LIBELLUS, azaz Könyvecske

....................Szászországi Boldog Jordán - Szent Domonkos kortársának írása

..A Domonkos Rend kezdeteiről

Fordította: Deák Hedvig OP

Kezdődik az előszó a Prédikátorok Rendje kezdeteinek leírásához

1. A kegyelem fiainak és a dicsőség társörököseinek, azaz az összes testvéreknek, Jordán testvér, az ő méltatlan szolgájuk, üdvöt kíván, és örömöt a szent hivatásban.

2. Az a nagyszámú testvér, aki tudni kívánta, hogyan vette kezdetét a Prédikátorok Rendje, amely által az isteni gondviselés e mostani idők veszélyeiről gondoskodott, s hogy milyenek voltak, és hogyan sokasodtak és erősödtek meg a kegyelemben a rend első testvérei, az már régóta részletesen megtudhatta ezeket azoktól a testvérektől, akik a Rend kezdeteinél jelen voltak, akik látták és hallották Krisztus tiszteletreméltó szolgáját, Domonkos mestert, a rend első alapítóját, a mestert és testvért, aki a bűnösök között e testben élve Istennel és angyalaival élt szoros kapcsolatban, ő, aki serényen megtartotta a parancsokat és a tanácsokat, és mindennel, amit csak tudott, és amire képes volt, örök Teremtőjét szolgálta, fénylő fáklyaként a világ sötét homályában ártatlan és tiszta életével.

3. Tehát úgy határoztam, hogy mindezeket sorrendben leírom, én, aki bár nem voltam jelen a rend kezdeteinél, mégis beszéltem az első testvérekkel, és magát boldog Domonkost is nemcsak még világiként, hanem rendtagként is sokat láttam, barátként ismertem, neki gyóntam, az ő kívánságára szenteltek diakónussá, bár a rendi ruhát csak négy évvel a Rend alapítása után kaptam meg. Ezért tehát úgy határoztam, hogy mindazt, amit személyesen láttam és hallottam, és amit az első testvérek híradásából megtudtam a rend kezdeteiről, a boldog férfinak, Domonkos atyánknak életéről és csodáiról, és egyes más testvérekről is, azt  amint eszembe jut  írásba foglalom, nehogy a később születő testvérek1 ne ismerjék a rend kezdeteit, és akkor kívánják hiába megtudni, amikor az idő túlságos előrehaladta miatt nem lehet majd olyan embert találni, aki a rend kezdeteiről biztosat tudna mondani. Tehát Krisztusban szeretett testvéreim és fiaim, az itt következőket, amit csak épüléstekre és vigasztalástokra gyűjtöttem össze, fogadjátok áhítattal, és az első testvéreink szeretetével való vetélkedés gyújtson lángra titeket.

Kezdődik az osmai püspökről, Diegoról szóló elbeszélés

4. Hispániában élt a tiszteletreméltó életű férfi, Diego, az osmai egyház püspöke, akit a Szentírás ismerete, a világi értelemben vett veleszületett tehetség, de még inkább erényei ékesítettek. Oly nagy szeretettel csüggött Istenen, hogy magát megvetve, és ami Istené, azt keresve2, arra fordította figyelmét, hogyan tudná a rábízott talentumot, mint sok lélek sáfára, az Úrnak sokszoros nyereséggel visszaadni. Ahol csak tisztes életük és erényeik miatt dicséretreméltó férfiakat talált, igyekezett az ilyeneket, ahogy csak tudta, magánál tartani, és javadalomban részesítve őket, egyházában helyet adni nekik. Alárendeltjei közül pedig azokat, akik nem az életszentségre törekedtek, hanem a világgal törődtek, szavaival és példájával próbálta meggyőzni, hogy dicséretreméltóbb, szerzetesi életformát kezdjenek élni. Ezért akarta kanonokjait gyakori figyelmeztetésekkel és meg nem szűnő bíztatással rábeszélni, hogy közös megegyezéssel térjenek át Szent Ágoston regulája alatt a kanonoki rend fegyelmére. Mindezt annyira buzgón tette, hogy azok, bár egyesek ellenkeztek, kívánságának nem tudtak ellenállni.

Boldog Domonkos ifjúsága

5. Ebben az időben élt egy Domonkos nevű fiatalember, aki ugyanabban az egyházmegyében, egy Calaruega nevű faluban született. Anyja még Domonkos fogantatása előtt látomásban szemlélte, hogy kiskutyát hord méhében, amely szájában egy fáklyát visz, és méhéből kijőve az egész világot lángra gyújtja. Ez jelképesen mutatta, hogy tőle kiváló prédikátor fogan majd, aki a szent tudomány ugatásával a bűn által elkábított lelkeket virrasztásra rázza fel, és a tüzet, melyet az Úr Jézus hozott a földre, az egész világon elterjeszti. őt gyermekkorától fogva szüleinek és kiváltképpen egyik pap nagybátyjának gondoskodása nevelte. Már kiskorától egyházi környezetben neveltették, hogy akit az Úr a jövőben választott edényének akar, még gyermekként, mintegy új edényként magába szívja a szentség illatát, amelyet később sem veszített el.

6. Később Palenciába küldték, hogy ott a szabad művészeteket tanulja, amely tudományok akkor ott virágzottak. Miután úgy látta, hogy ezekben kellő jártasságra tett szert, felhagyott a szabad művészetekkel, mintha félne, hogy amúgy is szűkös idejét kevésbé gyümölcsözően fordítja ezekre, és sietve a teológiát kezdte tanulmányozni, s heves vággyal éhezett Isten szavára, mely a szájnak édesebb méznél.3

7. A szent tudományokat négy éven át tanulta. Eközben annyira mohón és szünet nélkül vágyott meríteni a Szentírás forrásaiból, hogy a fáradhatatlan tanulás miatt szinte alvás nélkül töltött egész éjszakákat is; a füleivel hallott igazságot pedig lelke mélyében, azaz tartós emlékezetében őrizte. Amit ugyanis könnyen befogadott, azt istenfélő szeretettel öntözte, és ebből az üdvösség cselekedetei sarjadtak. így rá is állt az evangélium igaz mondata: „ Boldogok akik hallgatják Isten igéjét és meg is őrzik azt.4” Ugyanis Isten igéjét kétféleképpen lehet őrizni: az egyik mód, amikor amit fülünkkel hallunk, azt emlékezetünkben tartjuk, a másik pedig, amikor azt, amit hallottunk, tettekre váltjuk; nem kétséges, hogy ez utóbbi az ajánlhatóbb, hiszen jobb, ha a búzamagot a földben őrizzük, és nem pedig egy ládában. Isten e boldog szolgája mindkét módban jeleskedett  emlékezete mint Isten csűrje osztott minden jókat5, kívülről pedig erényei és tettei világosan hirdették, mi rejtűzik szívében. Mivel forró vággyal követte az Úr parancsait, boldogan lesve a Jegyes szavát, a minden tudás Istene megadta neki a kegyelmet, hogy ne csak a tejre legyen alkalmas6, hanem a nehéz kérdések titkaiba is behatoljon szívének alázatos értelme, és könnyen nyelje a szilárdabb ételt is. Kiváló veleszületett adottságokkal rendelkezett, s gyermekkora előre jelezte azt a nagyságot, ami csak érettebb korban lenne elvárható. „ Nem csatlakozott ugyanis a játszadozókhoz, sem azokhoz akik könnyelmű úton járnak”7, és a nyugodt Jákobhoz hasonlóan Ézsau csavargásait elkerülve, nem hagyta el anyjának, az Egyháznak ölét, s a szent nyugalom sátrait. Az ifjút öregnek is lehetett volna nézni, mert éveinek száma gyermeknek mondta, ám érett viselkedése és megállapodott erényei idősnek hirdették. A világ könnyelmű csábításait megvetette, a szeplőtelen úton járt8. Szüzességének ékességét élete végéig sértetlenül őrizte Urának, aki a sértetlenséget szereti.

Anyja gyermekkorában jelenést lát

9. Isten, a jövő ismerője már fiatalkorában megmutatta valamennyire, hogy milyen kiválóság remélhető a gyermekkel kapcsolatban. Anyjának látomásában úgy mutatkozott Domonkos, mint akinek a homlokán a hold van  ez valóban előre jelezte, hogy egykor ő a pogányok világossága lesz, aki megvilágosítja azokat, akik sötétségben és a halál árnyékában ülnek.9 Mindezt később az események beigazolták.

Jótette a szegényekkel az éhínség idején

10. Ugyanabban az időben, amikor Palenciában tanult, hatalmas éhínség tört ki szinte egész Hispaniában. Erre ő a szükséget szenvedő szegények és a részvét miatt megindultan elhatározta, hogy követi az Úr tanácsait egyszersmind enyhít lehetősége szerint a rászorulók ínségén. Eladta tehát a nála levő, a tanuláshoz elengedhetetlenül szükséges könyveit, és összes további vagyontárgyait, s az ebből nyert pénzt szétosztotta a szegényeknek. A vallásos erény e példája olyan hatással volt a többi teológusokra és magiszterekre, hogy az ifjú nagylelkűsége nyomán saját fukarságukon és lustaságukon elgondolkozva még bőségesebb alamizsnát adtak.

Meghívják az osmai egyházba

11. Míg Isten embere szívében ilyen zarándokútra gondolt10, - és erényről erényre haladva naprólnapra tökéletesedve mindenki előtt csodálatosnak tűnt, hiszen úgy ragyogott közöttük élete ártatlanságával, mint a hajnali csillag a felhők között11 - híre eljutott Osma püspökéhez is. ő, miután szorgalmasan kikutatta róla az igazságot, saját egyházába hívatta szabályozott kanonoknak.

12. ő pedig kanonoktársai között tüstént, mint egyedülálló fénysugár ragyogott fel. Alázatossága a legmélyebb volt, életszentsége pedig a legkiemelkedőbb. Mindenki számára az élet éltető illata lett12, és olyan volt, mint az illatos tömjénfa a nyári napokban13. Mindenki csodálja, hogy ilyen gyorsan eljutott az életszentség eddig nem látott csúcsára, és alpriorrá választják, hogy kiemelkedőbb helyre állítva mindenkire ragyogjon, és mindenkit buzdítson példaadása. ő pedig, mint a viruló olajfa és a magasra emelkedett ciprus14, éjjelnappal a templomban volt, megszakítás nélkül imádkozott, és hogy több időt szakítson magának a szemlélődésre, alig mutatkozott a monostor falain kívül. Isten megadta neki azt a különleges kegyelmet, hogy sírjon a bűnösök, a szerencsétlenek, a megtört szívűek miatt. Gondjaikat részvétének mély szentélyében hordozta, és ez a belső érzése szemeiben kívülről is tükröződött.

13. Gyakori szokása volt, hogy az éjszakát is imádságban tölti, és a rejtekben imádkozik Atyjához15. Imádság közben szíve fájdalmában nyögött és sóhajtozott, s annyira nem tudta magát visszafogni, hogy ez távolról is hallatszott. Sokszor fordult Istenhez azzal a különleges kéréssel, hogy bőven adja meg neki azt az igazi szeretetet, amellyel hatékonyan gondoskodhat az emberek üdvéről, mivel úgy gondolta, hogy elsősorban akkor lesz igazán Krisztus tagja, ha minden erejével a lelkek megnyerésére szenteli magát, ahogy az Úr Jézus mindenek üdvözítője is teljesen a mi üdvösségünkért adta oda önmagát. Az „Atyák beszélgetései”16 című könyvet, amely a hibákról és a lelki tökéletességről szól, sokat olvasta, és szorgalmasan kutatta benne az üdvösségre vezető ösvényeket. Ezeket kívánta minden erejével követni. E könyv, a kegyelem segítségével, magas fokú lelki tisztaságra, a szemlélődés világosságára, s a tökéletesség magaslataira emelte őt.

Az osmai püspök Dániába indul17

14. Míg így Ráchel öleléseiben lelte örömét, Lia, aki ezt nem tűrte, rátört, hogy hozzáférkőzve sokszoros gyermekáldással törölje el rossz szemének szégyenét.18 Az történt tehát, hogy ebben az időben Alfonz, Kasztília királya, házasságot kívánt létrehozni fia, Ferdinánd és egy Dániából való nemes leány között. Ezért az osmai püspökhöz járult, és kérte, hogy intézze el ezt az ügyet neki. A király kérésének engedett a püspök, majd saját életszentségéhez méltó társat vett maga mellé, ugyanis Domonkost, Isten emberét, egyházának alpriorját vitte magával. Ezután gyorsan útra keltek, és egészen Toulouse-ig jutottak el.

