomban, „a testvérek lába alatt” temessék majd el. Így is lett, Bolognában halt meg 1221. augusztus 6-án, és szándéka szerint egyszerű sírba temették ott el. Sokan vallották, akiket különböző betegségek sújtottak, hogy sírjánál visszanyerték egészségüket. A testvérek azonban nem voltak hajlandók elismerni a csodákat, és ezért a fogadalmi ajándékokat összetörték.

 

Végre 1233. május 24-én IX. Gergely pápa utasítására (amikor Szászországi Boldog Jordán sok testvérrel általános káptalant tartott Bolognában), Teodorik ravennai érsek, pápai legátus jelenlétében márvány emlékműbe helyezték át Domonkos testét. (Ezért május 24-én a Rend megemlékezik Szent Domonkos ereklyéinek átviteléről, és ahol úgy alkalmasabb, ezen a napon ünneplik őt augusztus 8. helyett.) Ekkor csodálatos, természetfölötti illat kezdett áradni a szent testből, „mindenkinek világosan mutatva, hogy Krisztusnak milyen jó illata van itt, azaz, hogy az elhunyt milyen szentéletű volt. Az érsek mondja a szentmisét, és Pünkösd harmadik napja lévén, a kezdő énekben a kórus ezt zengi: Fogadjátok dicsőségetek gyönyörűségét!” (Szászországi Jordán). Ezzel kezdődött a kánoni eljárás, amelynek befejeztével 1234. július 3-án IX. Gergely pápa Domonkost a szentek sorába iktatta. Ezután Vercelli Boldog János, a hatodik rendfőnök, méltóbb sírt építtetett és 1267. június 5-én oda helyezték a testét. Amióta augusztus 6-án ünnepli az Egyház Urunk színeváltozását, azóta Szent Domonkos ünnepe augusztus 8-án van.

 

Augusztus 12.

Boldog Rehm János György (Tamás)

(domonkos testvér, áldozópap és vértanú)

János György 1752-ben született a Dél-Rajnavidéki Katzenthalban. Húsz éves korában lépett be a Rend párizsi noviciátusába, ekkor kapta a Tamás nevet. Egy évvel később ünnepélyes fogadalmat tett, és az Észak-Rajnavidéki Schelestadt kolostorába helyezték. 1791-ben, a Franciaországban kitört zavargások idején nem volt hajlandó letenni a papoktól megkövetelt hittagadó esküt. Miután zárdáját szétszórták, La Meurthe vidékére ment és tovább hirdette a katolikus hitet. 1793-ban az új eszméknek hódoló hatóság Nancyban börtönbe zárta, majd száműzetésre ítélve, sokadmagával Rochefort-ba, La Rochelle vidékére szállította. 1794 májusától augusztusáig egy hajón tartották bilincsbe verve, és kegyetlenül kínozták. Augusztus 11-én belehalt a bántalmazásokba. Hatvannégy társával, a pontonok száműzöttjeinek nevezett francia papokkal és szerzetesekkel együtt emlékezünk rá. II. János Pál pápa 1995. október 10-én mindnyájukat boldoggá avatta.

 

Augusztus 12.

Salernói Boldog János

(domonkos testvér, áldozópap)

János főrangú családban született 1190 körül a dél-itáliai Salernóban. Miután Bolognában hallotta Szent Domonkos prédikációját, belépett a Rendbe és jó barátság alakult ki közöttük. Hű és szentéletű apostoli követője lett a rendalapítónak, akinek megbízásából sikeresen megalapította a firenzei kolostort. Feljegyezték, hogy 1219-ben Szent Domonkos meglátogatta a firenzei testvéreket és 1221-ben, halála előtt Bolognába hívatta János testvért, hogy még egy utolsó áldásban részesíthesse. János 1231-ben Firenzében halt meg. Sírja a Santa Maria Novella bazilikában van. 1783. április 2-án avatták boldoggá.

 

Augusztus 12.

Boldog Tapparelli Aimo

(domonkos testvér, áldozópap)

Aimo 1395-ben nemesi családban született az itáliai Piemont területén található Saviglianóban, és ott lépett be a Domonkos Rendbe. A kolostor elöljárója, majd tartományfőnök lett. Tanított a torinói egyetemen. Minden feladatát szolgálatként élte meg. Jelmondatát cellája falára írja és a templom bejárata fölé is hasonló feliratot készíttet: Üdvösségünk egyes-egyedül Isten szolgálatában áll. Minden más egyéb csalódás.” E jelmondatban hűségesen kitartott igen hosszú élete során. Százévesen 1495. aug. 15-én halt meg Saviglianóban. Sírja 1858-tól a torinói Szent Domonkos templomban van. 1856. máj. 29-én avatták boldoggá.

