Világosságom és üdvösségem az Úr – kitől félnék?

Életem oltalmazója az Úr – kitől rettegnék?

A bajnak napján elrejt hajlékában,

megvéd sátrának oltalmában, és sziklára állít engem.

(Zsolt 27,1.5)

Kedves testvéreim a Domonkos Családban!

 Mint tudjátok, Kína után Olaszország is súlyosan szenved a COVID-19 nevű új koronavírustól. Olaszország északi részén a Domonkos Család egyes tagjai is megfertőződtek. Imádkozzunk továbbra is minden betegért, gondozóikért, és azokért, akik mindent megtesznek a világjárvány leküzdéséért, és káros hatásainak csökkentéséért.

 Itt, a Santa Sabina-ban lévő testvérekkel együtt, az egymáshoz való közelségünk jeleként, e szavakkal szeretném kifejezni szolidaritásom, miközben a közjó egymás közti távolságtartást igényel. Küldetésünk a közösség építése, és mégis úgy tűnik, hogy e válság idején az elszigeteltségnek adjuk át magunkat. Paradox módon úgy tűnik, az egymástól való távolság tartása által valóban vigyázunk egymásra, mert meg akarjuk állítani az új koronavírus terjedését, amely sok ember életét már elvette, és számtalan ember életét és megélhetését fenyegeti az egész világon. A távolságot nem azért tartjuk, mert testvérünket potenciális vírushordozónak gondoljuk, vagy attól félünk, hogy megbetegszünk; hanem azért, mert segíteni akarunk a vírusterjedés láncának megszakításában. Amikor az egészségügyi rendszer túlterhelődik, amint az Olaszország északi részén történt, egészségügyi szolgáltatóink nehéz etikai döntéseket lesznek kénytelenek hozni – lehet a fiatalabb és ezért hosszabb várható élettartamú beteget előnyben részesíteni az idősebbnél? Reméljük és imádkozunk azért, hogy ez sehol se történjen meg. Bármit megteszünk, hogy megakadályozzuk a további fertőzés terjedését. Itt, Olaszországban, akárcsak más országokban, fájdalmas számunkra, ha nem ünnepelhetjük nyilvánosan az Eucharisztiát, a communio szentségét most, amikor az embereknek elszigeteltségük miatt is leginkább szükségük lenne rá. És ennek ellenére az emberi szolidaritás nevében és a közösség érdekében el kell viselnünk ezt a szenvedést, mert „Ha szenved az egyik tag, valamennyi együtt szenved vele,” (Kor 12,26).

 A quarantena en quaresima (karantén karizmája) idejében felhívást kapunk arra, hogy álljunk meg, tűnődjünk el Isten közelségén. Amikor a nyilvános istentisztelet felfüggesztésre kerül az imádkozók egészsége érdekében, ismerjük fel a spirituális communio fontosságát. Most olyan, mintha az emberek meghosszabbított „Nagyszombatot” élnének meg, amikor az Egyház az Úr szenvedésén elmélkedve és az Ő feltámadására várva „tartózkodik az Eucharisztia ünneplésétől” (Paschale Solemnitatis, 73–75). Most megtapasztalhatjuk, milyen a távoli területeken élő testvéreink és nővéreink Eucharisztia iránti éhsége, akik évente csak egyszer vagy kétszer vehettek részt a szentmisén.

 Most – jobban mint valaha –, meg kell találnunk a módját, hogyan lehet megtörni az elszigeteltséget, hogy hirdetni tudjuk a szeretet és a közösség evangéliumát, még a "digitális kontinensen" is. (ACG Biên Hòa 2019, 135-138). Emlékeztetnünk kell az embereket, hogy Jézus a közelünkben marad, miközben az Élet Kenyerére éhezünk.

 Hadd emlékeztesselek benneteket arra, amit mélyen a szívünkben tudunk. Ha evangelizálni akarunk, akkor az emberekkel kell lennünk, közel kell lennünk hozzájuk! Isten Igéjének terjesztéséhez át kell lépnünk a nyelvi, kulturális, sőt ideológiai határokat. Ezzel szemben, ha meg akarjuk állítani valami olyan rossznak a terjedését, mint a koronavírus, akkor tartózkodnunk kell a személyes találkozóktól, mivel minden személyes találkozás elősegíti  a fertőzés terjedését.

 A jelenlegi világjárvány világosan megmutatja, hogy személyes közelségre és találkozásra van szükség, ha valamit terjeszteni akarunk. Ne felejtsük majd el a leckét e válság végén: ha azt akarjuk, hogy az Evangélium terjedjen a szekularizált világban, ugyanolyan személyes közelségre és találkozásra van szükség. Remélem és imádkozom, hogy tanulmányi központjaink, plébániáink és más apostoli központjaink továbbra is olyan „repülőterek”, vagyis olyan csomópontok lesznek, ahol az emberek elmélyíthetik tudásukat és hitüket, hogy majd pozitív értelemben ők is „megfertőzzenek” mindenkit az Evangélium örömével.

 Imádkozunk továbbra is a betegekért, és ápolóikért. Még magányunkban is közel áll Isten hozzánk, és soha nem vagyunk egyedül, mert mind Krisztus testéhez tartozunk.

Testvéretek:

fr. Gerard Francisco P. Timoner III, OP, rendfőnök

 Róma, 2020. március 15.

Last updated 26 március, 2020 by világi domonkos