15. Miután észrevette, hogy a vidék lakói már régóta eretnekek, szíve nagy részvéttel telt meg, mivel látta, mennyire sok embert tévesztett meg az eretnekség. Azon az éjszakán, amikor a mondott városban szálltak meg, az alprior addig vitatkozott meggyőzően és égő buzgalommal a ház eretnek gazdájával, amíg az végül nem tudott ellenállni a bölcsességnek és a Léleknek, mely általa szólt. így azt az embert Isten Lelkének segítségével visszavezette a hitre.

16. Ezután eltávoztak innen. Hosszú és fáradságos út után megérkeztek oda, ahol a leány volt. Miután előadták útjuk okát, és a leány beleegyezett, visszafordulva tüstént a királyhoz siettek. A püspök elmondta, hogy az ügy szerencsésen alakult, és a leány belegyezett a házasságba. A király ezért megbízta, hogy nagyobb ünnepélyes kisérettel újra induljon el, és hozza el a leányt a házasságkötéshez. A püspök ismét útra kelt, de miután ismét Dániába érkezett, megtudta, hogy a leány közben meghalt. Isten ugyanis sokkal üdvösebb ok miatt rendezte így ezt az utat, azért tudniillik, hogy ezen út adta alkalom által, sokkal nagyszerűbb házasság kezdete valósuljon meg Isten és a lelkek között, akiket az egyetemes egyháznak kell különféle módon a bűn tévelygéseiből az örök üdvösség menyegzős kapcsolatára visszahívnia. Ezt a későbbi események is igazolták.

Diego püspök a pápához megy és tárgyal vele

17. A püspök tehát küldött egy hírnököt a királyhoz, ő maga pedig megragadva az alkalmat klerikusaival a pápai kúriába sietett. Ince pápa úrhoz érkezve állhatatosan kérte tőle, hogy letehesse püspöki hivatalát. Indokul saját alkalmatlanságát és a hivatal erejét felülmúló méltóságát hozta fel. A pápának azt is feltárta hogy ha elengedné, szíve vágya szerint teljes erejéből a kunok megtérítésén fáradozna. A pápa nem teljesítette kérését, és azt sem engedélyezte, hogy püspökként menjen prédikálni a kunok területére. Minden bizonnyal Isten titkos akaratából történt ez, aki mások üdvösségének munkálására tartogatta e nagy ember erejét.

Citeaux-ban magára ölti a szerzetesi ruhát

18. Visszafordulva útközben meglátogatta Citeaux-ot; ott Isten sok szolgáját látva, nagyon megérintette komoly szerzetesi életmódjuk, és fel is öltötte ott a szerzetesi ruhát, majd néhány szerzetest maga mellé véve, hogy azoktól vegye át életformájukat, sietve Hispánia felé indult, mivel még nem sejtette, milyen akadályt tartogat útja Isten gondoskodása folytán.

Tanácsot ad a pápa küldötteinek

19. Ebben az időben Ince pápa úr tizenkét ciszterci apátot rendelt ki egy legátussal együtt az albigens eretnekek ellen, hogy ott nekik a hitet prédikálják. ők a terület püspökeivel, érsekeivel és többi főpapjaival együtt gyűlést tartottak, és ezen azt fontolgatták, hogy milyen módszerrel tudnák feladatukat a leggyümölcsözőbben végrehajtani.

20. Miközben erről tanácskoztak, az osmai püspök éppen arra utazott Montpellier-en keresztül, ahol a gyűlést tartották. Nagy tisztelettel fogadták, és ki is kérték a tanácsát, mivel tudták, hogy szent, igaz ember, és szívén fekszik a hit ügye. ő, minthogy körültekintő ember volt, és ismerte Isten útjait, az eretnekek szokásairól és erkölcseiről kezdte őket faggatni, és arra a módszerre figyelt fel, ahogyan másokat a hamis hitre szoktak csábítani: meggyőző prédikációkkal és a tettetett életszentség példáival. A pápa küldötteinél ellenben azt látta, hogy felszerelésük túl nagy, lovaik, ruháik drágák. Erre így szólt: „Testvérek, úgy gondolom, nem így kell cselekednetek. Szerintem lehetetlen azokat az embereket csupán szavakkal megtéríteni, akik saját életpéldájukra támaszkodnak. íme az eretnekek, míg a jámborság látszatával hozakodnak elő, és az evangéliumi szegénység és egyszerűség példáival hazudnak, addig az egyszerű embereket meggyőzik saját útjukról. Ezért, ha ennek ellenkezőjét fogjátok bemutatni, keveset fogtok építeni, annál többet rombolni, és nem is lesztek rájuk semmilyen hatással sem. A szöget szöggel üssétek ki, a hamis életszentséget igazival űzzétek el. Az álapostolok kevélységét nyilvánvaló alázattal kell legyőzni. így kényszerült balgának lenni Pál, aki felsorolta erényeit, adományait, hogy azok felfuvalkodottságát cáfolja, akik életük érdemeivel dicsekedtek.” „A többiek így szóltak: „Jó atyánk, milyen tanácsot adsz tehát nekünk?” Ezt válaszolta nekik: „Amit én teszek, azt tegyétek ti is.” Ekkor leszállt rá az Isten Lelke19, egybehívta övéit, és azokat a hátaslovakkal, a rakománnyal és a különböző felszerelésekkel együtt visszaküldte Osmába, s csak néhány klerikust tartott maga mellett. Meg is mondta, az a szándéka, hogy azon a földön marad egy ideig a hit hirdetése miatt.

21. Maga mellett tartotta Domonkos alpriort is, akit nagyrabecsült, és bensőséges szeretettel vett körül. ő Domonkos testvér, a Prédikátorok Rendjének alapítója és első testvére, akit ettől az időtől fogva kezdtek nem alpriornak, hanem Domonkos testvérnek szólítani. És valóban Domonkos20 volt ő, akit az Úr őrzött meg ártatlanul a bűntől, igazán az Úré, aki tejes erejével megtartotta az Úr akaratát.

22. Amikor a kiküldött apátok ezt a tanácsot meghallották, a példától fellelkesülve elhatározták, hogy ők is hasonlóan cselekszenek: mindent, amit magukkal hoztak, hazaküldtek, egyedül a zsolozsmáskönyvet és a tanulmányokhoz szükséges könyveket tartották maguknál. Majd az osmai püspök vezetésével, aki mintegy az egész vállalkozás feje volt, gyalog, pénz nélkül, önkéntes szegénységben kezdték hirdetni a hitet. Amikor ezt észrevették az eretnekek, még határozottabban kezdtek ellenük prédikálni.

23. Ezután Pamiers-ben, Lavaur-ban, Montrealban és Fanjeaux-ban gyakran szerveztek hitvitákat, kijelölt bírák vezetésével, amelyekre a meghatározott napokon összejöttek a főurak, a katonák, az asszonyok, és a nép: mindazok, akik a hitvitán részt akartak venni.

24. Egyszer Fanjeaux-ban nagy hitvitát rendeztek, amelyre a hívők és a hitetlenek közül is sokan voltak hivatalosak. A hívők közül közben többen megírták könyvecskéiket, melyek ész és tekintélyi érveket tartalmaztak a hit védelmére. Miután az összeset megtekintették, a legtöbben boldog Domonkos könyvét ajánlották, és mindannyian helyeselték, hogy azt mutassák be az eretnekek által, a saját védelmükre írt könyvvel együtt a három bírónak, akiket közös megegyezéssel a vélemények eldöntésére választottak; s akinek a könyvét helyesebbnek találják, annak hitét ismerik el igaznak.

25. Mivel hosszú vita után sem tudtak dönteni a bírák, végül az jutott eszükbe, hogy mindkét könyvet tűzbe dobják, és ha valamelyik véletlenül nem ég el, az kétségtelenül az igaz hitet tartalmazza. Nagy tüzet gyújtanak, és mindkettőt bedobják. Az eretnekek könyve tüstént elégett, de a másik, amelyet Isten embere, Domonkos írt, nemcsak sértetlen maradt, hanem mindenki szeme láttára magasra ugrott a tűzből; újra visszaesve, majd többször kiemelkedve nyíltan megmutatta a hit igazságát és írójának szentségét.

26. Isten szolgájában, Diego püspökben oly nagy erkölcsi tisztaság tündökölt, hogy még a hitetlenek szeretetét is megnyerte, és mindenkire nagy hatással volt, akivel csak találkozott. Ezért azt mondogatták róla az eretnekek, hogy ez az ember bizonyosan az életre van predestinálva, és csak azért van az ellenkező fél oldalán, hogy ott valósítsa meg a hit igazi fegyelmét.

A prouille-i monostor alapítása

27. Azon nemes származású nők befogadására, akiket szüleik szegénységük miatt az eretnekeknek adtak át, hogy felneveljék és gondozzák őket, Fanjeaux és Montreal között egy monostort alapított. A hely neve Prouille volt. Itt Krisztus szolgálói mind a mai napig szolgálatukkal Teremtőjük kedvében járnak, szentségben és ártatlan tisztaságban. Életük üdvös saját maguknak, és példát ad az embereknek, kedves az angyaloknak, és tetszik Istennek.


Az osmai püspök visszatér Hispaniába, és ott meghal

28. Diego püspök két évig folytatta a prédikációt. Ezután, attól félve, hogy ha tovább időzik ott, az osmai egyház elhanyagolásával vádolhatják, elhatározta, hogy visszatér Hispániába. Távolabbi szándéka az volt, hogy egyházának meglátogatása után szerez onnan némi pénzt a női monostor befejezésére, és visszatér, s végül a pápa úr beleegyezésével azon a területen prédikációra alkalmas férfiakról gondoskodik, akiknek az lenne a feladatuk, hogy mindig harcoljanak az eretnekek tévedései ellen, és állandóan a hit igazságának őrzésével foglalkozzanak.

29. Az ott maradóknak lelki dolgokban vezetőjéül Domonkos testvért adta, mint akit igazán eltöltött Isten Lelke, anyagiakban pedig pamiers-i Claret Vilmost, de úgy, hogy minden tevékenységéről számot kell adnia Domonkos testvérnek.

30. Ezután elbúcsúzott a testvérektől. Gyalog kelt át Kasztílián, és néhány nappal azután, hogy megérkezett Osmába, megbetegedett, és életének végére érve nagy életszentségben halt meg. Megkapta jótetteinek dicsőséges jutalmát: amikor beért élete, akkor halt meg21, és nyerte el a gazdag nyugalmat. Később híre ment, hogy halála után csodákkal kezdett tündökölni. Nem is csoda, ha a mindenható Istennél hathatós az imája annak, aki még e törékeny és siralmas emberi élete alatt is bővelkedett a kegyelemben, és az erények fényében ragyogott.

A pápa küldöttei visszatérnek

31. Mikor azok, akik Toulouse vidékén maradtak, megtudták, hogy Isten embere meghalt, egyenként hazatértek; egyedül Domonkos testvér maradt ott és folytatta a prédikációt. Bár közben egyesek időlegesen csatlakoztak hozzá, de nem kötődtek hozzá az engedelmesség fogadalmával. Követői között megemlítik Claret Vilmost és egy bizonyos spanyol Domonkos testvért, aki később Madridban lett prior.

A keresztes hadjárat meghirdetése az albigensek ellen

32. Az osmai püspök halála után elkezdték hirdetni Franciaországban a keresztes hadjáratot az albigensek ellen. Ince pápa ugyanis, mintegy megelégelve, hogy az eretnekek fékezhetetlen lázadását az igazság jámborsága nem képes megenyhíteni, és nem hat rájuk a Lélek kardja, azaz az Isten szava, elhatározta, hogy a valóságos kard erejével kell megtámadni őket.

33. A világi hatalom szigorának e büntetését Diego püspök még életében a Szentlélek ihletésére előre megmondta. Egyszer ugyanis, amikor az eretnekséget sok nemes jelenlétében világosan megcáfolta, és azok őt kinevetve szentségtörő mentegetűzéssel védték saját megrontóikat, a püspök felháborodva az ég felé emelte kezeit és így szólt: „Uram, nyújtsd ki kezedet, és érintsd meg őket”.22 A jelenlevők később értették meg, hogy ezt a Lélek által mondta, mivel a későbbi megpróbáltatás tette nyilvánvalóvá nekik.

