Az életrajzok a naptárból nyithatók meg.

ÁPRILIS

Április 10.

Boldog Neyrot Antal

(domonkos testvér, áldozópap, vértanú)

Antal az itáliai Rivoliban született 1423 körül. Szent Antonin vette fel őt a Rendbe a 15. század közepén, a firenzei Szent Márk kolostorban. Antonin vezetésével folytatta tanulmányait néhány évig. Kalandvágyó emberként később azt kérte, hogy misszióba mehessen, és tapasztalatokat szerezhessen. Szicíliába küldték, de mivel ott sem érezte jól magát, Nápolyba ment. A tengeri úton azonban rablók fogságába esett. Ezek az afrikai Tuniszba vitték 1458-ban. Azért, hogy a fogságból megszabaduljon, megtagadta keresztény hitét és megnősült. Olasz kereskedőktől azonban hallott Szent Antonin jámbor haláláról, és ezáltal újra megérintette az isteni kegyelem. Ismét felvette a szerzetesi ruhát, és nyilvánosan megvallotta keresztény hitét. Hősiesen elviselte a vértanúhalált. 1460 nagycsütörtökén a muzulmán vallás elhagyása okán megkövezték. XIII. Kelemen pápa 1767. február 22-én jóváhagyta tiszteletét.

 

Április 13.

Cittá di Castellói Boldog Margit

(szűz, harmadrendi világi domonkos)

Margit az itáliai Cittá di Castellóban született 1287-ben. Születésétől fogva vak volt, ezért szülei gyerekkorában magára hagyták, de ő Istenbe vetette bizalmát. Harmadrendi domonkos nővér lett. Látogatta a börtönben sínylődőket, segítette a betegeket, vigasztalta a haldoklókat, mindenkinek segítségére volt. Bensőleg elárasztotta Krisztus fénye, akinek megtestesülése misztériumát mély átéléssel tisztelte. Isten világos értelemmel és a szemlélődés adományával ajándékozta meg. Keresztjét mindig zokszó nélkül hordozta. Hálát adott Istennek azért az égbe vezető útért, amelyet a szenvedés által készített számára.

 

Harminchárom éves korában, 1320-ban halt meg. Amikor sírját 1558-ban, több mint kétszáz év múlva felnyitották, holttestét romlatlanul épnek találták. X. Kelemen pápa 1675. április 6-án engedélyezte a róla mondott szentmisét és zsolozsmát.

 

Április 14.

Gonzalez Boldog Péter

(domonkos testvér, áldozópap)

Péter Palencia környékén, Spanyolországban született a 12. század végén. A palenciai székesegyház espereseként, az isteni kegyelem indítására lépett be a Rendbe. Amennyire dicsőségre vágyó ember volt előzőleg, annyira alázatos lett később. Mélységes hittel és buzgó imádsággal felebarátainak, különösen a szegények és a kenyerüket a tenger veszélyei közt keresők segítésének szentelte magát. A tengerészek Szent Elmo néven tisztelték pártfogójukként, mert egyszer lecsendesítette a tomboló tengeri vihart, amikor néhányan segítségül hívták. Spanyolországban, Tuy-ben halt meg 1246. április 14-én. Emberemlékezet óta tartó tiszteletét XIV. Benedek pápa 1741. december 13-án hagyta jóvá.

 

Április 17.

Gambacorta Boldog Klára

(özvegy, másodrendi domonkos apáca)

Klára Firenzében vagy Velencében született 1362-ben, száműzetésben élő előkelő pisai családból. Tizenkét éves korában férjhez adták, tizenöt éves korában özvegyen maradt. Sziénai Szent Katalin tanácsára klarissza apáca akart lenni, de rokonai erőszakkal kiragadták a kolostorból és fogságban tartották. Türelemmel viselte a szenvedést, és amikor visszanyerte szabadságát, a domonkos nővérek pisai Szent Kereszt kolostorába lépett. Szigorúbb szerzetesi életre vágyva, 1385-ben Mancini Boldog Máriával megalapították a Szent Domonkos kolostort, ahol elöljáró lett és ahol pontosan megtartották a szigorú szerzetesi fegyelmet. A nővéreket nagy bölcsességgel irányította. Rendkívüli okosság és hősies szeretet jellemezte, amely még apjának és testvéreinek gyilkosaira is kiterjedt. 1419. április 17-én halt meg. Tiszteletét VIII. Piusz pápa hagyta jóvá 1830. április 24-én.

