TESZT ----- ÜDV A VILÁGI DOMONKOS KÖZÖSSÉGEK HONLAPJÁN!

..................................

Világi domonkos közösségek

.
  .................................        


.......Domonkos szentek

Az életrajzok a naptárból nyithatók meg.

JÚNIUS

Június 2.

Boldog Szádok*

(domonkos testvér, áldozópap)

és társai, vértanúk

Domonkos hagyomány szerint Szádok zágrábi prior volt. 1221-ben maga Szent Domonkos (lásd augusztus 8-án) küldte Magyarországra, Magyar Szent Pállal (lásd február 10-én) és más három testvérrel együtt. 1259-60-ban a szandomíri konvent priorja volt. Följegyezték, hogy a város ostroma előtti napon a novícius, akinek a martirológiumot kellett olvasnia, a következő nap vértanúinak fölsorolását a testvérek nagy megdöbbenésére így fejezte be: „Szandomírban 49 vértanú szenvedése”. Másnap, 1260. június 2-án a tatárok megrohanták a várost, behatoltak a domonkosok Szent Jakab-templomába, és megölték Szádokot és társait, miközben ők a Salve Reginát énekelték. Innen ered az a domonkos szokás, hogy a haldokló testvér ágyánál a Salve Reginát éneklik. Szádok társai a következők voltak: Pál, szubprior, Malakiás szónok, András elemozsinárius, Péter kertész, Jakab novícius-mester, Ábel számvevő, Simon gyóntató, Kelemen, Barnabás, Illés, Bertalan, Lukács, Máté, János, Fülöp; három diákonus: Joachim, József és István; négy szubdiákonus: Tádé, Mózes, Ábrahám, Vazul; klerikusok: Dávid, Áron, Benedek, Onofrius, Domonkos, Mihály, Mátyás, Mór, Timóteus; fogadalmas tanulók: Jordán, Felicián, Márk, János, Gerváz, Kristóf, Donát, Medárd, Bálint; novíciusok: Dániel, Tóbiás, Makár, Rafael, Izaias; Cirill szabó, Jeremiás cipész, Tamás orgonista. Tiszteletüket VII. Pius pápa 1807-ben hagyta jóvá. Ünnepüket a domonkos rendben június 2-án ülik. Hevenesi Gábor a 17. század végén így ír Szádokról:

„Szádok Szent Domonkos tanítványa volt, őt küldte az Úr nagy magyarországi szőlejébe. A magyar származású Boldog Pál testvérrel elsőként érkeztek az ország határára. Éjszaka Szádok buzgón imádkozott, hogy ezen a földön is meg tudjon telepedni a rend, s akkor nagy sereg ördögöt látott, akik így kiáltoztak: „Jaj nekünk, mert kiűztök birodalmunkból, és megzavarjátok városainkat!” E látomástól még jobban föllelkesültek, Szádok csak bátrabb lett, és virrasztással, imádsággal, vezekléssel, böjtöléssel és szüntelen imádsággal könyörgött Istenhez a misszió sikeréért. Azután katekézissel, nyilvános és magánbeszélgetésekkel, a szentségek kiszolgáltatásával és egyéb, a lelkek üdvösségére hasznos jámbor cselekedetekkel áldozta magát a nép javára. Hosszú időn át serényen fáradozott, Isten pedig bőséges aratással jutalmazta, mert sokakat vezetett Krisztus hitére. A nagy zsákmány feletti örömében még többet akart fáradni. Magyarországból Lengyelországba hívták, és váratlanul Szandomírben priorrá választották. A konvent 48 szerzetesét atyaként irányította, s inkább övéi, mint a maga javát kereste. 1260-ban a tatárok megtámadták, és nemes harc után, Jézus és Mária nevével az ajkán, a pogányok kardjai és lándzsái alatt dicsőséges halált halt. Emlékezete ma is él: Szandomírban június 2-án sok hívő sereglik össze, hogy megünnepelje a vértanút.”

(*Részlet a Szent István Társulat által 2009-ben kiadott Szentek élete című könyvből)

 

Június 4.