Az albigensek által okozott sérelmei

34. Amikor a keresztesek ott voltak, Domonkos testvér is ott maradt Montfort grófjának haláláig, és fáradhatatlanul prédikálta Isten igéjét. Micsoda sérelmeket kellett akkor elviselnie! Miféle cselszövéseket vett semmibe! Amikor egyszer halállal fenyegették, bátran válaszolta: „Még nem vagyok méltó a vértanúság dicsőségére, még nem érdemeltem ki ezt a halált.” Később, amikor olyan helyek mellett ment el, ahol cselvetést gyaníthatott, vidáman és énekelve lépkedett. Mikor ezt látták az eretnekek is, megcsodálták rendíthetetlen nyugalmát, és azt mondták neki: „Nem félsz a haláltól? Mit csináltál volna, ha elfogunk?” Erre ő: „Arra kértelek volna titeket, hogy ne hirtelen csapásokkal végezzetek velem, hanem lassan vágjátok le tagjaimat, s így hosszabbítsátok meg vértanúságomat. Ezután meg kellett volna mutatnotok levágott tagjaimat, és végül szemeimet kiszúrva a testemet otthagyni vérében fetrengeni, vagy pedig megölni. Minél hosszabban kínoztatok volna, annál dicsőbb lenne a vértanúkat megillető koszorúm.” Ezek a szavak megdöbbentették az igazság ellenségeit. Nem is próbálkoztak több csapdával, és nem törtek az igaz ember életére 23, hiszen megölésével többet használtak, mint ártottak volna neki. ő pedig minden erejével arra törekedett, hogy akit csak lehet, megnyerjen Krisztusnak. Szívében csodálatos és szinte hihetetlen vágy izzott minden ember üdvösségéért.

El akarja magát adni, hogy valakinek segítsen

35. Igazán megvolt benne az a szeretet, amelynél nincs nagyobb, tudniillik, hogy életét adja barátaiért24. Egyszer ugyanis egy hitetlent sok biztatással visszahívott az Anyaszentegyházba. Az viszont azt felelte, hogy anyagi szükség miatt kötődik az eretnekekhez, mivel egy alkalommal szükséges költségeit ők fizették ki. Domonkos erre szíve mélyéből megindultan elhatározta, hogy eladja magát, és ezzel a pénzzel segít a veszélyben lévő ember nyomorán. Meg is tette volna, ha az Úr, aki gazdag mindenki iránt, máshonnan nem gondoskodott volna erről az emberről.

36. Annyira előrehaladt tehát az erényekben, és jó híre annyira nőtt, hogy az eretnekek is irigykedtek rá. Minél jóságosabbá lett, annál kevésbé volt képes az ő rossz szemük az ő fényét elviselni. Kinevették őt és követve gúnyolódtak rajta: szívük rossz kincséből rosszat hoztak elő.25 És bár a hitetlenek gúnyolták, a hívők mind szerették, sőt minden katolikus oly nagy tisztelettel volt iránta, hogy életszentségének édessége még a főurakat is megérintette, s a vidék érsekei, püspökei és más főpapjai is nagyrabecsülték.

37. Montfort grófja, aki különlegesen is tisztelte őt, övéinek beleegyezésével Casseneuil várkastélyát adta neki és követőinek, akik segítettek neki az üdvösség megkezdett művében. Ezenfelül az övé volt Fanjeaux egyháza, és más helyek is, amelyekből el tudta tartani magát és övéit. Amit ezen jövedelmekből maguktól meg tudtak vonni, a prouille-i monostor nővéreinek adták. Ugyanis még nem volt megalapítva a Prédikátorok Rendje, hanem csak tárgyaltak a megalapításáról, bár ő maga teljesen a prédikáció szolgálatában állt. És még nem volt érvényben az a később hozott konstitúció, amely szerint sem birtokot elfogadni, sem az elfogadottakat megtartani nem lehet. Tehát az osmai püspök halálától a lateráni zsinatig Domonkos tíz évig volt ott szinte egyedül.

A két testvér, akik elsőként csatlakoztak hozzá

38. Abban az időben, amikor a lateráni zsinatra kezdtek Rómába indulni a püspökök, két derék és alkalmas férfi csatlakozott Domonkos testvérhez Toulouse-ból. Az egyik Seila Péter volt, a későbbi limoges-i prior, a másik pedig Tamás testvér, nagyon szeretetreméltó, ékesszóló férfi. Péter testvér azokat a magas, előkelő házakat, melyek Toulouse-ban a Narbonnais vár körül az övéi voltak, átadta Domonkos testvérnek és társainak. Ettől fogva kezdtek Toulouse-ban ezekben a házakban lakni, és ekkortól mindazok, akik vele voltak, egyre alázatosabb és szerzeteshez illőbb életformát kezdtek folytatni.

Első jövedelemforrásaik

39. Amikor a boldog emlékezető toulouse-i püspök, Fulco, aki meleg barátságban élt Domonkos testvérrel, akit Isten és az emberek is szerettek, látta a testvérek mély vallásosságát és lelkes prédikációjukat, felujjongott az új fény születésén, és egész káptalanjának egyetértésével az egyházmegyei tized hatodrészét nekik adta, hogy ebből gondoskodjanak könyvekről és egyéb szükségleteikről.

Domonkos mester a toulouse-i püspökkel a pápához megy

40. Domonkos testvér pedig csatlakozott a püspökhöz, hogy együtt menjenek a zsinatra, és együtt kérjék Ince pápa urat, hogy erősítse meg Domonkos testvérnek és társainak rendjét, amelyet a Prédikátorok Rendjének akarnak nevezni, és valóban az is. De ne adjon engedélyt azokra a jövedelmekre, melyeket a gróf és a püspök adott nekik.

41. A római pápa, miután meghallgatta őket, arra bíztatta Domonkos testvért, hogy térjen vissza testvéreihez, majd együtt tartsanak tanácskozást, és közös egyetértéssel válasszanak ki egy már elfogadott regulát; mindezek végeztével pedig térjen vissza a pápához, hogy megkapja minderre a megerősítést.

42. A zsinat után tehát visszatértek. Domonkos testvér elmondta a testvéreknek a pápa úr üzenetét, és a leendő prédikátorok Szent Ágostonnak, a kiváló prédikátornak a reguláját választották, de ehhez még hozzávettek néhány szigorúbb konstitúciót, amelyek az étkezésre, a fekhelyre, és a gyapjúhasználatra vonatkoztak. Azt is elhatározták és bevették a szabályba, hogy birtokadományokat nem fogadnak el, hogy ne akadályozza földi gond a hit hirdetését, hanem csak jövedelmeket tartanak meg.

43. A toulouse-i püspök pedig káptalanjának belegyezésével három templomot jelölt ki nekik, egyet a város határain belül, a másikat Pamiers-ben, a harmadikat pedig Soréze és Puylaurens között, tudniillik Szűz Mária Lescout-i egyházát, hogy itt legyen konventjük vagy priorátusuk.

A testvérek megkapják első templomukat Toulouse-ban

44. Az Úr 1216. évében, nyáron a testvérek megkapták Toulouse-ban első templomukat, melyet Szent Romanus tiszteletére emeltek. A másik kettőnél pedig egyáltalán nem laktak a testvérek. Szent Romanus előbb mondott templománál pedig nemsokára felépítették a kolostort, melyben volt elég alkalmas cella tanulásra és alvásra. A testvérek akkor körülbelül tizenhatan voltak.

Ince pápa úr halála; Honorius megválasztása; a rend megerősítése

45. Közben Ince pápa úr meghalt. Utódja Honorius lett. Domonkos testvér elment hozzá. Szándéka szerint és a megfogalmazott határozat értelmében a rend megerősítését, és mindazt, amit akart, kieszközölte tőle.

Montfort grófjának halála, melyet Domonkos mester előre látott

46. Az Úr 1217. évében a toulouseiak lázadást terveztek Montfort grófja ellen; feltételezzük, hogy ezt Isten embere, Domonkos a Szentlélek által előre tudta. Ugyanis egyik látomásában egy hatalmas, magas, igen szép fát látott, melynek ágain sok madár lakott. A fa kidőlt, és a madarak szétrepültek. Ebből megértette a Szentlélekkel eltelt férfi, hogy Montfort grófját, a nemes urat, a kicsinyek oltalmazóját közvetlen közelről fenyegeti a halál.

47. így a Szentlélek segítségül hívása után megmondta az összehívott testvéreknek, az a szándéka, hogy mindannyiukat, bár kevesen vannak, szétküldi a világba, és nem laknak így tovább együtt. Mindannyian elcsodálkoztak, hiszen hirtelen terjesztette elő a tervét; de mivel Domonkos testvér életszentségének nyilvánvaló tekintélye lelkesítette őket, elég könnyen beleegyeztek, remélve, hogy mindennek jó vége lesz.

48. Másrészt pedig azt látta jónak, hogy valamelyik testvért megválasszák apátnak, hogy az ő tekintélye, mint elöljáróé, vezesse a többieket, de az apát irányítását magának tartotta fenn. így Máté testvért a kánonoknak megfelelően megválasztották apátnak. Ebben a rendben őt hívták először és utoljára apátnak, mivel a későbbiekben a testvérek úgy határoztak,hogy az alázat miatt az elöljárót ne apátnak, hanem a Rend mesterének hívják.

A Hispániába küldött testvérek

49. Négy testvért tehát arra jelöltek ki, hogy Hispánia különböző részeibe menjenek, Madridi Péter testvért, Guomicius testvért, Uzeroi Mihály testvért és Domonkos testvért; a két utóbbit Domonkos mester később Bolognába küldte, ugyanis Hispániából visszatértek hozzá Rómába, és egy ideig ott tartózkodtak. Nem tudtak ugyanis kívánságuk szerint gyümölcsözően munkálkodni. A másik kettő ellenben jól haladt, és sokfelé elvetették Isten igéjét. Az előbb említett Domonkos testvér nagyon alázatos volt, nem tudománya, hanem erényei tették őt nagyszerűvé. Nem lesz haszontalan, ha róla röviden megemlítünk valamit.

Egy Domonkos nevű testvér legyőzi egy asszony kísértését

50. Egyszer, talán egyes rosszakaróinak tudomásával kitalálta valaki, hogy egy pimasz, rossz életű nő, a Sátán eszköze, a tisztaság akadályozója, a bűnök fáklyája menjen el gyónást színlelve Domonkos testvérhez. így szólt hozzá: „Nagyon szenvedek, éget a vágy, és majdnem elégek tőle, és most, jaj, nem ismer engem, akit szeretek, de ha ismerne, talán akkor sem méltatna figyelemre. Az iránta érzett szerelem gyógyíthatatlanul áthatotta a szívemet. Kérlek, adj tanácsot, nyújts orvosságot, mert elveszek; hiszen képes vagy erre. Míg ilyen választékos mérgezett szavakkal törekedett a nő elcsábítani az ártatlant, és hevességét a testvér üdvös meggyőző szavai sem tudták meglágyítani, az a személyről és a veszély okáról kérdezi. A nő erre elárulja, hogy a testvér maga e tűznek az oka. „Menj el most,”  mondta erre  „és egy kis idő múlva gyere vissza; addig előkészítem a helyet, amely alkalmas lesz a találkára.” A szobába belépve kétoldalról tüzet gyújtott, amelyek majdnem egymásba értek. Amikor a nő megjött, ő középre veti magát, és bíztatta a nőt, hogy jöjjön csak: „íme a megfelelő hely ekkora bűnnek. Gyere, ha tetszik, hogy itt legyünk egymáséi.” Ám a nő rettenetesen megijedt, látva, hogy az az ember félelem nélkül beugrott a tűzbe, és felkiáltva bűnbánattól eltelve távozott. ő pedig sértetlenül kelt fel, mivel egyáltalán nem volt uralma rajta sem az igazi tűz, sem a csábító vágy hevének.
eddig van átjavítva az idézőjel

Az elsőként Párizsba küldött testvérek

51. Párizsba Máté testvért, választott apátot küldték Bertrand testvérrel együtt, aki később Provence tartományfőnöke lett, szentéletű férfi, aki kérlelhetetlen szigorral volt saját maga iránt, testét keményen sanyargatta, és Domonkos mester példáját sokban utánozta, ugyanis több ízben volt útitársa is. őket küldték tehát Párizsba a pápa levelével, hogy ott a rendet terjesszék. Még két másik testvért is küldtek velük együtt tanulmányok folytatására, Navarrai János és Angliai Lőrinc testvért. Ez utóbbinak az Úr sok mindent feltárt indulásuk előtt a későbbi párizsi eseményekre vonatkozóan, tudniillik ottani letelepedésükről, házaikról, és a sok testvér felvételéről, ahogy ezt ő előre megmondta, és az események is igazolták. Tőlük külön ment még Párizsba Mames testvér, Domonkos mester édestestvére, és Spanyolországi Mihály testvér, akik egy Oderius nevű laikus testvért is vittek magukkal.