 

Április 17.

Mancini Boldog Mária

(özvegy, másodrendi domonkos apáca)

A Pisából származó Caterina Boncini élettörténete különlegesen drámai volt. Nagyon fiatalon ment hozzá Baccio Mancinihez. Férje és két kisgyermeke halála után rokonsága ismét férjhez kényszerítette, ezúttal Guglielmo Spezzalastéhoz. Újabb tragédiák érték, amelyek eltakarták előle a Gondviselést: hat gyermeke halt meg egymás után, végül huszonöt évesen újra özvegyen marad. Megtörve visszavonult házába, és ott rejtőzködve a szeretet cselekedeteinek élt.

Sziénai Szent Katalin indította arra, hogy életét Istennek szentelje, először a bűnbánó harmadrendben, aztán pedig a Szent Kereszt másodrendi monostorban, ahol felvette a Mária nevet. Hat lelkes nővértársával együtt a másodrendi apácákat sikerült visszavezetnie a szabályzat helyes megtartásához.

Amikor Pisában megépült a Szent Domonkos monostor, Gambacorta Boldog Klárával együtt átköltözött oda. Teljesen az isteni misztériumok szemlélésének és a bűnbánatnak szentelte magát. Elöljárónő volt egészen 1431. január 22-én bekövetkezett haláláig. Ugyanott van eltemetve. Boldog IX. Piusz pápa avatta boldoggá 1855. augusztus 2-án.

 

Április 19.

Chiampói Boldog Iznárd

(domonkos testvér, áldozópap)

Iznárd az itáliai Chiampo községben, Vicenza környékén született a 12. század végén. Bolognában 1218 körül lépett be a Rendbe, ahol Szent Domonkos tanítványa lett. Kegyelemmel eltelt prédikátornak ismerték. Híres csodatévő volt. Buzgó hittel testben-lélekben szűzies szerzetesi életet élt. Páviában kolostort alapított és bölcsen vezette azt. Ott is halt meg 1244. március 19-én. XV. Benedek pápa 1919. március 19-én jóváhagyta tiszteletét.

 

Április 19.

Biscossi Boldog Szibillina

(szűz, harmadrendi világi domonkos)

Szibillina az itáliai Páviában született 1287-ben. Szülei kisgyermek korában meghaltak, tizenkét éves korában megvakult. Bűnbánó, azaz harmadrendi domonkos nővérek vették pártfogásba. Közéjük belépve egyre mélyebb vágyódással merült el Isten titkaiban. Különleges buzgósággal imádta a keresztre feszített Jézust és a Szentlelket. Huszonöt évig a domonkosok temploma mellett élt reklúzaként (szűk kis cellában elfalazott remeteként), és sok embert vezetett jó útra belső világosságával. Nyolcvan-éves korában halt meg 1367. március 19-én. Boldog IX. Piusz pápa 1854. augusztus 17-én jóváhagyta tiszteletét.

 

Április 20.

Montepulcianói Szent Ágnes

(szűz, másodrendi domonkos apáca)

Ágnes az olaszországi Gracciano városában, a gazdag Segni családban született 1268-ban. Már hatéves korában kolostori életre vágyott, de szülei csak kilencéves korában engedték meg, hogy beléphessen egy monepulcianói kolostorba. A gyermek Jézust és a Szűzanyát nagy odaadással és szeretettel tisztelte. Sok rendkívüli kegyelmet kapott és természetfölötti események kísérték életét.

 

Egyszer megjelent Ágnesnek a Szűzanya, karján a gyermek Jézussal, akinek a nyakában arany láncon egy kis arany kereszt függött. A Gyermeket a Szűzanya Ágnes kezébe adta, aki aztán elkérte emlékül Jézustól a kis keresztet. Ezt a kincset egész életében megőrizte.

 

Egy másik alkalommal a Szűzanya három kavicsot adott át Ágnesnek, azzal a céllal, hogy használja majd fel azokat egy kolostor építésénél. Ágnes ekkor még nem gondolt arra, hogy valaha elhagyja akkori kolostorát, de a Szűzanya megerősítette, hogy tartsa csak meg a három kavicsot a Szentháromságra való tekintettel és majd egyszer jól fog jönni. Ekkor még nem sejthette Ágnes, hogy sokkal később kolostort fog építeni Montepulcianóban.