Veronai Szent Péter

(domonkos testvér, áldozópap és vértanú)

Péter a 12. század végén született az olaszországi Veronában manicheus eretnekséget követő szülőktől. Kisgyermekkorában a katolikus hitre tért. Mint fiatalember Bolognába ment tanulmányokat folytatni és ott, Szent Domonkos prédikációjának hatására, belépett a Domonkos Rendbe. A Rend ruháját is tőle kapta. Ezután az igehirdetésnek szentelte magát, különösen a katar eretnekek körében, és Szent Domonkos tanítása szerint az evangéliumi életszabályon alapuló párbeszédet folytatva lett az üdvösség örömhírének kiváló terjesztője és tanúja.

 

A Szentlélek ajándékaival csodálatos módon megerősítve, minden igyekezetével az igaz hit hirdetésén és védelmén fáradozott. A hit széleskörű terjesztésére törekedve alapította meg a „Hittársulatokat” és a „Boldogságos Szűz Mária dicséretének közösségeit”. Szeretettel élte a testvériséget. A közösségi életet nagy buzgósággal támogatta, mint elöljáró bölcsen irányította és szorgalmasan óvta. A nővérek lelki javát is komolyan a szívén viselte; szeretettel állt mellettük tanácsaival és buzdításával. Igen nagy hasznukra volt mint lelki vezető.

 

Élete utolsó szakaszában, az 1251. év közepe táján inkvizítori tisztséggel tüntették ki. Apostoli küldetésének a legnagyobb fokú emberiességgel, hatékonyan tett eleget. 1252. április 6-án Comóból Milánóba visszatérve eretnekek kardja végzett vele „a hit szeretetéért és a római Egyház iránti engedelmességéért”. Halála előtti utolsó szavával megvallotta hitét és vérével a hitvallás kezdő szavát írta le, a Credo-t. Egyik orgyilkosa, Carinus később megtért és belépett a Rendbe. IV. Ince pápa 1253. március 9-én Pétert a szentek sorába iktatta és ünnepét április 29-re tette. A legújabb liturgikus reform óta ezen a napon tartjuk az ünnepét, ereklyéi (1340-ben történt) átvitelének évfordulóján.

 

Június 8.

Boldog Diána és Cecília

(szüzek, másodrendi domonkos apácák)

Andalói Diána Bolognában született a 13. század elején. Boldog Regináldnak segített a bolognai kolostor megalapításában. 1219-ben, amikor Szent Domonkos Bolognába ment, Diána más leányokkal együtt a szerzetesi életre fogadalmat tett Domonkos kezébe. Családtagjainak kellemetlenkedéseit leküzdve, akik még az egyik bordáját is eltörték, a Szászországi Boldog Jordán által emelt Szent Ágnes monostorba ment, és ott mint a nővérek igazi anyja halt meg 1236-ban. Fennmaradt Szászországi Jordánnak hozzá intézett ötven levele, amelyek a Domonkos Család lelkiségének, valamint a testvérek és nővérek közötti testvériségnek szép dokumentumai. XIII. Leó pápa 1888. augusztus 8-án megerősítette Diána tiszteletét.

Cecília a 13. század elején született Rómában. 1221-ben átlépett a Santa Maria in Tempulo monostorból a Szent Szixtusz monostorba. Ott megismerte Szent Domonkost, és lelkiségének hűséges követője lett. Később, 1223 végén vagy 1224 elején, III. Honóriusz pápa három másik nővérrel együtt Bolognába küldte, hogy a Boldog Diána által alapított Szent Ágnes monostorban meghonosítsák Szent Domonkos szellemiségét. Ott halt meg 1290-ben. Tiszteletét XIII. Leó pápa 1891. december 24-én jóváhagyta.

 

Június 10.