52. Mindannyiukat Párizsba küldték, de az utóbbi három, mivel gyorsabban haladtak, már szeptember 12én odaért. A két másik három héttel később ért oda. A Boldogságos Szűz Mária kórháza mellett szereztek szállást maguknak, a párizsi püspök palotája előtt.

A testvérek megkapják Párizsban a Szent Jakabról elnevezett házat

53. Az Úr 1218. évében a testvérek megkapták a Szent Jakabról elnevezett házat János mestertől, a Szent Quentin dékánjától és a párizsi egyetemtől, bár még nem teljes tulajdonjoggal, Honorius pápa kérésének hatására. A házban augusztus 6tól kezdtek el lakni.

Az elsőként Orleans-ba küldött testvérek

54. Ebben az évben Orleans-ba is küldtek néhány tisztalelkű fiatal testvért, akik kis magként a későbbi bő termés kezdetei lettek.

Az elsőként Bolognába küldött testvérek

55. Az Úr 1218. évének elején Domonkos mester Rómából Bolognába küldött néhány testvért, azaz Navarrai Jánost, és egy bizonyos Bertrand testvért, később pedig Christianus testvért, egy laikus testvérrel, akik bolognai tartózkodásuk alatt sokat szenvedtek a szegénység miatt.

Reginald mester csodálatos felvétele Rómában

56. Ugyanebben az évben, amikor Domonkos mester Rómában tartózkodott, az Orleans-i Szent Ányos templom dékánja oda érkezett, azzal a szándékkal, hogy a tengeren túlra utazik. Nagy hírű férfi volt, kiválóan képzett, sokfelé ismert, aki öt évig tanított kánonjogot Párizsban. Mikor tehát Rómába érkezett, súlyos betegség támadta meg. Domonkos mester néhányszor meglátogatta őt, biztatta a krisztusi szegénységre és a rendjéhez való szabad csatlakozásra, és rá is vette, hogy beleegyezzen a rendbe való belépésbe úgy, hogy fogadalommal kötelezte magát.

57. Megszabadult tehát súlyos betegségéből és a szinte reménytelen veszélyből, de nem az isteni csoda ereje nélkül. Ugyanis lázrohamai közben láthatóan eljött hozzá az Ég Királynője, a Boldogságos Szűz Mária, és szemeit, fülét, orrát, száját, köldökét, kezét és lábát a magával hozott, valamilyen gyógyító kenettel kente meg, ilyen szavak kíséretében: " Megkenem lábaidat szent olajjal a békesség evangéliumának hirdetésére26. " Egyúttal a rend teljes ruháját is megmutatta neki. Tüstént meggyógyult tehát, és annyira hirtelen teljesen felépült, hogy az orvosok, akik már teljesen lemondtak a felgyógyulásáról, gyógyulásának jeleit látva elcsodálkoztak. Ezt a nyilvánvaló csodát sok, még ma is élő embernek később maga Domonkos mester mondta el. Amikor egyszer ezt többeknek elmondta beszélgetés közben Párizsban, én magam is jelen voltam.

Reginald testvér átkel a tengeren, majd visszatér Bolognába.
Ott prédikálva sokakat felvesz a rendbe

58. Reginald testvér tehát egészségét visszanyerve, bár már fogadalommal tartozott a rendhez, régi vágyát teljesítve átkelt a tengeren, majd onnan visszatérve december 21én érkezett Bolognába. Ott teljes erővel elkezdte az igehirdetést. Szava tűzben kipróbált, igaz beszéd volt27, mint az égő fáklya, összes hallgatójának szívét lángra gyújtotta, úgyhogy szinte senki nem volt olyan ézéketlen, hogy elrejtőzött volna tüze elől28. Akkor egész Bologna lángolt, mert úgy tűnt, új Illés támadt. Azokban a napokban sok bolognait felvett a rendbe, a tanítványok száma elkezdett növekedni, és sokan csatlakoztak hozzájuk.

Domonkos mester útja Hispaniába és visszatérése

59. Domonkos mester ugyanabban az évben útra kelt Hispániába, és ott két házat alapított, egyet Madridban, amely most a nővéreké, egy másikat pedig Segoviában, amely a testvérek első háza lett Hispániában. Innen visszatérve 1219ben érkezett Párizsba. Itt harminc testvérből álló közösséget talált.

60. Ott időzött egy keveset, majd Bolognába távozott, ahol a Szent Miklós kolostorban nagyszámú testvért talált. őróluk Reginald testvér gondoskodott a krisztusi tanítás szerint. Az érkezőt mindnyájan örömmel és az atyának kijáró tisztelettel fogadták. ő pedig ott lakott velük, példájával és szavaival nevelte az új telepítés még zsenge hajtásait.

Reginald mestert Párizsba küldi

61. Innen Reginald mestert Párizsba küldte, aki így elhagyta fiait, akiket az evangélium szava által újonnan szült Krisztusnak29. Sírtak is, hogy ilyen hirtelen elszakadnak a megszokott anyai emlőktől.

62. De mindezek Isten akarata szerint történtek. Isten szolgájánál, Domonkos mesternél az is egészen csodálatos volt, hogy amikor a testvéreket ideoda küldte a fent leírt módon Isten Egyházának különböző részeibe, mindezt akkora bizalommal és mindenfajta határozatlanság nélkül tette,  bár egyeseknek néha más volt a véleményük  mintha biztos lenne a jövő eseményei felől, vagy mintha a Szentlélek nyilatkoztatta volna ki neki ezeket. És ki merészelné ezt tagadni? Először csak kevés testvére volt, és azok is legtöbbször kevéssé képzettek, egyszerűek, és őket szétszórva, szerte az Egyházba szétküldte őket, úgyhogy evilág fiainak, akik saját bölcsességük szerint ítélnek, inkább úgy tűnt, hogy lerombolja azt, amit elkezdett, és nem hogy valami nagyot épít. Akiket viszont elküldött, azokat könyörgő imáival segítette, és az Úr ereje megsokasította őket.

Reginald mester Párizsba érkezik, és ott meghal

63. A szent emlékű Reginald testvér tehát Párizsba érkezett, és fáradhatatlan lelkesedéssel hirdette Jézus Krisztust, a megfeszítettet30 szavával és tetteivel. De gyorsan elvette őt a földről az Isten, és korán tökéletessé válva, nagy kort ért meg31. Nemsokára ugyanis betegség támadta meg, és a test halálához elérkezve elaludt az Úrban. Isten házának dicsőséges gazdagságába lépett ő, aki életében mindig nagyon szerette a szegénységet, egyszerűséget. A Notre Dame des Champs templomban temették el, mivel a testvéreknek még nem volt temetkezési helyük.

Reginald mester válasza arra a kérdésre,
hogy mennyire tetszett neki a rend
64. Eszembe is jutott, hogy még életében Máté testvér, aki őt a világban olyan embernek ismerte régebben, aki szereti a hírnevet és a kényelmet, néhányszor csodálkozva kérdezte tőle: " Mester, nem bánta meg, hogy felvette ezt a ruhát? " ő pedig lehajtott fejjel válaszolta: " Úgy gondolom, semmi érdemet nem szerzek a rendben, mert mindig túlságosan is kedvemet találtam benne. "

Egy halála utáni látomás

65. Azon az éjszakán, amelyen a szentéletű férfi lelke az Úrhoz szállt, én, aki még a ruházat szerint nem voltam testvér, de az ő kezébe már fogadalmat tettem, azt láttam, hogy a testvérek valami hajóval a vízen utaznak. A hajó elsüllyedt, ők pedig sértetlenül jöttek ki a vízből. Úgy vélem, hogy ez a hajó Reginald testvér volt, akiről a testvérek akkor azt gondolták, hogy ő hordozza, oltalmazza őket.

Egy másik látomás

66. Másvalaki pedig Reginald testvér halála előtt azt látta, hogy egy tiszta forrás elzáródik, de helyette rögtön két másik tör elő. Én saját alkalmatlanságom tudatában nem merem megmondani, hogy valami igazat jelente ez. Azt az egyet viszont tudom, hogy Reginald testvér Párizsban csak két embert vett fel a rendbe, akik közül én voltam az egyik, Henrik testvér pedig a másik, a későbbi kölni prior. Számomra minden embernél kedvesebb volt ő Krisztusban, a tisztelet és kegyelem igazi edénye, akinél szeretetre méltóbbat nem láttam soha életemben. Mivel a tökéletességet korán elérte, sietve eljutott már az Úr nyugalmába; nem lesz talán haszontalan, ha megemlékezem arról, mennyire erényes volt.

Henrik testvér neveltetése

67. Henrik testvér tehát világi állapota szerint előkelő származású volt, és minthogy Utrechtben volt kanonok, ugyanott nevelte őt gyermekkorától fogva fegyelemben és istenfélelemben az ottani egyház egyik szentéletű, mélyen vallásos kanonokja. És minthogy ez a férfi derék és igaz ember volt, aki testét keresztre feszítve e világ hiábavalóságait lábbal taposta, a jótettekben bővelkedett, s a még zsenge ifjú lelket az erényre ösztönözte, és arra késztette, hogy megmossa a szegények lábát, sűrűn látogassa a templomot, irtózzon a bűnöktől, megvesse a fényűzést, szeresse a tisztaságot. ő pedig, jó természetű ifjúként, hajlott a fegyelmezett életre és a jótettekre. így tehát, miközben egyre idősebb lett, erényei is sokasodtak, olyannyira, hogy aki vele beszélt, szinte angyalnak gondolhatta volna, akivel szinte veleszületett az erény.

68. ő tehát bizonyos idő múlva Párizsba jött, és tüstént a teológiát kezdte tanulni, ugyanis kiváló szellemi képességekkel és éles elmével rendelkezett. Meleg barátságot kötöttünk, és eljutottunk a szív teljes egységére.

69. Mikor eközben a boldog emlékezető Reginald testvér Bolognába jött és ott serényen prédikált, én az isteni kegyelem érintésére elhatároztam és megfogadtam magamban, hogy belépek ebbe a rendbe. Úgy gondoltam, hogy megtaláltam az üdvösségnek azt a biztos ösvényét, amit lelkemben sok-sok fontolgatás után magamnak már a testvérek megismerését megelőzően megfogalmaztam. Szívem szándékát megerősítve tehát teljes igyekezettel azon voltam, hogy társamat és barátomat hasonló elhatározással magammal vonzzam, hiszen láttam, hogy természete és a kegyelem rendelkezése folytán nagyon alkalmas az igehirdetés szolgálatára. ő ellenkezett, ám én nem hagytam fel a sürgető kéréssel.

70. Tehát azt elértem, hogy menjen el Reginald testvérhez gyónni, és biztatását meghallgatni. Tőle visszatérve találomra nyitottunk Izajás könyvéből, és először arra a helyre esett a szemünk, ahol ez áll: " Az Úristen adott nekem bölcs nyelvet, hogy alkalmas időben tudjam szólni az igét a megfáradtaknak. Felserkent minden reggel, felserkenti az én fülemet, hogy hallgassam őt, mint tanítómestert. Az Úristen nyitotta meg fülemet, és én nem voltam engedetlen, és nem fordultam hátra. "32 Én pedig úgy értelmeztem a próféta szavait, mint amelyek különleges módon választ adnak az ő szándékára, és szinte az égből szólnak  ő ugyanis nagyon ékesszóló volt  és biztattam őt, hogy hajtsa ifjúságát az engedelmesség igájába. Ezután arra a szakaszra lettünk figyelmesek, amely kevéssel lejjebb áll: " Álljunk elő együtt! "33  mintha ez arra figyelmeztetett volna minket, hogy baráti szövetségünkben egyáltalán ne hagyjuk el egymást.

71. ( Erre az idézetre utalva írta később nekem Kölnből, ahol ő volt, Bolognába: " Hol van most, hogy álljunk elő együtt? Te Bolognában vagy, én meg Kölnben. " ) így válaszoltam tehát akkor neki: " Mi lehet pompásabb alkalom az erényre, mi dicsőségesebb az égi koronára, mint ha részesülve abban a szegénységben, amelyet Krisztus maga mutatott be, és követői, az apostolok is megtartottak, az ő szerelméért ezt az egész világot megvetjük? " Belenyugodott tehát az ésszerű megfontolásba, de a lomha akarat ellenszegülve az ellenkezőjéről győzködte.