 

Augusztus 17.

Lengyelországi Szent Jácint

(domonkos testvér, áldozópap)

Jácint a boroszlói egyházmegyében, Kamiénben született. A krakkói egyház kanonokjaként Rómában, 1220-ban lépett be a Rendbe. 1221-ben Szent Domonkos arra a feladatra jelölte ki a morvaországi Henrik testvérrel együtt, hogy Lengyelországban alapítsa meg a Rendet. 1222-ben már megalakult a domonkosok zárdája Krakkóban. 1225-ben a boroszlói Gellért testvér, Lengyelország első tartományfőnöke öt irányba szétküldte a krakkói testvéreket. Jácint zárdát alapított Gdanskban, Pomerániában, azután Kievben. Itt élt 1229-től 1233-ig. Kitűnt tiszta jellemével és a Szűzanya iránti mély áhítatával. Sokat dolgozott az azon a vidéken élő ortodoxok és katolikusok között. Kevéssel azelőtt hagyta el a várost, hogy Vladimír Rurikovic fejedelem kiűzte onnan a testvéreket. Ezekről az utazásokról maradt fenn az emléke annak a csodának, amikor száraz lábbal kelt át a Visztula folyón társaival együtt, akik palástjukat a vízre terítve az Oltáriszentséget és a Szent Szűz szobrát vitték. Jácint a krakkói zárdában halt meg 1257. augusztus 15-én. VII. Kelemen pápa 1527-ben boldoggá avatta és VIII. Kelemen pápa 1594. április 17-én a szentek sorába iktatta.

 

Augusztus 18.

Boldog Mannesz

(domonkos testvér, áldozópap,

Szent Domonkos testvére)

Mannesz 1170 körül született Calaruegában, Szent Domonkos „egy anyától született testvére” és segítője a Rend terjesztésében. „Szemlélődő és szent férfi”, „nyájas, alázatos, vidám és irgalmas”, de „égő buzgóságú igehirdető” is. Más testvérekkel együtt 1217-ben alapította Párizsban a Szent Jakab kolostort. Szent Domonkos utasítására 1219-től kezdve az apácák irányításában közreműködött intenzíven okos lelki vezetéssel és erényeinek példájával, „Istennel sokáig időzve az imádságban”. A Guimelm de Izán-i Szent Péter monostorban halt meg 1235-ben. XVI. Gergely pápa 1834. június 2-án megerősítette tiszteletét.

 

Augusztus 19.

Pisai Boldog Rivalto Jordán

(domonkos testvér, áldozópap)

Jordán, a Domonkos Rend nagyszerű alakja 1260-ban született az itáliai Pisában. A párizsi főiskolán tanult, majd Pisában lépett be a Rendbe 1280-ban. Később a párizsi és a bolognai egyetemen tanult tovább. Rendkívül tehetséges teológia tanár vált belőle, egészen különleges memóriával rendelkezett és nagyon bölcs volt. Fennmaradt róla, hogy fejből tudta a misekönyv, a zsolozsma, a Szentírás, sőt Aquinói Szent Tamás Summa Theologiae-jának nagyobb részét. Korának legkiválóbb prédikátora volt, aki mindig megtalálta a hangot a hallgatósággal. Jordán óriási érdemeket szerzett az egységes olasz nyelv megteremtésében. Akkoriban a prédikációkat latinul mondták, de ő inkább az olasz nyelvet használta, hogy tanítása eljusson az emberekhez. De ez nem volt egyszerű, mert akkoriban még nem létezett egységes olasz nyelv. Igyekezett leküzdeni ezeket a nyelvi akadályokat és megteremtette a maga szókincsét olyan módon, hogy mindenki megérthesse beszédeit. Beszédmódja ma is használatos, írásainak

fennmaradt töredékei ma is érthetőek és nyelvi szempontból is példaértékűek.

Szentéletű szerzetes volt, aki a lelkek üdvéért fáradozott. Sok lelkigyermeke volt, akikről így nyilatkozott: „Sokan vannak közülük, akik minden pillanatban készek inkább vagyonukat, sőt életüket is feláldozni, semhogy egyetlen halálos bűnt is elkövessenek.” Sok helyen prédikált Itáliá-ban. Firenzében nagy népszerűségre tett szert nemcsak jó prédikációi miatt, hanem azért is, mert sok politikai és személyes ellenséget sikerült kibékítenie egymással. Ennek kulcsa az irgalmas Istenbe vetett mély hite és a bűnösökért végzett imái voltak. A jó imádságról egyszer azt mondta: „Ha így imádkoztok, esküszöm Krisztusra, a Szentírásra, az ég minden szentjére – ismétlem: esküszöm nektek halhatatlan lelkem üdvösségére, hogy megnyeritek, amit kértek. Mondom nektek: ég és föld előbb elmúlik, semhogy Isten meg ne hallgatná a bensőséges, bizalommal teli imát.” Egy napon az ebédlőben egy gyönyörű látomása volt. A Szűzanya a szentekkel együtt eljött hozzájuk és sajátkezűleg osztotta ki a testvéreknek a magával hozott természetfeletti ételt.