Boldog Dominici János*

(domonkos testvér, püspök)

Firenzében, Itáliában született 1355-56-ban. Domenico Bianchini selyemkereskedő és Paola Zorzi gyermeke volt. Atyja meghalt, mielőtt ő megszületett. Anyja, Paola asszony ekkor mindössze húsz esztendős volt. Mikor János 14 éves lett, a domonkos rendbe akart lépni, édesanyja azonban, hogy késleltesse, s hogy próbára tegye hivatását, egy kereskedővel Velencébe küldte a nagyszüleihez. Két év múlva visszatért Firenzébe, s anélkül, hogy édesanyjának erről szólt volna, beöltözött a domonkosoknál a S. Maria Novella-kolostorban. Fölvételénél nehézséget jelentett a beszédhibája.

 

Firenzében, majd 1376-tól Pízában, végül 1377-80-ig Párizsban tanult. Édesanyjának címzett egyik levelében írja, hogy Firenzében és Pízában megismerkedett Sziénai Katalinnal (lásd április 29-én), és teljesen a hatása alá került. Firenzében – írta – nagyon sokszor látta Katalint, aki 1374-ben, 1376-ban és 1377-ben hosszabb időt töltött ott. Pízában viszont csak néha látta őt az 1376/77-es iskolaév folyamán.

1381 körül Sziénában, miközben Katalin (†1380) képe előtt imádkozott, meggyógyult a dadogása. 1381 júliusában a S. Maria Novella-kolostor szubpriorja, 1385 júliusától 1387 augusztusáig priorja volt. 1388. április 20-án Capuai Boldog Rajmund, a rend generálisa tanárrá nevezte ki a velencei SS. Giovanni e Paolo konventba, s még ebben az évben a helyettesévé tette.

A domonkos rend reformját, melyet Szent Katalin annyira támogatott, s melyre oly nagy szükség volt az erkölcsi hanyatlás és az 1348-as fekete pestis okozta veszteségek miatt, Capuai Boldog Rajmund valósította meg, aki János testvérben a legjobb segítőtársra talált.

 

1390 márciusában Velencében a Castellói Szent Domonkos konventben Rajmund általános helynökké tette Jánost, azzal a megbízással, hogy készítse elő a reformot. 1392. július 15-én kapta János a meghívást, hogy reformálja meg a chioggai konventet. 1303-ban itt prior lett. Ebben az évben Rajmund az összes reformált itáliai konvent helynökévé tette, s ezzel megindította a római provincia megújulását.

 

Velencében létrehívta a Processione dei Bianchi nevű bűnbánó társulatot, de szembekerült a velencei kormánnyal, ezért 1399. november 21-én öt évre száműzték a köztársaság területéről. 1400. március 4-én IX. Bonifác visszavonta az előző évi kinevezést, s ezáltal János újra egyszerű barát lett. A reform iránti odaadása azonban nem csökkent, sőt hogy a megkezdett művet megerősítse, egy teljesen új konvent alapítására gondolt, melyet a megújított fegyelem példájának akart állítani. Így keletkezett Fiesole mellett a Szent Domonkos-kolostor.

A telket a fiesolei püspök, Altoviti Jacopo adományozta. Az első csoport, melynek tagjai a noviciátust már Cortonában töltötték, 1406 pünkösdjén érkezett meg. Köztük volt a későbbi híres firenzei érsek, Pierozzi Szent Antonin (lásd május 2-án). János szívéhez mindvégig nagyon közel állt ez a kis konvent, ahová az Egyház egységéért vívott későbbi harcok során szívesen tért vissza pihenni. Fiai pedig, akik hűségesek maradtak hozzá, később inkább Cortonába menekültek, mint hogy engedelmeskedjenek a Pízában tartózkodó ellenpápának.

1399 végén János elhagyta Velencét, ismét Firenzébe ment, s teljesen a prédikálásnak szentelte magát. Buzgóságával és ékesszólásával hihetetlen lelkesedést váltott ki. 1401 késő tavaszán a Szentföldre zarándokolt. Visszatérve súlyosan megbetegedett, és kénytelen volt hosszabban Firenzében maradni. A város vezetősége tudott rendkívüli képességeiről, tudományáról és életszentségéről, ezért fölkérték, hogy fogadja el a firenzei iskola biblikus tanári állását. János azonban csak a rendfőnök és a pápa, VII. Ince parancsára foglalta el a katedrát.