Még csak tizenöt éves volt Ágnes, amikor a pápa rendeletére (akarata ellenére) a proceni (viterbói) kolostor élére kinevezték. Előzőleg tevékenyen előmozdította e kolostor megalapítását. Fiatal kora ellenére anyai gondoskodással látta el elöljárói feladatát. Híressé vált életszentségéről.

Huszonkét év múlva, 1306-ban a montepulcianói lakosok kérésének engedve átköltözött abba az új kolostorba, amelyet akkor alapított Szent Ágoston regulája alatt, és néhány évvel később „teljesen és tökéletesen” a Domonkos Rend irányítása alá helyezett, mert Szent Domonkos szabályzata szerint óhajtotta követni az evangéliumi tökéletesség útját. A Szentlélek ajándékaival megerősítette Ágnest. Az imádság és a szeretet ragyogóvá tette lelkét. Példás életével tekintélyt szerzett magának, amit arra használt fel, hogy az egység és a béke keresésére vegye rá az embereket.

 

1317. április 20-án halt meg. Sziénai Szent Katalin „dicsőséges anyának” nevezte, akit követnünk kell tudományában és az alázatosság példájában”. Életrajzát Capuai Boldog Rajmund írta meg. XII. Benedek pápa avatta szentté 1726. december 10-én.

 

Április 27.

Kotori Boldog Hozsanna

(szűz, harmadrendi világi domonkos)

Kosić Katalin 1493-ban született Montenegróban, falusi ortodox családban. Fiatal korában juhpásztor volt. Isteni indításra az abban az időben a Velencei Köztársasághoz tartozó Cattaróba (ma Kotor, Montenegró) ment, ahol egy polgárcsaládnál cseléd lett. Itt tért át a katolikus hitre.

 

Vágyódott a szenvedő Krisztushoz való hasonulásra, ezért az elzárt remeteéletet választotta. Később a harmadrendi domonkosok közé lépett és felvette a Hozsanna nevet. Isten titkaiban elmélyedő szemlélődéssel és állandó buzgó imádsággal törekedett saját maga és mások üdvösségét szolgálni. Sok ember tanácsadója lett.

1565. április 27-én halt meg. Életszentsége vonzó volt a katolikusok és ortodoxok körében egyaránt. Az ő imádságának tulajdonították, hogy Kotor megmenekült a törökök támadásától. XI. Piusz pápa hagyta jóvá tiszteletét 1927. december 21-én, közbenjárását kérve az Egyház egységéért.

 

Április 28.

Montforti Grignon Szent Lajos Mária

(áldozópap, harmadrendi világi domonkos)

Lajos a franciaországi Montfort-ban született 1673. január 31-én. A papi tanulmányokat Párizsban végezte, ott is szentelték fel 1700-ban. 1706-ban Rómába zarándokolt. XI. Kelemen pápa fogadta és „apostoli misszionáriussá” nevezte ki. Bejárta Franciaország nyugati részét és hirdette az Örök Bölcsesség misztériumát: a megtestesült és megfeszített Krisztust. Tanítása szerint Mária által kell Jézushoz mennünk. Szent Domonkos családjának tagja (harmadrendi világi domonkos) lett. Boldog Szuzó Henrik nagy tisztelője volt. Ferrer Szent Vince egyik kedves gondolatát felelevenítve, népszerű stílusban végezte „misszióit”. Szokása volt, hogy mindenütt bevezette a rózsafüzér imádkozását. Rómában a Santa Sabina kolostor irattárában (a Domonkos Rend központjában) található Szent Lajos kevés ismert kézirata közül az egyik, amelyben a francia tartományfőnöktől felhatalmazást kér prédikálásra és rózsafüzér társulatok alapítására.

 

Papokat és testvéreket vett maga mellé apostoli tevékenységéhez és megszerkesztette a Mária Társulatához tartozó misszionáriusok szabályait. Boldog Trichet Mária Lujzával együtt megalapította a Bölcsesség Leányainak társulatát.

 

Saint Laurent-sur-Sévre-ben halt meg 1716. április 28-án missziós igehirdetés közben. Holttestét ott tisztelik. XII. Piusz pápa avatta szentté 1947. július 20-án. Írásai közül nevezetesek az „Értekezés a tökéletes Mária-tiszteletről” és „Az örök Bölcsesség szeretete”.