Henrik testvér akarata megváltozik

72. Ugyanazon az éjszakán tehát, miután elment a matutinumra a Boldogságos Szűz templomába, hajnalig ott maradt, és könyörögve kérte Isten anyját, hogy akarata végre hajoljon meg ezen elhatározás előtt. S mivel úgy látta, hogy semmit sem ért el imájával,  hiszen még mindig érezte szívének keménységét  sajnálkozni kezdett maga miatt, és elmenőben ezt mondogatta magában: "Ó Boldogságos Szűz, most azt tapasztalom, hogy nem méltatsz figyelemre. Nincs helyem Krisztus szegényeinek közösségében. " De azért zaklatta szívét ama tökéletesség utáni vágy, amelyről tudta, hogy az önkéntes szegénységben van, mivel egyszer megmutatta neki az Úr, milyen biztonságban állhat a szegénység a szigorú bíró előtt.

Henrik testvér látomása

73. Egy látomásában egyszer, míg úgy érezte, hogy Krisztus trónusánál áll, ott az ítéletre várók és a Krisztussal együtt ítélkezők hatalmas seregét látta. ő az ítéletre várók közt nyugodtan és ártatlanul állt, hiszen semmilyen bűnéről nem tudott, mígnem valaki a bíró oldaláról kinyújtott karral így szólt hozzá: " Te, aki ott állsz, mondd csak: mit hagytál el valaha is az Úrért? " Nagyon megijesztette a szigorú kérdés, mivel nem tudott mit válaszolni, a látomás pedig eltűnt. E figyelmeztetés miatt még inkább óhajtotta az evangéliumi szegénységet, de az akarat tunyasága még akadályozta.

74. Tehát, ahogy előbb elmondtam, szomorúan és önmagát vádolva már majdnem otthagyta a templomot, amikor felforgatta szívének mélyét Az, Aki letekint az alázatosakra34, és ő könnyekre fakadva, lelkében feloldódva kiöntötte egész szívét az Úr előtt, úgyhogy Krisztus édes igája, melyet kevéssel előbb a lehető legsúlyosabbnak érzett, mindenben könnyű és kellemes lett, keménysége eltűnt. Felkelt, és e lángolás hatása alatt sietve Reginald testvérhez ment, és elmondta fogadalmát, hogy belép a rendbe. Majd visszatért hozzám, én pedig a könnyek nyomait figyeltem angyali arcán, és megkérdeztem, honnan jön. ő azt válaszolta: " Fogadalmat tettem az Úrnak, és teljesíteni is fogom. " Mégis a nagyböjt idejére halasztottuk újoncidőnket, és közben még egy testvért nyertünk társaink közül, Leó testvért, aki később Henrik testvér utóda lett a priorátus hivatalában.

Jordán, Henrik, és Leó testvér belépése

75. Mikor eljött a nap, amely a hamvazással figyelmezteti a hívőket eredetükre és a porba való visszatérésre, mi is úgy döntöttünk, hogy mivel ez alkalmas kezdet a bűnbánatra, most teljesítjük, amit az Úrnak fogadtunk. Társaink, akik velünk laktak ugyanazon a szálláson, még nem tudtak erről. Ezért amikor Henrik testvér elment, meg is kérdezte egyik társunk: " Hová mégy, Henrik uram? " " Megyek Betániába. "  mondta ő. Ezt a társunk akkor ugyan nem értette, hogy mit jelent, de később a történtek megmagyarázták neki, mikor látta, hogy Betániába lépett be, melynek jelentése: az engedelmesség háza. Mi hárman tehát összejöttünk a Szent Jakabba, és amikor a testvérek azt énekelték: " Változtassuk meg ruhánkat ", mi váratlanul, de alkalmas pillanatban középre mentünk, s tüstént levetve a régi embert, felöltöttük az újat. így amit ők énekeltek, az bennünk cselekedettel valósult meg.

76. Henrik testvér belépése után az a szentéletű férfi, aki őt nevelte, ugyanazon egyház két másik derék lelki emberével, akik Henrik testvért nagyon szerették, nagy zavarba jöttek, hiszen nem ismerték ezt az akkor még új rendet, és szinte már azt hitték, elveszett a nagy reményekre jogosító ifjú. És már majdnem el is határozták, hogy valaki vagy egyikük elmegy Párizsba, hogy őt visszatartsa és eltérítse ettől a meggondolatlanságtól. Akkor egyikük így szólt: " Ne tegyük ezt elhamarkodottan, hanem ezt az éjszakát közös elhatározással töltsük imádságban, kérve az Urat, hogy ebben az ügyben nyilvánítsa ki nekünk szándékát. " Eljött az éjszaka, és miközben imádkoztak, egyikük ezt a szót hallotta a magasból: " Az Úr tette ezt, nem lehet megváltoztatni. " Az isteni megnyilatkozás nyomán bizonyságot kapva elmúlt zavaruk. írtak is neki Párizsba, hogy hőségesen tartson ki, és Bíztatták, elárulva neki a kinyilatkoztatás rendjétmódját. E jámborsággal, kedvességgel teli levelet én magam is olvastam.

77. E Henrik testvérnek az Úr bőven adta csodálatos kegyelmét; amikor a párizsi klerikusokhoz szólt, beszéde élő és hathatós volt, s hallgatóinak szívét erősen áthatotta. Abban az időben, amelyre vissza tudok emlékezni, nem volt nála ékesszólóbb, mindenben szeretetre méltóbb prédikátor a párizsi klerikusok körében.

78. És bizony választott edényét Isten a kegyelem sokféle jelével ékesítette. Az engedelmességben készséges, a türelemben kitartó, lelki nyugalmánál fogva szelíd, vidámsága miatt kedvelt volt, s áradt belőle a szeretet. Nem hiányzott belőle sem az erkölcsök tisztasága, sem a szív egyszerűsége, sem testének szűzi épsége, sőt egész életében soha nem is nézett és nem is érintett asszonyt tisztátalan szándékkal. Beszéde szerény volt, nyelve ékesszóló, elméje éles, arca csinos, személye kedves; volt tehetsége az íráshoz és a tanításhoz, hangja pedig szinte angyali volt. Sosem lehetett szomorúnak vagy nyugtalannak látni, mindig vidám volt és kiegyensúlyozott. A keménység szigorúságától az igazságosság megmentette, s teljesen az irgalmasság töltötte őt el. Oly könnyedséggel lopta be magát mindenkinek a szívébe, mindenkivel annyira barátságos volt, hogy ha csak egy kicsit beszélt vele valaki, azt gondolhatta, hogy Henrik testvér mindenkinél jobban szereti őt. Szükségszerű is volt, hogy mindenki szeresse azt, akit ennyire elöntött az isteni kegyelem. És bár az előbb mondottakban annyira felülmúlt mindenkit, hogy bármilyen kegyelmi adományban egyedülállónak látszott, mégis ezek miatt nem lett felfuvalkodott, ugyanis Krisztustól szelídséget és szívbéli alázatot tanult.

Henrik testvért Kölnbe küldik

79. Kölnbe küldték priornak. Még most is egész Köln tanúskodik arról, hogy ott a lelkek milyen hatalmas és bőséges csapatát nyerte meg fáradhatatlan igehirdetése által Krisztusnak a szüzek, az özvegyek, és az igazi bűnbánók közül; mily szorgalmasan gyújtotta fel sokak szívében azt a tüzet, melyet az Úr jött a földön felgyújtani, és hogy táplálta azt. Sokszor figyelmeztette őket arra, hogy Jézus neve a legméltóbb minden tiszteletre, az a név, amely minden név fölött áll35 , olyannyira, hogy mind a mai napig amikor a templomban vagy a prédikációban felhangzik e szentséges név, sokak szívében felébred az áhítat, amely valamilyen tiszteletnyilvánításra ösztönzi őket.

Halála

80. Végül boldog életpályáját befejezve, a testvérek imádsága közben szent halállal megnyugodott az Úrban. Kevéssel halála előtt, mikor az utolsó kenetet adták fel neki, hangosan imádkozta a testvérekkel együtt a könyörgéseket és a litániákat. A szertartás végeztével áhítatos szavakkal szólt a testvérekhez, s bőséges könnyhullatásra késztette őket. Ki tudná felsorolni, mily nagy sírás volt halála miatt, hány özvegy és szűz siratta őt, hány testvér és barát sóhajtozott miatta.

81. Sok minden jut róla eszembe, de hogy ne nyúljon túl hosszúra az elbeszélés, legalább egyet elég lesz elmondani azon dolgok közül, melyekről gyónásban megerősítve, szentéletű, hívő személyektől értesültem.

Megjelenik egy igen vallásos férfinak

82. Köln városában élt egy tiszteletreméltó asszony, aki Henrik testvért még életében csodás áhítattal szerette. ő többször kérte a testvért, ígérje meg, hogy ha nála előbb hal meg, jelenjen meg neki. Az belegyezett a kérésbe, ha Isten is így akarja. Henrik testvér halála után tehát várakozott, és nagyon szerette volna látni az ígéret beteljesülését. Abban az időben többször kísértések gyötörték, úgyhogy hitellenes nyugtalanságok miatt szenvedett, tudniillik, hogy az elhunytak lelkei ezen élet után semmivé válnake, vagy tovább élnek. És bár sokáig várakozott, és vágyott rá, de semmi nem jelent meg. Ezért a kísértés egyre erősödött, és azt mondogatta magában: " Ha lenne valami igazság abban, amit nekünk az eljövendő életről hirdetnek, annak, aki ennyire szerettem és tiszteltem, már bizonyságot kellett volna adnia nekem. "

83. Míg így csüggedten emésztette magát, íme egy igen vallásos férfinak megjelent Henrik testvér, és így szólt: " Menj el ehhez az asszonyhoz "  és ekkor saját nevén nevezte az asszonyt. Ezt a nevet a férfi addig nem ismerte, mivel valamilyen jámbor fogadalom miatt gyermekkorától fogva megváltoztatták a keresztségben kapott nevét. Az a férfi tehát csak Henrik testvér szavaiból értesült erről.  " Menj el hozzá, és miután üdvözölted a nevemben, mondd el neki: ezt és ezt szoktad tenni. Ne így tegyél, hanem ilyen és ilyen módon cselekedjél a későbbiekben. " Ezek a dolgok annyira rejtve voltak, hogy az asszonyon kívül senki sem tudhatott róluk. Míg beszélt, az a derék férfi felfigyelt Henrik testvér szívén egy csillogó, fényes gyöngyre, és valamiféle, gyöngyökből kirakott falszerűségre az arca előtt. Sokáig szemlélte ezeket, aztán így szólt: " Uram, mit jelentsen ez a csillogó gyöngy a szíveden, és ez a ragyogó fal? " " A gyöngy szívem tisztaságát jelképezi, mely a világban már megvolt bennem. Mikor reátekintek, nagy vigasztalás tölt el. A fal pedig Isten házának az a része, amelyet még életemben én építettem, tanácsadással, prédikációval, gyóntatással. " Közben váratlanul megjelent az Ég királynője, az irgalmasság Anyja, Szűz Mária, s közeledtére így szólt Henrik testvér a férfihoz: " ő az én úrnőm, az Üdvözítő anyja, aki engem szolgálatára választott. Nézd, mekkora vigasztalást jelent nekem az ő társasága. " Miután ezeket elmondta, tüstént csatlakozott a Szűzanyához, és mindketten eltűntek.

84. A derék férfi tehát elment, és elmondott mindent sorban az asszonynak, feltárva neki azon titkos cselekedeteit, amelyekről tudomást szerzett olyan jelek kíséretében, melyek elmondása bizonyította az igazságot. Az asszony pedig nagy vigasztalásban részesülve megszabadult a heves kísértésektől.

85. Ám még jobban megvigasztalta őt az, amit később saját maga volt méltó megtapasztalni. Egy alkalommal ugyanis, mikor egy, házának a hálószobájában lévő szekrényre hajolva, a Henrik testvértől egykor neki küldött levelet jámbor gyönyörködéssel olvasta, szeme megakadt egy mondaton, melynek értelme a következő: " Hajolj Jézus édes szíve fölé, és oltsd lelked szomját." Az emlékezéstől lángra gyúlva, mintha csak az élő és jelenlévő szájából hallotta volna, lélekben elragadtatott, és azt látta, hogy ő Jézus Krisztus szíve mellet áll az egyik oldalon, Henrik testvér pedig a másikon. Ezen elragadtatásban oly mélységben, annyira csodálatosan megízlelte az isteni vigasztalás ízét, hogy szinte megrészegülve az üdvösség áradásától, a ház jelenlévő szolgálóinak hangos szólítgatását, hogy siessen várakozó férje asztalához, egyáltalán nem vette észre, mígnem ezen édes lelki részegségből magához térve visszanyerte érzékeit. Miután ezeket elmondtuk Henrik testvérről, folytassuk, amit abbahagytunk.