 

Diplomáciai tevékenysége 1405-ben kezdődött, amikor a firenzeiek Rómába küldték, hogy képviselje őket a pápai udvarban. VII. Ince halála (1406) után minden erejével a nyugati egyházszakadás megszüntetéséért kezdett dolgozni. A konklávéban egybegyűlt bíborosokhoz kétszer is beszélt az egységre buzdítva őket. Amikor a firenzei köztársaság fölmentette a követi megbízatás alól, az új pápa, XII. Gergely, mivel ismerte már a nagy domonkost, maga mellett tartotta, s 1407. július 20-án Raguza érsekévé nevezte ki. Különleges legátusként Velencébe, illetve Genovába küldte, hogy az egységről tárgyaljon, majd 1408. április 23-án bíborossá kreálta. E diplomáciai küldetések azonban sok keserűséget hoztak Jánosnak. Törtetéssel és képmutatással vádolták, azt hitték, ő sugalmazza XII. Gergelynek a zsinatokkal és a különféle küldöttekkel szembeni bizalmatlanságot. Azt is híresztelték róla, hogy a sátánnal levelez, s kézről kézre adtak egy állítólag a sátántól eredő levelet. Firenzében, ahol korábban annyira megbecsülték, többé egy jó szó el nem hangzott róla.

1409. január 8-án a pápa legátusként Zsigmond magyar és László lengyel királyhoz küldte. Jelen volt azon a zsinaton, melyet XII. Gergely – a harmadik pápát, V. Sándort megválasztó pízai zsinat ellensúlyozására – Friuliba hívott össze, és kulcsszerepe volt a konstanzi zsinaton, melyet Zsigmond császár 1413. október 30-án rendelt el. János XII. Gergely legátusaként 1415. július 4-én érvényesítette a zsinatot, melyen fölolvasták XII. Gergely lemondó nyilatkozatát és lemondatták János pápát. Ezután a zsinat Dominici János elnöklete alatt folytatta munkáját. A bíborosok 1417. november 11-én megválasztották V. Mártont. Az új pápa 1418. július 10-én ismét legátussá nevezte ki Jánost, Zsigmond császár és Vencel cseh király mellé a husziták térítése érdekében.

A halál Budán érte őt 1419. június 10-én. Végakarata ellenére ünnepélyes temetése volt, és a Szent Pál templomban temették el, Szent Antonin tanúsága szerint nagy tisztelettel. Sírját, melynél csodák történtek, a törökök Buda bevétele után elpusztították. Tiszteletét XVI. Gergely 1832-ben hagyta jóvá.

 

Hevenesi Gábor így ír róla a 17. században: „Dominici János, hazáját tekintve firenzei, fogadalma szerint Szent Domonkos-rendi szerzetes, méltóságát tekintve a raguzai egyház püspöke és a római Anyaszentegyház bíborosa, életének nagy részét Magyarországon töltötte. XII. Gergely ugyanis kétszer küldte legátusként Zsigmond magyar királyhoz, ki egyedülálló volt a katolikus hit oltalmazásában, nagylelkűségben és harci dicsőségben. János az Egyház ügyeinek intézésében a legnagyobb sikerrel fáradozott. A király annyira tisztelte és hallgatott rá, hogy titkait is megosztotta vele és legbensőbb ügyeiben mindig tanácsot kért tőle. Nemkülönben becsülték az ország nagyjai: mind úgy tisztelték, mint üdvösségük pártfogóját. Ezért ha törvényt akartak alkotni vagy a törvény értelmét kellett tisztázni, ha vitákat vagy viszályokat akartak elsimítani, vagy a hit gyarapodására üdvös intézkedésekről tanácskoztak, János volt a legelmésebb és a leggondosabb. A király emiatt kérte a pápát, meg ne fossza őt e nagy ajándéktól, hanem engedje, hogy az újonnan föltűnt eretnekséggel szemben az ország apostola lehessen. János pedig, hogy megtartsa az országot az igaz hitben, a fővárosba költözött, mert tudta, hogy ha a haza szíve egészséges, a tagok könnyebben őrzik épségüket. Ezért mind a szívet, mind a tagokat nagy serényen ápolta, mígnem életének végét érezvén, félretéve a közgondokat, egészen az imádságnak és a virrasztásnak szentelte magát. 1418. december 7-én nagy lázban, az ország könnyező nagyjaitól körülvéve, s a polgárok általános bánkódása közepette, mintha csak édes álomba merülne, Istennek adta a lelkét. Testét a tekintélyes férfinak kijáró tisztelettel és nagy szeretettel temették el, Isten pedig sok csodával dicsőítette meg.”