 

Április 29.

Sziénai Szent Katalin

(szűz, harmadrendi világi domonkos,

egyháztanító)

Benincasa Katalin az itáliai Siena Fontebranda városrészében született 1347. március 25-én, édesanyja 24. gyermekeként. Ikertestvére, Giovanna csecsemő korában meghalt. Katalin 1354-ben, hétéves korában az isteni kegyelem indítására Istennek szentelte szüzességét, és családtagjainak sűrűn ismétlődő alkalmatlankodását legyőzve 1363-ban Szent Domonkos bűnbánó harmadrendi nővérei között az imádság, böjt és bűnbánat meredek útjára lépett.

 

Az isteni igazság szemlélésében elmerülve, törekedve „Istent önmagában, és önmagát Istenben megismerni”, domonkosként otthon folytatta szigorú életét 1370-ig, amikor mennyei Jegyesétől látomásban parancsot kapott arra, hogy lépjen az apostolkodás útjára. Ettől kezdve a Szentlélek ajándékaival elhalmozva és neki igen nagy tanulékonysággal engedelmeskedve, csodálatos és termékeny apostoli tevékenységgel kapcsolta össze az isteni titkokról „szíve cellájában” végzett szemlélődést. Szép leveleivel rávette a pápát, hogy foglalja el újra római székét (1376) és sok, igen különböző állapotú embert igyekezett elvezetni az erkölcsös élet és a béke javaihoz. Az isteni szeretettől indíttatva arra törekedett, hogy hasonlóvá váljon a megfeszített Krisztushoz, és kiérdemelte, hogy a szent sebhelyek nem véresen, hanem fényben ragyogva ékesítsék fel 1375. április elsején. „Tudása nem megszerzett tudás volt: előbb látszott tanítómesternek, mintsem tanítványnak” – írják szentté avatási bullájában.) Lelki és teológiai tanításának nagyszerű dokumentumait hagyta az utókorra. Különösen jelentős a „Dialógus” (1378). Méltó volt arra, hogy akkor tanítványainak nagyszámú családja nevezze „Anyának”, Szent Domonkos egész családja számára pedig máig az maradjon.

 

A Dialógus című műből megismerhetjük a Mennyei Atya és Katalin között folytatott misztikus dialógust, azaz párbeszédet. A Mennyei Atya mint tanító beszél tanítványához, egyszerű képekben tanítja Katalint; és ő elragadtatásaiban képes volt lediktálni írnokainak mindazt, amit hallott. Dr. Csertő György domonkos atya lefordította az iratokat magyar nyelvre, ezért mi is részesülhetünk az isteni tanításban. Ez az egyedülálló szöveg csak a közlés módjában titokzatos, tartalmában világos és egyértelmű. Álljon itt egy részlet a 110. fejezetből, amely gyönyörű és tiszta tanítást ad az Eucharisztiáról.

 

A Mennyei Atya mondja Katalinnak:

 

„Ez a nagyság (hogy megkaptátok a létet és a kegyelmet) általában minden értelmes teremtménynek megadatott; de mindnyájatok közül kiválasztottam az én szolgáimat (a papokat) üdvösségetek érdekében, hogy ők szolgáltassák ki nektek az alázatos és szeplőtelen Bárány, az én egyszülött Fiam vérét. Nekik megadtam, hogy szolgálják a Napot, azáltal, hogy átadtam nekik a tudomány világosságát, az isteni szeretet hevét, és a meleggel és fénnyel egyesült színt, amely az én Fiam Teste és Vére. Ez a Test Nap, mert egyetlen valóság Velem, az igazi Nappal. És annyira egy, hogy egyiket sem lehet sem elválasztani, sem elkülöníteni a másiktól; amint a napban nem lehet elválasztani a meleget a világosságtól, sem a világosságot a maga melegétől, annyira tökéletes kettőjük egysége. Ez a Nap nem hagyja el a maga pályáját, nem szakad el tőle; világosságot ad az egész világnak, és melegíti mindazokat, akik melegedni akarnak; semmiféle tisztátalanság nem szennyezi be, s világossága, miként mondtam, mindig egy Vele.