Az első bolognai káptalan

86. Az Úr 1220. évében a rend első általános káptalanját Bolognában tartottuk, melyen én is részt vettem. Párizsból három testvérrel együtt küldtek oda, mivel Domonkos mester levélben megparancsolta, hogy négy testvért küldjenek hozzá a párizsi házból a bolognai káptalanra. De mikor elküldtek, még két hónapot sem töltöttem a rendben.

87. Ugyanezen káptalanon a testvérek közös egyetértéssel úgy határoztak, hogy az általános káptalant az egyik évben Bolognában, a másikban pedig Párizsban kell tartani, de mégis úgy, hogy a következő évit Bolognában tartják. Ugyanekkor rendelték el azt is, hogy a testvérek ne fogadjanak el birtokokat és biztos jövedelmeket, hanem azokról is mondjanak le, amit birtokoltak Toulouse vidékén. Több más dologban is hoztak konstitúciókat, melyek most is érvényben vannak.

A lombardiai priorátust Jordán testvérre bízzák, és testvéreket küldenek Angliába

88. Az Úr 1221. évében a bolognai általános káptalan úgy látta jónak, hogy először rám bízza a lombardiai tartomány feletti priorátust, bár még csak egy évet töltöttem a rendben, és még nem voltam annyira mélyen meggyökeresedve, hogy mások irányítására az élre állítsanak, hiszen még saját tökéletlenségemet sem tanultam meg irányítani. Ezen a káptalanon egy konventnyi testvért Gilbert testvérrel, mint priorral együtt Angliába küldtek. Ezen a káptalanon tehát egyáltalán nem vettem részt.

Everard testvér, langres-i főesperes

89. Ebben az időben érkezett Párizsba Everard testvér, langres-i főesperes, erényekben gazdag férfi, szorgalmas, serény és bölcs tanácsadó. S mivel nagy tekintélye volt, amennyire sokan ismerték őt a világban, annál több embernek szolgált épülésére önkéntesen vállalt szegénységének példájával.

90. ő velem együtt, akit  úgy tűnt  különlegesen is kedvelt, útra kelt Lombardiába, mivel látni óhajtotta Domonkos mestert. Gallia és Burgundia összes területein, melyeket velem beutazott, s ahol őt egykor jól ismerték, a szegény, nélkülöző Krisztust saját testében hordozva hirdette. Végül betegség támadta meg, és Lausanne-ban, ahol egykor püspöknek választották meg, de ő nem fogadta el, ezt a gonddal teli, siralmas életet gyors, de teljesen boldog véggel befejezte.

91. Kevéssel halála előtt, mikor a közeli végben már biztosak voltak az orvosok, de ezt eltitkolták előle, ezt mondta nekem: " Ha az orvosok szerint meg fogok halni, miért nem mondják meg nekem? Titkolják el azok elől a halált, akiknek keserű arra gondolni. Én nem félek a haláltól. Semmitől nem kell félnie annak, aki ha a siralmas test földi háza összeomlik, nem kézzel épített, örök otthont vár a mennyben36, a boldog csere miatt megvigasztalódva." Meghalt tehát, testét a földnek, lelkét pedig Teremtőjének ajánlva. Boldog halálának számomra az volt dicséretreméltó jele, hogy lelkének távozásakor, bár azt hittem, hogy ez fájdalommal és nyugtalansággal fog eltölteni, mégis ezzel ellentétben áhítat és öröm öntött el, úgyhogy lelkiismeretem tanúsága szerint ez figyelmeztetett: egyáltalán nem kell siratni azt, aki az örömbe költözött át.

Domonkos mester halála

92. Eközben Bolognában Domonkos mester, zarándoklása végének közeledtével súlyos betegségbe esett. Betegágyán magához hívott tizenkét tapasztaltabb testvért, és biztatta őket, hogy legyenek lelkesek, mozdítsák elő a rendet, és tartsanak ki a szent életben; emellett figyelmeztette őket, hogy gondosan kerüljék a nagyon fiatal nők gyanús társaságát, mert ez túl csábító és nagyon hatásos a még nem tökéletesen tiszta lelkek tőrbeejtésében. " íme," - mondta - " engem egészen eddig az óráig megőrzött az isteni irgalom testi romlatlanságban. De bevallom, azt a tökéletlenséget nem tudtam elkerülni, hogy inkább hatott a szívemre fiatal nők beszéde, mint időseké. "

93. Halála előtt nagy bizalommal mondta a testvéreknek, hogy halála után hasznosabb lesz számukra, mint életében volt. Tudta ugyanis nagyon jól, hogy kire bízta munkáját és termékeny életét, és remélte, hogy készen várja az igazság győzelmi koszorúja37, melyet elnyerve annyival lesz hathatósabb közbenjáró imája, amennyivel közelebb került az Úr hatalmához.

94. Amikor elhatalmasodott a betegség, egyszerre gyötörte a láz és a megfázás. Végül jámbor lelke eloldódott a testtől, és az Úrhoz, alkotójához jutott, s e gyászos tartózkodási helyet az égi lakás örök vigaszával cserélte fel.

Guala testvér látomása Domonkos mester halálakor

95. Ugyanezen a napon, halálának órájában Guala testvér, a bresciai prior, a város későbbi püspöke, a testvérek harangtornyában lefeküdve könnyű álomba merült, s valami nyílást látott az égen, amelyen két ragyogó hágcsó ereszkedett le. Ezek közül az egyiket fönt Krisztus tartotta, a másikat a Boldogságos Szűz Mária. Mindkettőn angyalok szálltak le és fel. A hágcsók alján középütt egy ülőhely volt elhelyezve, és mintha egy rendünkbeli testvér ült volna rajta, arcát eltakarta a ráborított csuklya, ahogyan halottainkat szokás eltemetni. Az Úr Krisztus és Édesanyja lassan felfelé húzták a hágcsókat, ameddig fel nem ért az, aki alul helyezkedett el. S végül, miután hatalmas ragyogással, az angyalok éneklése közepette az égbe ért, bezárult a csillogó nyílás, és nem látszott semmi. A testvér pedig, aki ezt látta, bármennyire beteg és gyenge volt, összeszedte magát, tüstént Bolognába sietett, ahol megtudta, hogy ugyanazon a napon, és ugyanazon órában halt meg Krisztus szolgája, Domonkos, ahogy elbeszéléséből megtudtuk.

Domonkos mester temetése; a csodák

96. De még térjünk vissza egy kicsit a boldog férfi tiszteletreméltó temetésére. Halála napjaiban éppen Bolognába érkezett a tiszteletreméltó atya, az ostiai püspök, az Apostoli Szék akkori lombardiai legátusa, a mostani római pápa, Gergely. őmiatta sok nemes és főpap tartózkodott ott. Mikor megtudta, hogy Domonkos mester meghalt, eljött, hiszen barátok voltak, és nagyon szerette őt, tudva, hogy igaz és szent férfi. A temetést is ő maga végezte, sokak jelenlétében, akik tudtak a boldog férfi szerencsés haláláról és mindenki számára nyilvánvaló életszentségéről, amely már életében megvolt benne, és az örök halhatatlanság palástjáról, amelynek elnyerését már a jelenlevők meggyőződése tanúsította. A világ megvetését hirdette, hiszen temetése azt juttatta eszünkbe, hogy mennyire biztonságos az égi otthon és örök nyugalom helyét a jelen élet megvetésével kiérdemelni, és szegény földi élettel gazdag halált nyerni.

97. Ekkor vette kezdetét a nép tiszteletteljes áhítata. Sokan jöttek oda, akik különféle betegségekben szenvedtek, ott maradtak éjjelnappal, és megvallották, hogy teljesen visszanyerték egészségüket. Odahozták gyógyulásuk tanúbizonyságait, ugyanis a boldog férfi sírjánál szemek, kezek, lábak és más testrészek viaszmásait függesztették fel, betegségüknek, illetve meggyógyult testrészeiknek megfelelően.

98. Eközben alig volt valaki a testvérek közül, aki méltó hálaadással segített volna az isteni kegyelemnek. Többen ugyanis úgy látták jónak, hogy nem kell tudomást venni a csodákról, nehogy a jámborság látszatával nyerészkedőknek tűnjenek. S azzal, hogy nem eléggé fontolták meg Domonkos életszentségét, és túlságosan ragaszkodtak véleményükhöz, az Egyház közös hasznát vették semmibe, és az isteni dicsőséget temették el.

99. Mégis nyilvánvaló, hogy Domonkos mester már életében erényektől ragyogott, csodáktól tündökölt, és ezek közül többről hallottunk is, de az eltérő elbeszélők miatt nincsenek leírva, nehogy az események bizonytalan rendben való leírása nehezítse a megértést. Szabadjon mégis ezek közül néhányat, amelyekről biztos ismeretem van, megemlíteni.

Egy ifjút életre kelt Rómában

100. Mikor egyszer Rómában tartózkodott, István fossanovai bíboros úr egyik ifjú rokona, miközben lovával meggondolatlanul vágtatott, leesve a lóról, súlyosan megsérült. Ott hozták nagy sírással. Azt gondolták, hogy vagy alig van benne élet, vagy már kétségtelenül meg is halt. Mikor elkezdték a halottat siratni, ott volt Domonkos testvér is, és vele Tankréd testvér is, derék, buzgó ember, egykori római prior. Az ő elbeszéléséből tudom ezt. Tankréd testvér így szólt Domonkos mesterhez: " Mit tetteted magad? Miért nem könyörögsz az Úrhoz? Hát hol van most felebarátaid iránti részvéted? Hol van Istenbe vetett bizalmad? " Megindította őt a testvér biztatása, s legyőzve a lángoló részvéttől, egy szobába vitette az ifjút, majd titokban imáinak erejével visszahozta az életbe, és egészségesen vezette mindenki elé.

Előzi az esőt a kereszt jelével

101. Bertrand testvér mesélte el nekem, akinek Párizsba küldéséről előbb emlékeztem meg, hogy mikor egy alkalommal Domonkos mesterrel utazott, és felettük nagy zivatar keletkezett, s az eső elöntötte a földet, Domonkos mester a kereszt jelével úgy űzte el előlük a záport, hogy mindig három könyöknyire maguk előtt látták, mennyire sűrűn zuhog az eső, de egyetlen csepp nem érte még a ruhájuk szegélyét sem.

102. Betegségek gyógyításáról sok minden jutott a tudomásunkra, szentségének bizonyságai, melyek jelenleg nincsenek leírva.

Domonkos mester erényei

103. Egyébként, ami még nagyszerűbb és ragyogóbb a csodáknál is, oly mértékben megvolt benne az erények tisztasága, annyira elragadta őt az isteni tűz, hogy kétség nélkül mondhatjuk: valóban a tisztesség és kegyelem edénye volt, melyet drágakövek ékesítenek. A lelki béke teljes volt benne, ezt csak a részvét vagy a könyörület változtatta meg. S mivel az örvendező szív megvidámítja az arcot38, külsőleg is megnyilvánuló jósága és arcának vidámsága megmutatta a belső ember kiegyensúlyozottságát. Azokban a dolgokban, amelyekbe Isten akarata szerint, ésszerűen kezdett bele, annyira állhatatos volt, hogy alig, vagy talán soha nem változtatta meg, amit egyszer megfelelő megfontolás után elhatározott. S bár mindig nagy vidámság ragyogott arcán jó lelkiismeretének bizonyságaként, tekintetét mégsem a földre szegezte.

104. Emiatt könnyen megnyerte mindenki szeretetét. Mindenki, amint megpillantotta, szeretetébe fogadta őt. Akárhol tartózkodott  úton a társaival, vagy egy házban a vendéglátóival és a családdal, vagy főurak, hercegek, főpapok közt,  mindig bővében volt a hasznos beszédnek, és az olyan példázatoknak, melyekkel a hallgatók szívét a Krisztus iránti szeretetre vagy a világ megvetésére ösztönözte. Mindenütt evangéliumi embernek mutatkozott szavaiban és tetteiben egyaránt. Nappal a testvérekhez és társaihoz senki nem volt nála kedvesebb, barátságosabb.