 

(* Részlet a Szent István Társulat által 2009-ben kiadott Szentek élete című könyvből)

 

Június 12.

Boldog Bandelli István

(domonkos testvér, áldozópap)

István az észak-nyugat-itáliai Castelnuovóban született 1369-ben. Fiatalon nagy elhatározással belépett a piacenzai kolostorba. Angyali szelídségéről és életszentségéről vált híressé. Szent Domonkost követve minél több lelket akart megnyerni a megfelelő igehirdetés által, amelyet állandó imádsággal kísért. Szent Ágoston mondásának megfelelően élt: „Szeressétek a tudományt, de még jobban az erényt!”

 

Kitűnő egyetemi tanár volt, egyházjogot és hittudományt tanított. Sok diákjának lett példaképe, mert látták rajta, hogy szavait hitelesen éli is. Fáradhatatlan és jó prédikátor volt, ennek köszönhetően sok bűnös megtért. Már életében csodák kísérték. Például egy alkalommal kutat ásott a kolostor kertjében, és annak vizétől sok beteg meggyógyult.

Saluzzóban halt meg 1450. június 11-én. Sírja a saluzzói Keresztelő Szent Jánosról nevezett templomban található. 1856. február 21-én avatták boldoggá.

 

Június 18.

Mantovai Boldog Andreassi Hozsanna

(szűz, harmadrendi világi domonkos)

Hozsanna 1449-ben született nemesi családban. Hatéves korában megjelent neki egy angyal, majd a gyermek Jézus fején töviskoszorúval és vállán kereszttel. Ezek a korai találkozások egész életét meghatározták. Komoly meghívást kapott a szerzetesi életre, a szenvedésre és a szeretetre. Szenvedései már azzal megkezdődtek, hogy szülei csak 14 éves korában engedték meg, hogy felvegye a szerzetesi ruhát, bár ő már korábban eltervezte azt. Így 14 évesen lépett be a bűnbánó domonkos harmadrendbe, de fogadalmat csak évtizedekkel később tehetett.

 

Engedelmességi ígéretét ez alatt az idő alatt is hűségesen megtartotta. Sok kegyelmi ajándékban, misztikus élményben volt része, emiatt irigyei lettek és nem kevés szenvedést kellett alázattal elviselnie. Mivel apostoli lelkületű volt, ezeket a próbatételeket is fel tudta ajánlani a bűnösök megtéréséért, csak úgy, mint rendszeres böjtjeit és állandó imádságait. Jézus meghallgatta legbensőbb kívánságát, és misztikus módon eljegyezte Hozsannát, aki osztozni akart Krisztus minden szenvedésében. Szülei halála után kénytelen volt ő vezetni a háztartást, amit nagy szorgalommal meg is tett. Sok megpróbáltatásban volt része, de ez nem keserítette meg, sőt a szenvedés az Úrral való egyesülést szolgálta számára.

Boldog Rieti Kolumba, aki Hozsanna kortársa volt és szintén domonkos harmadrendi, halála pillanatában megjelent neki, és tudatta előre, hogy Hozsanna mikor fog meghalni.

Hozsanna 1515. június 18-án halt meg. Sírja 1813 óta a mantovai katedrálisban van. 1694. november 27-én avatták boldoggá.