Ugyanígy Nap ez az Ige, az én Fiam, a maga édességes Vérével; egészen Isten és egészen ember, mert egy valóság Velem, és Én egy vagyok Vele. Hatalmam nem szakadt el az ő bölcsességétől, sem a Szentlélek melege és tüze nem különült el Tőlem, az Atyától, vagy Tőle, a Fiútól, mivel a Lélek egy és ugyanaz a valóság Velünk, hiszen a Szentlélek Tőlem, az Atyától és a Fiútól származik, és mi hárman egy és ugyanaz a Nap vagyunk.

 

Én az örök Isten vagyok a Nap, akitől a Fiú és a Szentlélek ered. A Szentléleknek tulajdoníttatik a tűz, a Fiúnak a bölcsesség. Ebben a bölcsességben kapják meg szolgáim a kegyelem világosságát, ezért ezt a világosságot világossággal, és jótéteményeim iránti, az örök Atya jótéteményei iránti hálával szolgáltatják ki, követvén annak a bölcsességnek tanítását, aki az én egyszülött Fiam.

 

Ő az a világosság, aki magában hordja a ti emberségetek színét, mivel a szín és a világosság egyesítve van. Az én Istenségem világossága egyesült a ti emberségetek színével, amely szín ragyogóvá lett, amikor Krisztusban – az Istenség ereje által, mely az isteni természet – szenvedőképtelen lett. Ti a világosságot e közvetítéssel, a megtestesült Ige által kaptátok meg, aki át volt itatva és fel volt kenve Istenségem, az isteni természet világosságával, valamint a Szentlélek tüzével és melegével. És kire bíztam, hogy Őt szolgálják? Az én szolgáimra a szent Egyház misztikus testében, hogy életetek legyen azáltal, hogy Testét eledelül, Vérét italul adom.

 

Mondtam, hogy ez a Test Nap. Ezért nem kaphatjátok a Testet anélkül, hogy ne kapnátok vele együtt a Vért is, sem a Vért nem kaphatjátok a megtestesült Ige Lelke nélkül, sem a Lelket és a Testet az én Istenségem, az örök Isten Istensége nélkül, hiszen egyik sem választható el a másiktól, miként egy másik helyen már mondtam neked; az isteni természet ugyanis soha nem különült el az emberitől, mivel sem halál, sem bármi más szét nem választhatja e két természetet.

 

Így tehát, ebben az édességes Szentségben a kenyér fehérsége alatt az egész isteni lényeget fogadjátok. És miként a Napot nem lehet megosztani, ugyanúgy az egészen Isten és egészen ember nem osztható meg az ostya fehérségében. Jóllehet az ostyát megtörik, mégis, ha ezer morzsát is törnének belőle, mindegyikben jelen van Krisztus, az egész Isten és egész ember. Miként darabokra törhető a tükör, de a kép, mely benne látható, nem oszlik szét; ugyanúgy, amikor megosztják ezt az ostyát, sem az Isten, sem az Ember nem oszlik részekre, hanem minden részben teljesen jelen van. És önmagában nem fogyatkozik, amint a tűzzel is ugyanígy van a következő példa szerint.

Ha neked volna világosságod, és az egész világról hozzád jönnének, hogy fényt gyújtsanak a te világosságodról, világosságod – bár egészen átvették – nem csökkenne ettől. Igaz, hogy az egyik kevésbé, a másik jobban részesül a világosságban, mert mindegyik annyi tüzet kap, amennyi éghető anyagot hozott magával.

Hogy jobban megértsd, mondok egy másik példát. Ha sokan visznek gyertyát, és egyikük gyertyája egy unciás, a másiké kettő vagy hat, s van, akié egy librás vagy még több (az uncia 28 grammnak felel meg, tizenketted része a librának, azaz fontnak), s valamennyien egy lánghoz járulnának, hogy meggyújtsák gyertyáikat: igaz, hogy minden meggyújtott gyertyában – akár kicsi, akár nagy – a teljes világosságot látnád, azaz a meleget, a színt és a világosságot együtt, mindazonáltal úgy ítélhetnéd, hogy akinek egy unciás gyertyája volt, az kevesebb világosságot kapott, mint az, aki egy librás gyertyát hozott.

Ugyanez történik azzal, aki e Szentséget fogadja. Hozza az ember a maga gyertyáját, a szent vágyát, amellyel veszi és fogadja ezt a Szentséget; ez a gyertya azonban önmagában nem ég, hanem csak a Szentség fogadásában gyullad meg. „Nem ég” mondom, mert ti magatoktól semmi vagytok.