105. Éjszaka pedig senki nem volt nála kitartóbb a különféle virrasztásban és a könyörgésekben. Estére betért hozzá a sírás, reggelre visszatért az ujjongás39. A nappalt felebarátainak adta, az éjszakát pedig Istennek, tudva, hogy az Úr irgalmát nappal árasztja, s éjjel neki énekelt40. Sűrűn és sokat sírt, könny volt a kenyere éjjel és nappal41; nappal leginkább akkor, amikor naponként a szentmisét ünnepelte, éjszaka pedig, amikor mindenkit felülmúlva fáradhatatlanul virrasztott.

Virrasztásai

106. Általában az volt a szokása, hogy a templomokban éjszakázik, olyannyira, hogy alig vagy csak ritkán volt saját ágya az éjszakai pihenésre. Éjszaka tehát imádkozott és virrasztott, amennyire testének törékenysége miatt képes volt. Mikor elérte a fáradtság, szelleme lankadt, és aludnia kellett, vagy az oltár előtt, vagy más helyen, vagy Jákob pátriárkához hasonlóan kőre hajtva a fejét pihent egy keveset, aztán újra felkelve folytatta a virrasztást és a lelkes imádságot.

107. Minden embert befogadott szeretetének tág ölelésébe, és mivel mindenkihez szeretettel közeledett, őt is mindenki szerette. Sajátosan jellemző volt rá: örülni az örvendezőkkel, sírni a sírókkal. Túláradt benne a jóság, teljesen átadta magát a felebarátaival való törődésnek és a szerencsétlenek iránti részvétnek. Az is igen szeretetreméltóvá tette mindenki előtt, hogy mindig az igaz úton járva nyoma sem volt sem szavaiban sem tetteiben a kétszínűségnek vagy a tettetésnek.

108. A szegénységet igazán szerette, elnyűtt ruhákat használt. Ételben, italban mindig nagy mértéket tartott, kerülte az ínyencséget, szívesen megelégedett egyszerű étkezéssel. Biztosan uralta testét, a bort úgy keverte vízzel, hogy a szükségletnek megfeleljen, de ne tompítsa el éles szellemét.

Isten emberének, boldog Domonkosnak dicsérete

109. Ki tudná az ő erényeit mindenben követni? Elcsodálkozhatunk, és példája nyomán megfontolhatjuk korunk erőtlenségét. Különleges kegyelem, nem emberi erő, amely által valaki képes arra, amire ő volt, hacsak valakit esetleg, akin megkönyörül az isteni jóság, a szentség hasonló csúcsára nem emel. Ámde ki méltó erre? Mégis, testvérek, járjunk atyánk nyomában, egyszersmind adjunk hálát Megváltónknak, aki az úton, melyen járunk, ilyen vezért adott szolgáinak, aki által minket újjászült ennek az életnek a fényére. S könyörögve kérjük az irgalmasság Atyját, hogy a Lélekkel, mely Isten fiait irányítja, vezessen minket, hogy méltók legyünk mi is, egyenes úton, azon útjelzőkkel, melyeket atyáink helyeztek el42, a végtelen öröm és az örök boldogság célpontjába elérni, ahová ő örökre boldogan belépett. Ámen.

Egy bizonyos Bernát testvért az ördög gyötör

110. Miután elmondtuk azt, amit Domonkos mester idejéből meg kellett említeni, folytassuk most a később történtekkel. Tehát miután Lausanne-ban meghalt Everard testvér, én utamat folytatva Lombardiába mentem, hogy elkezdjem abban a provinciában a rám bízott szolgálatot. Abban az időben élt Bolognában egy Bernát nevű testvér, aki igen vad ördögtől megszállva kínlódott olyannyira, hogy éjjelnappal szörnyű őrjöngések gyötörték, és ezzel módfelett megzavarta a testvérek közösségét. Nem kétséges, az isteni irgalmasság azért gondoskodott erről a megpróbáltatásról, hogy szolgái gyakorolják a türelmet.

111. De elmondom, hogyan lett osztályrésze ez a büntetés. Belépése után ugyanis bűnei miatt sajnálkozva azt kérte az Úrtól, hogy valamilyen tisztulást mérjen rá. Ezután lelkében többször felmerült, vajon akarjae, hogy ördög szállja meg, de visszariadt, és nem tudott beleegyezni. Végül hosszú fontolgatás után, mikor egyszer még jobban bánkódott bűnei miatt, lélekben beleegyezett, hogy testét tisztulása miatt ördög szállja meg. Mindezt ő maga mesélte nekem. És tüstént az történt, hogy amit elhatározott, az Isten engedélyével beteljesedett.

112. Sok feltűnő dolgot művelt az ördög a testvér által. Bár a megszállott nem volt jártas a teológiában, és kevéssé ismerte a Szentírást, mégis annyira mély gondolatokat csalt ki az ő száján keresztül a Szentírásból, hogy azokat méltán lehetett volna Szent Ágostontól származóknak gondolni. Viszont ha valaki figyelt szavaira, akkor gőgösen sokat dicsekedett.

113. Eközben  úgy emlékszem  azzal a feltétellel állt elő, hogy ha abbahagyom a prédikálást, ő sem folytatja a testvérek megkísértését. Ezt válaszoltam erre: " Távol legyen tőlem, hogy szövetséget kössek a halállal, vagy szerződésre lépjek a pokollal. Bár nem akarod, a testvérek mégis megerősödnek a kísértéseid leküzdésével, növekszik bennük a kegyelmi élet, hiszen az ember élete kísértéssel teli a földön.43"

114. Arra törekedett, hogy szavainak csalárd elkendőzésével a mi szívünkben is sűrűn elvesse saját gonoszságának csíráit. Amikor erre felfigyeltem, azt mondtam neki: " Hát miért kettőzöd meg számunkra annyiszor cselvetéseidet? Jól ismerjük a gondolataidat. " Erre ő: " Én is ismerem csalárdságodat, és amit egyszer felajánlottam neked, de te visszautasítod és megveted, abba majd gonoszságomtól legyőzve könnyen, örömest beleegyezel. " Hallják ezt Krisztus katonái, akiknek nem a test és a vér ellen kell küzdeni, hanem a sötétség fejedelmei és hatalmasságai ellen, az égben levő szellemi gonoszság ellen 44, hogy az ellenség folytonos serénységéből tanulják meg, nekik is állandó buzgalommal kell küzdeni, és kerülni kell magukban a lelki tunyaságot.

115. Közben, ami még fontosabb, annyira hatásos volt prédikáció módjára elmondott beszédeivel, hogy előadásmódjával, jámborságával és szavainak mélységével hallgatóiból bőséges könnyeket csalt ki. Csodálatos módon a megszállott testét pedig néha minden emberi készítményt felülmúlóan édes illatokkal öntötte el. Ugyanilyen módon gonoszul kísértett engem is, s azt színlelte, hogy nagyon szenved a mintegy égi angyal okozta illatok miatt, bár ő volt az, akinek cselvetései arra irányultak, hogy idő előtt meggyőzzenek mindenkit szentségéről.

Az ördög által okozott illat kísértése

116. Végül mikor egyszer a jelenlétünkben keményen gyötörte ezt a testvért, hangosan zavarodottságot kezdett színlelni, és így szólt: " íme az illat, íme az illat, íme az illat! " Ezután kiárasztotta a testvérre azt az édes illatot, majd tekintetével és hangjával félelmet és megvetést színlelt. így szólt hozzám: "Tudod, mitől ijedtem meg az előbb? Ennek a testvérnek az angyala eljött, hogy édes illatokkal vigasztalja őt, és ezzel a vigasztalással hatalmas kínt okozott nekem. De figyelj csak, hozok neked saját kincstáramból másféle illatokat, melyekkel én szoktam látogatni." Ahogy ezt kimondta, a levegőt kénbűzzel szórta tele. Ezzel az előző édes illat ármányát akarta elkendőzni.

117. Miután tehát velem is hasonló módon tett, kétségeimbe bonyolódva ugyan nem bíztam érdemeimben, de mégis bizonytalanul ingadoztam, hogy mihez kezdjek a csodás illattal elárasztva. Még a kezeimet is alig mertem kinyújtani, attól félve, hogy elveszítem ezt az édességet, amelynek mibenlétéről még nem bizonyosodtam meg. Amikor a kelyhet kellett vinnem, amelyben az Úr teste volt, úgy éreztem, hogy magából a kehelyből annyira árad rám az édes illat, hogy képes lettem volna e mérhetetlen édesség miatt teljesen átváltozni.

118. De az igazság Lelke nem engedte, hogy a gonosz lélek sokáig folytassa cselszövéseit. Ugyanis mikor egy nap misézni készültem, az " ítéld meg Uram az engem ítélőket " kezdető, a kísértések előzésére igen hathatós zsoltárt45 nagy lelki összeszedettséggel elimádkoztam, s már annál a versnél tartottam: " Még csontjaim is azt mondják, ki volna hozzád hasonló Uram "46, mikor hirtelen annyira rám áradt a hatalmas édes illat, hogy valóban úgy éreztem, csontjaim velejéig elönt. Megdöbbentem tehát, és a szokottnál is ritkább dolog miatt kértem az Urat, hogy nyilvánítsa ki isteni kegyelmét, ha ez ördögi cselek miatt történik, és ne engedje ármánykodni a hatalmast a szegény ellen, akin nem segít senki47. Amint imádkoztam az Úrhoz,  az ő dicsőségére elmondom  akkora belső lelki megvilágosodást kaptam és annyira teljes bizonyosságot nyertem az igazság kiáradása által, hogy teljesen biztos lettem benne: mindez az ellenség álnok koholmánya.

119. S miután így feltárultak a gonoszság titkai, s azt a testvért biztosítottam arról, hogy ez ördögi kísértés, mindkettőnkről eltűnt az illatáradat. S aki előbb csak áhítattal teli beszédeket mondott, most azonnal gonosz, csúf dolgokat kezdett mondani. " Hol vannak hát szép szavaid? " kérdeztem tőle. Ezt válaszolta: " Már nyilvánvaló álnok tervem, most majd nyíltan teszem a rosszat."

A "Salve Regina" antifóna bevezetése a kompletórium után

120. Az előbb említett Bernát testvér kegyetlen gyötrődése volt az első alkalom, melynek hatására bevezettük Bolognában a "Salve Regina" antifóna éneklését a kompletórium után. Ebből a házból kezdett elterjedni az egész lombardiai provinciában, és így végül az egész rendben szokássá vált. Hány emberből csalta ki az alázat könnyeit Krisztus tiszteletreméltó anyjának ez a szent dicsérete? Hány hallgatójának és éneklőjének tisztította meg az érzelmeit, puhította meg keménységét, vagy adott lelkesedést szívükbe? Vagy nem hisszük, hogy Megváltónk anyja gyönyörködik az ilyen dicséretekben, és megörvendezteti a magasztalás? Egy mélyen vallásos, hitelre méltó férfi mondta nekem, hogy gyakran látta lélekben, amikor a testvérek énekelték: "Légy azért szószólónk"48, maga az Úr anyja leborul Fia előtt és kéri őt az egész rend megmaradásáért. Ezt azért említettem meg, hogy az ezt olvasó testvérek áhítatát még jobban ösztönözze a Szent Szűz dicséretére.

Az átvitel előtti évek

121. Az isteni jóság kifürkészhetetlen bölcsességében gyakran késlelteti a jót, nem azért, hogy elvegye, hanem hogy késleltetve még termékenyebb legyen a megfelelő időben. Vagy azért történt ez, mert Isten így gondoskodott még jobban Egyházáról, vagy azért mert mindenkinek más volt a véleménye. Egyesek ugyanis az egyszerűség útját bölcsesség nélkül járva úgy gondolták, elég, ha a magasságos Úr szolgájának, a Prédikátor Rend alapítójának, Szent Domonkosnak emlékezete ismert az Úr előtt, és nem kell arra gondot fordítani, hogy az emberek is tudjanak róla. Ugyanis, ahogy erről már megemlékeztünk, valami homály fedte be a testvérek szívét, s alig volt, aki méltó hálaadással sietett volna az isteni kegyelem segítségére.

122. Kezdetét vette ugyanis Isten emberének halála után a nép áhítata, és sokan mentek oda, akik különféle betegségekben szenvedtek. Éjjelnappal ott maradtak, és megvallották, hogy teljesen visszanyerték egészségüket. Odahozták a sírhoz gyógyulásuk tanúbizonyságát, ugyanis szemek, kezek, lábak, és más testrészek viaszmásait akasztották oda, betegségüknek, illetve a meggyógyult testrészeknek megfelelően. Mert azt az életet, amelyet a mennyben birtokolt, a földön csodákkal tette nyilvánvalóvá. Többen pedig azt látták jónak, hogy nem kell tudomást venni a csodákról, nehogy a jámborság látszatával nyerészkedőknek tűnjenek. Összetörték és kidobták tehát az odahozott képecskéket. S azzal, hogy nem eléggé fontolták meg Domonkos életszentségét, és túlságosan ragaszkodtak véleményükhöz, az Egyház közös hasznát vették semmibe, és az isteni dicsőséget temették el. Egyeseknek ugyan más volt a véleményük, de a kislelkűség szellemétől elnyomva nem ellenkeztek.