 

Június 20.

Boldog Ebner Margit

(szűz, másodrendi domonkos apáca)

Margit 1291 körül született a bajorországi Donauwörthben. A szülői házban különböző ismeretekre tanították és erényes életre nevelték. 1306 körül az Istennek szentelt életet választotta. Ekkor lépett be a domonkos szemlélődő apácák közé az augsburgi egyházmegyében lévő, a

Mennybe felvett Boldogságos Szűz Mária tiszteletére szentelt medingeni zárdában. 1311-ben, miután intést kapott, hogy teljesen adja át magát Isten akaratának, Szent Domonkos Atyánk példája nyomán a nagyobb tökéletesség útjára lépett, amely „üdvös a számára, példát ad az embereknek, örömet szerez az angyaloknak és kedves Isten előtt”. A Szentlélek ajándékaival elhalmozva, sok fájdalomban Krisztussal együtt szenvedve, lelkét naponta Istenhez emelve, a szemlélődés valamennyi fokozatán keresztül 1347-ben eljutott az Istennel való teljes lelki egyesülésig.

 

Margit az egyik kiemelkedő képviselője a rajnai misztikának, amely a 14. században virágzott a Domonkos Rend több mint 70 németországi női kolostorában. Barátságban állt Johannes Taulerral, szoros kapcsolatot tartott fenn az „Isten Barátainak” nevezett jóakaratú emberekkel. Margit kiváló önéletrajzi szerző, aki misztikus élményeit is megörökítette. Erről tanúskodik az általa írt „Kinyilatkoztatások” vagyis „Napló” és a „Miatyánknak” nevezett lelki elmélyedés gyűjtemény, amely az Istennel való kapcsolatra tanít bennünket. 1351. június 20-án halt meg. Emberemlékezet óta tartó tiszteletét II. János Pál pápa 1979. február 24-én jóváhagyta és megerősítette.

 

Június 23.

Boldog V. Ince

(domonkos testvér, pápa)

Tarantaise-i Péter 1224 körül született. Franciaországi születési helyéről korábban így nevezték őt. Fiatalemberként lépett be a lyoni domonkos rendházba. 1255-ben Párizsba, a Szent Jakab kolostorban lévő tanulmányi központba küldték és a szent teológia mestere lett. 1259-ben a valencienne-i általános káptalan Nagy Alberttel, Aquinói Tamással, Hesdini Florentinnal és Breton Bonhominnal együtt káptalanon kívüli bizottság alakításával bízta meg „a tanulmányok előmozdítására”. Ekkor készült el a Statutum, a Rend iskoláiban folyó képzés állandó szabályzata.

1259-től 1264-ig és 1267-től 1269-ig a teológiai tudományokat tanította a párizsi akadémián. Kétszer hagyta abba a tanítás munkáját, mert rendi tartomány vezetésére hívták meg (1264-1267; 1269-1272). 1272-ben akarata ellenére lyoni érsekké nevezték ki és utána, még püspökké szentelése előtt, 1273 májusában ostiai püspök-bíboros lett. Szent Bonaventúrával együtt irányította a nagyobb jelentőségű ügyeket 1274-ben a lyoni zsinaton, amelyen jóváhagyták a görögöknek a latinokkal való egyesülését.

 

Híres volt nagy tudásáról, még híresebb tisztességes életéről és erkölcsi kiválóságáról. Amikor ezért 1276 januárjában Szent Péter utódjává választották, az Ince nevet vette föl. Az ökumenikus egység helyreállítására törekedett. Az Egyház szolgálatát rohamos gyorsasággal be kellett fejeznie, „inkább megmutatva, mintsem odaadva magát az Egyháznak”, minthogy ugyanabban az évben, június 22-én meghalt. Tiszteletét XIII. Leó pápa 1898. március 14-én megerősítette. Sírja a 18. században földrengés következ-tében megsemmisült.

       

Last updated 17 January, 2012 by Nikolett Muranyi

The graphics of this page were prepared at www.grsites.com