Piacenzában halt meg 1310 augusztusában, Szűz Mária mennybevételének ünnepe után. A pisai emberek ragaszkodtak hozzá, hogy városukban temethessék el. Sírja ma is ott található. 1833. augusztus 23-án avatták boldoggá.

 

Augusztus 23.

Limai Szent Róza

(szűz, harmadrendi világi domonkos)

Isabella Flores, aki szépsége miatt kapta a nép körében a „Róza” azaz Rózsa nevet, a perui Limában született 1586-ban. Szentség utáni vágyában vezekléssel és imádságban töltötte életét. Evangéliumi tökéletességre való törekvésében belépett a domonkos harmadrendbe. Az isteni szemlélődésbe belemerülve, másokat is be akart vezetni a „rejtett imádság” titkaiba. Ezért lelki könyveket terjesztett és a papokat arra buzdította, hogy mindenkit serkentsenek az imádság szeretetére. Teljesen elzártan élt szülei kertjében, de lelkét nyitva tartotta az Egyház missziós küldetése előtt: égett a bűnösök és az indiánok üdvössége iránti buzgó vágytól. Életét akarta adni értük, önkéntes sanyargatásoknak vetette alá magát, hogy megnyerje őket Krisztusnak, „fájlalva, hogy nő létére nem vállalhat apostoli tisztséget”. A bűn okozta kár súlyát komolyan megfontolva „kővé és mésszé szeretett volna válni, hogy a pokol kapuját mindenki előtt lezárja”.

 

Lángolt benne az áhítat az Oltáriszentségben jelenlévő Jézus és az Istenszülő Szűz iránt. A rózsafüzért leírhatatlan buzgósággal igyekezett terjeszteni, úgy tekintve, hogy azt minden kereszténynek „szavával hirdetnie és szívébe zárva tartania” kell. Limában halt meg 31 éves korában 1617. augusztus 24-én. IX. Kelemen pápa 1668-ban a boldogok sorába iktatta, X. Kelemen pápa 1671. április 12-én szentté nyilvánította. Dél-Amerika 1671 óta pártfogójaként tiszteli. Ő az amerikai földrész első szentje.

 

Augusztus 26.

Bianconi vagy Bevagnai Boldog Jakab

(domonkos testvér, áldozópap)

Jakab 1220-ban született az itáliai Bevagnában. Már fiatal korában sokat imádkozott és böjtölt, még mielőtt belépett volna a Rendbe. Egy nagyböjt alkalmával domonkosok prédikáltak a templomban, és ez annyira megérintette őt, hogy elgondolkodott a szerzetesi hivatáson. Tanácsot kért egyiküktől és azt a választ kapta, hogy éjszaka a tabernákulum előtt virrasszon, hogy megvilágosodjon hivatását illetően. Szent Domonkos megjelent neki és azt mondta, hogy kövesse elhatározását, mert Isten akarata szerint választotta őt ki magának. Megígérte Jakabnak, hogy mindvégig vele marad. Így Jakab megerősítést kapott és húsvétkor belépett a domonkosok közé.

Egyetlen kegyelemért könyörgött szerzetesi életének első éveiben: „Szentté nevelj, Uram, szentté, hogy hozzád vezethessem a lelkeket!” Derűs lelkű, hűséges szerzetes vált belőle. Később visszatérve szülővárosába, ott kolostort alapított.

Fennmaradt róla a következő történet. Amikor édesanyjával összetalálkozott az utcán, és az látta, hogy fia milyen kopott ruhában jár, pénzt adott neki új ruhára. De legközelebb megint csak ugyanaz az ócska, régi ruha volt rajta. Anyja kérdésére így válaszolt: „Drága anyám, bocsáss meg, nem voltam engedetlen. Nemde az apostol is azt mondja, hogy öltsük magunkra az Úr Krisztust. Látod, én is csak azt tettem.” Kiderült, hogy a cellájában nem volt feszület, ezért arra költötte az anyjától kapott pénzt.1301. augusztus 15-én halt meg Bevagnában. Sírja az ottani Szent Domonkos templomban található. 1672. május 18-án avatták boldoggá.