123. így történt, hogy boldog Domonkos atyánk dicsősége a szentség minden tisztelete nélkül tizenkét éven át homályban maradt. Ott feküdt az elrejtett kincs, amely nem tudott használni, s elvették így a jótétemények lehetőségét ezek adományozójától. A méltányos igazságosság követeli meg, hogy elvegyék azoktól a kegyelmet, akik Isten kegyelmét és dicsőségét elrejteni igyekezetek. S nem is hozna a mag termést, ha, amikor terem, nem taposnának rá. Hozott is volna gyakrabban termést Domonkos erénye, de elfojtotta fiainak gondatlansága. ő, a türelmes és irgalmas, türelmesen várt. De miután senki sem volt, aki gondolt volna az Isten szentjének, Domonkosnak kijáró tiszteletre, az Úr adott alkalmat, hogy azzal felrázza a testvérek tunyaságát.

124. Mivel ugyanis Bolognában megnövekedett a testvérek száma, a házat és a templomot bővíteni kellett. Az építkezés miatt a régit lerombolták, és Isten szolgájának teste szabad ég alá került. Ugyan melyik értelmes ember tartaná méltónak, hogy a szemérmesség tükre, a tisztasággal teli edény, a szüzesség kincsesháza, a Szentlélek hangszere ilyen jelentéktelen helyen feküdt. ő, aki soha életében halálos bűn foltjával nem űzte ki lelkének vendégházából a lélek drága vendégét, a Szentlelket, ahogy ezt utolsó gyónása is tanúsította tizenkét pap jelenlétében. A testvérek közül egyesek tehát magukba szálltak, és megbeszélték, hogy illőbb helyre kell átvinni, de ezt csak a római pápa engedélyével akarták megtenni. Valóban sokszor látható, hogy az alázatosság erénye kiérdemli a felmagasztalást. Hiszen a testvérek és fiak saját maguk is eltemethették volna atyjukat, de azzal, hogy felsőbb tekintélyhez folyamodtak, még jobb történt, ugyanis így nem egyszerű lett az átvitel, hanem kánoni és dicsőséges.

125. Ám ezt is elhanyagolták, a testvérek pedig közben hosszasan tanácskoztak az illőbb koporsóról, mások pedig Gergely pápához járultak, és jelentették neki a fenti ügyet. ő pedig, buzgó és mélyen hívő férfi lévén, keményen rájuk ripakodott, mert elhanyagolták a gondoskodást az atyjuknak kijáró tiszteletről. "Tudom, hogy ő teljesen az apostolok életmódját követte, és nem kétséges, hogy már elnyerte dicsőségüket az égben "  tette hozzá. Ezért írt a ravennai érseknek, hogy mivel ő maga sok mindentől akadályozva nem tud személyesen ott lenni, alárendeltjeivel vegyen részt az ily nagy átvitelen.

126. A mindenható Isten, aki az egyetemes Egyház pásztorának döntésével akarta a tunyaság felhőit előzni, megmutatta kezét a magasból, és csodák zajával mennydörgött az égből, hogy teljesen nyilvánvalóvá váljék: az egész mennyei Jeruzsálem hatalmas örömben ujjong és örvendezik, és kinyilvánítja polgártársának dicsőségét a földön élőknek is. A szentek ugyanis, akiket az isteni szeretet kapcsol össze, irigység nélkül azt akarják, hogy áldásuk bősége mindenkivel közös legyen. Isten választottjának, Domonkosnak szentsége világosan megnyilvánult: hirdetik, hogy vakok látnak, sánták járnak, bénák meggyógyulnak, némák beszélnek, az ördögök elmenekülnek, a lázas és más betegségekben sínylődők meggyógyulnak. Ezen az ünnepen láttuk, hogy ugrál a régóta béna Angliai Miklós; a gyógyíthatatlan fekélybetegség fogadalom felajánlásakor megszűnt, a fekélyek eltűntek, és sok minden más is nyilvánvaló lett az ő szentté avatásakor a pápa, a bíborosok és az összes jelenlévők előtt. És egyáltalán nem csodálatos, ha ezt meg tudta tenni Istennel uralkodva az, akinek, még míg halandó testben élt, a tűzbe dobott könyve sértetlen maradt, aki megérezte, hogy egy beteg testvér mellett ott van a Szűzanya, aki az Úr jelével előzte a vihart, könyörgésével a sárban gyertyát gyújtott, kiragadott egy novíciust égő ruháiból, az ördögöt a kereszttel előzte, két embernek testi, másik kettőnek lelki halálát előre megmondta, két embernek visszaadta életét Rómában, halálakor látta, hogy Krisztus hívja, egy tanítványának megkoronázva jelent meg, és úgy mutatkozott meg, hogy ragyogó hágcsókon a Szűzanya és Fia a dicsőség trónjára emelte. Tanúsítja ezt Gergely pápa úrnak a szentté avatásáról írt levele, csodáinak sok jele, és erényes életének dicső fönsége.

127. Eljött az ünnepnap, melyen a kiváló doktor átvitelét ünnepeltük. Jelen volt a tiszteletreméltó érsek, a püspökök és főpapok serege. Különböző vidékekről nagyszámú áhítatos sokaság sereglett egybe; és jelen voltak a bolognai fegyveres csapatok, nehogy elvegyék tőlük az őket oltalmazó szent testet. A testvérek aggódtak, sápadtan félve könyörögtek, s ott reszkettek a félelemtől, ahol nincs félelem 49, tudniillik azért, nehogy Szent Domonkos teste, mely annyi időn keresztül, rossz helyen eltemetve ki volt téve esőnek és forróságnak, mint más holttest elrothadva szörnyű bűzével a jelenlévőket zavarja, s így elhomályosítsa a szent férfi iránti tiszteletet. Mivel nem tudták a testvérek, mit is tegyenek, az volt egyetlen menekvésük, hogy teljesen Istennek ajánlották magukat. Odamennek a püspökök jámbor áhítattal, és mások is különböző kőműves szerszámokkal. Leveszik a kemény cementtel a sírra illesztett követ, és ott volt alul a földbe ásott fakoporsó, ahogyan egykor a tiszteletreméltó pápa, az akkori ostiai püspök eltemette. A koporsón előtűnt egy kis lyuk.

128. A kő eltávolítása után valami csodálatos illat kezdett a nyílásból előtörni. A körülállók ettől megdöbbenve csodálkoztak, hogy mi ez. Leveszik a koporsó fedelét, és az onnan származó illat a kenőcsök raktárához, az illatszerek paradicsomához, rózsakerthez, liliommal és violával teli mezőhöz volt hasonló, édessége felülmúlta minden virág illatát. Egész Bolognát általában kellemetlen bőz szokta eltölteni, de amíg nyitva állt a dicsőséges Domonkos sírja, a minden főszer édességét felülmúló illat megtisztította és felvidította. Akik jelen voltak, megdöbbentek, és rémült bódulatba estek. Aztán édes sírás kezdődik, öröm is keveredik hozzá. Félelem és remény támadt egyszerre a lélek harcmezején, és csodás háborút indítanak, érezve a csodálatosan édes illatot. Mi is érzékeltük az illat édességét, és arról tanúskodunk, amit láttunk és érzékeltünk.50 Bár sokáig álltunk az Úr szava hirdetőjének, Szent Domonkosnak teste mellett, soha nem tudtunk betelni azzal az édes illattal, amely előzte a csömört, áhítatot hozott, csodákat gerjesztett. Akár kézzel, vagy övekkel, vagy bármi mással megérintették a testet, hosszú időn keresztül rajta maradt az illat.

129. A testet a márvány síremlékhez vitték, hogy ott helyezzék el saját illatszereivel együtt. A szent testből áradt a csodálatos illat, és világosan mutatta, hogy mennyire Krisztus jó illata van itt51. Az érsek ünnepi misét mond, s mivel Pünkösd harmadik napja volt, az introitusban a kórus azt énekelte: "Fogadjátok dicsőségtek gyönyörűségét". Ezt a mondatot a testvérek örömükben, mint égből jövő szózatot fogadták. Harsonák zúgtak, a sokaság számtalan gyertyát emel fel, körmeneteket tartanak, mindenhol zúg: "Legyen áldott Jézus Krisztus!" Mindez Bologna városában történt, az Úr 1233. évében, május 24én, az indikció hatodik évében, amikor IX. Gergely volt a pápa, és II. Frigyes a császár.

Szászországi Boldog Jordán,
a mű szerzője a XII. sz. nyolcvanas éveiben született Burgberg-ben.(Westphalia) 122O-ban lépett be a rendbe. Szent Domonkos halála után őt választották meg a Rend Mesterének. A Szentföldi provinciából hazatérőben, hajótörés miatt lelte halálát 1237. febr. 13-án.
A mű megírásának ideje bizonytalan. Az biztosnak tűnik, hogy 1231. dec. 25 után még dolgozott rajta, ugyanis még utal Fulco püspök halálára.(39. fej.) A prológus arra utal, hogy 1234. júl. 3, azaz a szentté avatás előtt befejezte. Az átvitelről szóló fejezetek eredetileg nem képezték a mű részét. Megírását az 1235-ös bolognai káptalan idejére lehet tenni.
A Libellus tehát nem Szent Domonkos legendája akar lenni, hanem történeti elbeszélés a rend kezdeteiről. Ez teszi a rend történetére és Szent Domonkos életére vonatkozóan az egyik legfontosabb forrássá.

A fordítás alapjául szolgáló kiadás:

Monumenta Ordinis Fratrum Praedicatorum Historica Tom. XVI.:
Monumenta Historica S.P.N. Dominici Roma, 1935 25 -88 pp. Ed.H.Chr.Scheeben A bibliai idézetek a Vulgata szövegére utalnak. A kurzív bibliai idézetek nem szó szerintiek.

SZÁSZORSZÁGI BOLDOG JORDÁN OP
KÖNYVECSKE

A PRÉDIKÁTOROK RENDJÉNEK KEZDETEIRŐL

( Libellus de principiis Ordinis Praedicatorum )

Fordította: Deák Viktória
1994
    1Zsolt.77,6
    2Fil.2,21
    3Zsolt.118,1O3
    4 Lk.11,28
    5 Zsolt.143,13
    6 1Kor.3,2
    7 Tób.3,17
    8 Zsolt.1OO,6
    9 Lk.1,79
    10 Zsolt.83,6
    11 Sir.5O,6
    12 2Kor.2,16
    13 Sir.5O,8
    14 Sir.5O,11
    15 Mt.6,6
    16 Eredeti címe " Collationes Patrum ", Iohannes Cassianus mőve az V.sz. első feléből.
    17 Az itt használt " Marchiae " földrajzi név feloldása problematikus. M.-H. Vicaira ( Histoire de Saint Dominique Paris 1982 I. 125sqq. ) szerint Dániát jelenti.
    18 Ráchel a szemlélődő életet, Lia pedig a cselekvőt jelképezi a középkori allegorikus szentírásmagyarázatban. Ld. pl.: Aquinói Szt. Tamás Summa Theologiae IIa IIae qu.179. art.2
    19 1Sám.1O,1O
    20 Domonkos latinul Dominicus, jelentése: az Úré, az Úrhoz tartozó.
    21 Jób 5,26
    22 Jób 2,5
    23 Zsolt.93,21
    24 Jn.15,13
    25 Mt.12,35
    26 Ef.6,15
    27 Zsolt.118,14O
    28 Zsolt.18,7
    29 1Kor.4,15
    30 1Kor.1,23
    31 Bölcs.4,13
    32 Iz.5O,4-5
    33 Iz.5O,8
    34 Lk.1,48
    35 Fil.2,9
    36 2Kor.5,1
    37 2Tim.4,8
    38 Péld.15,13
    39 Zsolt.29,6
    40 Zsolt.41,1
    41 Zsolt.41,3
    42 Péld.22,28
    43 Jób 7,1
    44 Ef.6,12
    45 Zsolt.34.
    46 Zsolt.34,1O
    47 Zsolt.71,12
    48 Eia ergo, advocata nostra
    49 Zsolt.13,5
    50 Jn.3,11
    51 2Kor.2,15

Last updated 10 május, 2015 by Nikolett Muranyi