Az igaz, megkaptátok Tőlem az anyagot, mellyel fogadhatjátok és táplálhatjátok magatokban ezt a világosságot: ez az anyag a szeretet, hiszen Én szeretetre teremtettelek benneteket, és így nem tudtok szeretet nélkül élni. A lét, melyet szeretetből kaptatok, a szent Keresztségben, azaz a Vér erejében megkapja a jó felkészültséget; más módon ugyanis nem részesülhetnétek ebből a világosságból, hanem olyanok volnátok, mint a bél nélküli gyertya, mely nem tud égni, és nem tudja magába fogadni a világosságot. Ilyenek vagytok ti, ha nem fogadjátok lelketekbe a szentséges hitet, amely a világosságra gyullad, azzal a kegyelemmel együtt, melyet a szent Keresztségben fogadtok lelketekbe; annak a léleknek az érzésével, amely lelket Én alkalmassá teremtettem arra, hogy szeressen. Annyira, hogy nem tud szeretet nélkül élni, sőt eledele a szeretet.

 

Hol gyullad fel a lélek, melynek ilyen egysége van Velem? Isteni szeretetem tüzénél, azáltal, hogy szeret és fél Engem, s követi Igazságom tanítását. Az viszont igaz, hogy többé vagy kevésbé gyullad meg, aszerint, ahogyan hordozza és táplálja ezt a tüzet. Ugyanis, jóllehet valamennyien ugyanazt az anyagot birtokoljátok, hiszen valamennyien az Én képemre és hasonlatosságomra vagytok teremtve, s mint keresztények birtokoljátok a szent Keresztség világosságát, mégis úgy növekedhet kegyelmem segítségével a szeretetben és az erényben, ahogy nektek tetszik. Ez nem azt jelenti, hogy megváltoztathatjátok a természetfeletti életet, melyet Én adtam nektek, hanem, hogy növekedhettek és gyarapodhattok az erény szeretetében, ha használjátok a szabad megfontolást az erény és a szeretet érzésében, amíg erre időtök van; mert ha az idő lejárt, már nem tehetitek. Így növekedhettek a szeretetben.

 

Ezzel a szeretettel jöjjetek és fogadjátok a Szentséget, az édes és dicsőséges világosságot, melyet azért adtam, hogy szolgáim eledelként osszák ki nektek. És bár teljes egészében fogadjátok, mégis annyit fogadtok be a világosságból, amennyit a szeretetből és az epedő vágyakozásból hordoztok magatokban; miként a gyertya példájával is magyaráztam, azzal, hogy mind a gyertya súlya szerint fogadták a világosságot. Mindenki a teljes és osztatlan Krisztust fogadja, mert Ő nem osztható meg, amint már mondtam neked, sem az Őt fogadó, sem az Őt kiszolgáltató lélek semmiféle tökéletlensége miatt; hanem ti annyira részesültök e világosságból (azaz kegyelemből, melyet e Szentségben fogadtok), amekkora szent vággyal készültetek a fogadására. Ha pedig valaki ehhez az édes Szentséghez halálos bűnnel járulna, nem nyerne kegyelmet, jóllehet, ténylegesen fogadja a teljes Istent és Embert, miként mondtam.

Tudod, milyen az a lélek, aki méltatlanul fogadja Őt? Olyan, mint a vizes gyertya, amely nem tud mást, mint sercegni, amikor tűzhöz érintik; és amikor lángra kellene lobbannia, kialszik, s nem marad más vissza, csak a füst.

Ez a lélek pontosan úgy viselkedik, mint ez a gyertya; magába fogadta a bűn vizét, és az eláztatta benne a kegyelem világosságának kanócát, melyet a szent Keresztségben kapott. És nem szárította ki bűneinek meggyónásával a szent töredelem tüzénél, hanem odament az oltár asztalához, hogy fogadja ezt a világosságot. Mivel azonban lelke nem volt úgy felkészülve a nagy misztériumra, mint kellett volna, sem az igazi világosság, sem a kegyelem nem marad meg benne, hanem elmegy tőle, és a lélek nagyobb zavarban és sötétségben marad, mint előtte, és bűne jobban ránehezedik. A Szentségből nem érez mást, csak a lelkiismeret-furdalás sercegését: nem a világosság hibájából, mely semmiképp sem sérülhet meg, hanem a bűn vize miatt, ami a lélekben van; az a víz akadályozta a lélek érzését abban, hogy befogadhassa ezt a világosságot.

Így tehát látod, hogy ezt a világosságot, amely egyesítette magában a meleget és a színt, semmi módon sem lehet megosztani; sem a Szentséget fogadó lélek csekély vágya, sem a bűn által, akár az őt fogadó, akár a kiszolgáltató lélek bűnéről legyen is szó; hiszen, amint mondtam neked, a Nap, ha tisztátalan dologra is süt, maga nem szennyeződik be. Ugyanígy ez az édes világosság a Szentségben nem szennyezhető be, nem is osztható meg semmivel; világossága soha nem csökken, és a maga szféráját soha nem hagyja el, még akkor sem, ha az egész világ részesedik is e Nap világosságából és melegéből. Az Ige, a Nap, az én egyszülött Fiam, nem szakad el Tőlem, az örök Atyától, a Naptól, jóllehet a szent Egyház misztikus testében kiszolgáltatják mindazoknak, akik fogadni akarják, hanem egész marad; és ti az egész Istent és egész Embert birtokoljátok, miként a világosság példájában megmutattam. Ha az egész világ részesülni akarna Belőle, valamennyien magukénak mondhatnák, és mégis egész maradna.” – eddig tart az idézet.

 

Katalin Rómában halt meg 1380. április 29-én. Sírja a római Santa Maria sopra Minerva domonkos templom (a templomról lásd bővebben Boldog Fra Angelicónál) főoltáránál található. II. Piusz pápa 1461. július 29-én szentté avatta és VI. Pál pápa 1970. október 4-én egyháztanítóvá nyilvánította.

 

Április 30.

Szent V. Piusz

(domonkos testvér, pápa)

Antonio Ghislieri, aki Boscóban (Alessandriához közel) Olaszországban született 1504-ben, Mihály néven fiatalon öltözött be a Domonkos Rend ruhájába 1520-ban. Pappá szentelése (1528) és a lektori cím megszerzése után teológiát tanított és többször volt egy-egy zárda elöljárója. Kitűnt erélyes és szigorú életmódjával. IV. Pál pápa a római inkvizíció általános biztosává nevezte ki 1551-ben, majd Nepi és Sutri püspökévé 1556-ban. Ezután bíborossá kreálta 1557-ben. Végül a mondovi egyházmegye kormányzását bízta rá IV. Piusz pápa 1560-ban. Piusz néven 1566. január 7-én pápává választották. Borromeo Szent Károly támogatásával egészen a lelkek üdvének és az Egyház megújításának szentelte magát. Szorgalmasan védelmezte és terjesztette a katolikus hitet.

Megvalósította a trienti zsinat határozatait. Lépésről-lépésre alapvetően megreformálta a római kúriát. Közzétette a Római Katekizmust 1566-ban. Gondoskodott a papság alapos képzéséről, mindenekelőtt bevezetve a szemináriumokba Aquinói Szent Tamás Summa Teologiae című művét. Szent Tamást, kiterjesztve a cím akkori szokásos használatát „Angyali” néven a latin egyház ötödik egyháztanítójává nyilvánította 1567-ben. Hatékonyan előmozdította és tartósan megerősítette a liturgia egységét és megújítását a zsolozsma és a római misekönyv kiadásával (1568-ban illetve 1570-ben).

Fokozta a keleti és a latin egyház dogmatikus hagyományainak egységét, ugyanazokkal a liturgikus címekkel tisztelve meg mindkettőnek négy-négy nagyobb tanítóját.

Teljes erejével és minden eszközzel szembeszállt azokkal, akik ellene szegültek a hitnek. Emlékezetes marad a török hajóhad ellen szervezett hadjárata. Ennek a keresztény fejedelmek Lepantónál 1571. október 7-én kivívott győzelmét ő maga a Rózsafüzérről nevezett Istenszülő közbenjárásának tulajdonította. Ettől indíttatva rendelte el ünnepét 1572-ben.

Rómában halt meg jámbor, szent halállal 1572. máj. elsején. 1672. máj. elsején X. Kelemen pápa boldoggá avatta. XI. Kelemen pápa 1712. május 22-én a szentek sorába iktatta.